amerre jártam életem során
a sorsom sziklákból emelt falat
visszanézve életem alkonyán
mosollyal szemlélem a kavicsokat
mit hátrahagytam sziklát aprítva
hogy simává tegyem az utamat
rongyos nadrágom vérrel borítva
de büszkén szorítom csákányomat
lassan adja meg magát a szikla
csendet követel a végtelen táj
verejték cseppen a poros útra
de már a vérző tenyerem sem fáj
küzdök míg tart a sors szabta utam
ha int az éj szótlan megyek uram
ajánlás
herceg a kőfejtés nem lenne dolgom
más volt a terv és más a valóság
sima utat ígért nekem a sorsom
de folyton keresztbe tesz a nagyvilág
embernek maradni ma nagyon nehéz
hisz gondolkodni józanul nem szabad
csak a magasból érhet némi fény
de csak ha porig alázod magad