Lobogó, izzó tűznek szikrája pattan, felfelé törve kialszik, visszazuhan. Parázsló, izzó tűznek lángja halványul, a szél fújta levegőt kapja táplálékul. Tűzfészekben elalvó erőtlen parázs, fekete hamuja közt tűnő tűzvarázs. Porszemei a széllel felrepülnek, szóródva egyszer még földet érnek.
Iskolás lettem, elsőosztályos büszkén vittem hátitáskámat. Az első nap után már éreztem, az egészet nem így gondoltam. – Mi bánt annyira gyermekem? szólt csendesen nagyapó. – Meggondoltam magam, nem leszek én iskolába járó! – Ugyan-ugyan ilyet nem tehetsz, tudást ott kaptok! – Úgy adtatok iskolába, hogy írni és olvasni sem tudok! – Ott tanítják […]
Elbújok a lelkem lombja közé, ágai eltakarják érzésem rejtekét. Szívem nyugalmát megtalálom, sötétben a lámpást meggyújtom. Meggyógyul sok emlékem, szépen reagálnak sejtjeim. Memóriámból törlöm a rossz fájlt. a valóságot tisztán látom már. Fehérre mosom a gondolataim. a béke szigetét megtalálom.
Pók Apóka benevezett egy versenyre, a legnagyobb pókhálót szövő lesz a nyertese. Álmában is hálómintát rajzolgat, amit másnap hálójára ráfonhat. Már éjjel-nappal csak dolgozik, napok óta már nem is alszik. A pókcsalád csak neki szúrkol, Apóka már néha-néha horkol. Végre elkészült a nagy háló, a zsűri pók szemeivel csak bámúl. Olyan nagy lett a rekord […]
Víznek lámpásai ülnek hullámkörök fodrain, játszadoznak a nap sugarainak szárnyain. Mintha gyöngysor ülne minden hullámkörön, felékszerezett tónak vizén úszó gyöngyözön. Fénylő kicsi csillagok világítanak a tóban, szél dobálva szórja szét de fénye kiolthatatlan. Partra vetett lámpások soha nem koppannak, halvány csillogásukban maradnak láthatatlannak.
Mert az én hűségem nem köt engem gúzsba, ő választott engem, s lett lelkem lakója, rendelt utamon kitartott mellettem, ha megpróbált sorsom, erejét éreztem. Súlytalan a terhe az én hűségemnek, hálás vagyok érte Gondviselőmnek.
Az öregségről, oximoronban és apevában írt a szerzőpáros… Vajh’ Mit rejt A tükröm Hátoldala? Elmúlt életem. * Bíz’ Voltam Fiatal, Boldog, derűs. Életet faltam. Így öregen nincs már… percnyi a boldogság, Bár mondják, már a kevéske is nagy orvosság. * Száz Kislány Szívével Játszogattam, Elcsábítottam. Öregen, nincs más kincsem, csak a vágyaim és az álmom, […]
bár érzi a veszélyt de azért megy tovább roppan a talp alatt egy kicsi bogár kitin páncélja és ennyi volt a léte nem figyelsz rá de a helyébe képzelni magad bizony nem mered embernek alkotott a sors bogár helyett de nem tiszteled az életet ha bogár lennél várna egy másik élet egy nagy talp alatt […]
miért mindig a jók szenvednek sújtja őket a vad ostoba sors de talán meglelhetnek néha néha egy kiskaput ha olykor talán belerúg az ember egy út menti kőbe érzelmet ír a szív-zug hogy felvegye lehajol érte látsz egy arcot megfog a kép érzelmet sző a kósza álom trubadúr dallamot szór a lét de nem tiéd […]
Vízió a hátralévő időről… vagy a végről? Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe, Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe… Szív Szorong, Gondolat Jövőt kutat. Mennyi van hátra? Életem kereke forog, Hátralévő semmiségbe robog. Szemeimből, reménytelenség könnye csorog. * Itt már nincsen […]
