– Nulladik szín – Utolsó hangom lesz majd az első, ott fenn, hol a csend újra haza tér; a sötétben időtlen lelkem fog látni – tükrén már halotti maszk, szemfedél. Kozmosz kapujában az Isten vár majd, s magához ölel, mint rég’ jó anyám; új dimenziókba ringat, ha kérem az űr hangtalan, mély dallamán. Arcaim tisztára […]
– Késő – Késő van. Fáradtan ülök. Ez a nap is kiszívott, rám unt, meggyötört. Az est megtörik – szilánkos éle kemény csillagokat karcol a kinti, mély sötétségbe. A megfeszült izom vállamon, a csonton ég, zsibong – forró vízben talán még kiold; de addig kiált, jajong a monoton ürességbe. Elnehezült az éjszaka. Önmagába roskad. A […]
– Téli színek – Fehér a kert és fehér járda, fehér a szél is, mi táncát járja; fehér az utca, fehér a város, fehérben alszik a téli táj most. Szürke az út és szürke az égbolt, szürke a kedvem, sehol egy színfolt; szürke az ablak, a tó, a folyó, s benne a felleg, az álomfogó. […]
– Galambok – Lapos, ferde háztetőkre mit szórhatott a magas Ég? Apró sötét foltocskákkal tarkított ott minden cserép! Gubancos, drága gyöngyfüzér, vagy mazsola, drazsé lehet? Angyalkéz rakott tán’ oda ennyi kerek, szürke követ? Most hirtelen szárnyra kelnek, s felröppenek mind az égbe: nagy vargabetűt szántanak az égszínkék ürességbe. Hullámokban megmozgatják, átrajzolják a teret, és csapatokban […]
Hányszor ültem összegömbölyödve, fázva és félve? Mikor lesz új remény? Hányszor gondoltam remegve, egyszer majd más lesz az este?! Lesz fény! Hányszor kértem, hogy változzon meg minden, mert kibírhatatlan a tény. Hányszor kerestem, kutattam reménytelenül, hogy legyen végre új tény. Hányszor vesztettem, újra kezdtem újra félre tettem, hogy legyen új fény. […]
Az élet színpadán táncol, akinek a nótáját húzzák. Forgó széllel az száguld, ki alatt kemény a talaj. Kinek ezekből nem jutott, süpped a reménytelenségbe. mint a zuhanó madártojás, mely fészekből esett le. A színpadon nagy a forgolódás. ki fenn marad, nagy a kihívás. Hiszi, hogy neki jutott a nehezéből, de mi jut annak, […]
A nyár teljes erejével tombolt. Aki tehette a tengerpartra menekült. A víz lassan mosogatta a parti köveket, nem akarta felborzolni a pihenők lelkét. Valaki azonban mégis nyugtalan volt. Egy férfi adott hangot ennek a mellettem levő napágyon a párjának. Igaz, nem gondolta, hogy a környezetében értik a nyelvét. -Valld be már végre, hogy nem az […]
Kavarognak a szavak, kopogtatnak innen-onnan. Pattognak a fura rímek, szállnak feljebb a kérdések. Kificamodott gondolatok egymásba akadva jönnek. Nem értem! Nem értem! Nehéz! Folynak párnámra a könnyek. A hajnal neszezése sem teszi helyre a képzetem. Enyhe fuvallat száll szobámba, ébredezem, mint este a viola. Nyitom a szemem, hall fülem, a csicsergést felismerem. […]
Enyhe szellő lebegteti a hajamat. De jó, hogy egyre később jön az alkonyat! Fák tövénél nyiladozik az ibolya. A zöld fű közt pitypang pattog amoda. Nedves pázsit vonza most a gyíkokat. Élvezi, hogy minden jégdarab elolvadt. Harmat cseppben hintáznak a katicák. Rózsaszínbe öltöztek a gyümölcsfák. A szerelmes szív levegőért kavarog. Minden ember új erőért sóvárog. […]
A lenge szél a szemembe libbengette a hajamat. Hűvös tiszta volt a levegő, mikor sorba álltunk a libegő alatt. Már virradatkor csalogatott kifelé a szobába bekukucskáló napsugár. A galamb turbékolás úgy hangzott, mintha egyfolytában hívna ki a szabadba. Az utolsó csatok csattanása után hamarosan bodza illata csalogatott még feljebb. Már annyira kívánatos volt az üdeség, […]
