A reggeli Nap sugarai még éppen éledeztek, amikor Győző, az ügyes üzletkötő, kilépett a fővároshoz közeli csöppnyi vasútállomás épületéből. Rögvest a közeli parkolóban álló vonatpótló busz felé vette az irányt. Precíz és elégedett léptekkel haladt, ahogy diadalittasan markolt egy néhány perccel ezelőtt kiállított igazolást.

Győző sohasem veszített. Régóta övé volt a legjobb havi eredmény a kereskedelmi osztályon. Kisebb legendává vált ő a cégen belül, mint a legjobb üzletek kötője. Kemény tárgyaló volt, aki szinte a végsőkig kitartott gondosan kidolgozott szerződéstervezetei mellett. Az ügyfél általában nem is bírt vele! Győző igazi trükkje azonban nem ez volt. Amikor minden kötél szakadt, a fárasztó tárgyalások végén, már-már ásítás közeli állapotban, előállt egy rögtönzöttnek tűnő engedménnyel. Persze ezen engedményeket valójában gondosan, patikamérlegen, előre kiszámolta. A vonzónak tűnő könnyítés mögött ugyanis mindig volt egy rejtett buktató. Ez gondoskodott arról, hogy a megkötött üzlet még az eredetinél is jövedelmezőbb lehessen. Mert “az üzletben soha sincs engedmény”! Győző ezt a száraz elvet vallotta. Szórakozása pedig abban állt, hogy csapdáit egyre kreatívabb módon, tárgyalási színjátékok álcája mögé bújtatta.

A Nap fel sem kelt egészen, de Győzőt már meglegyintette az első győzelem szele! Tudta ugyanis, hogy a városba igyekvő vasúti pályán az éjjeli viharban felsővezeték szakadás történt. Persze a reggel 6:20-as motorvonat, amivel munkába szokott járni, rendben elindult. A 6:50-es villanyvonat viszont aligha! Az előbbivel járt rendszeresen, sőt, papíron az utóbbival is beért volna. De nem ez volt a cél! Inkább kiállíttatta a vasúti igazolást, mely számára a késés miatt pitiáner kártérítést jelentett. Azt is előre elképzelte, ahogy munkahelyén büszkén lobogtathatja, mint a kivételes késedelem okát. De akkor már minek érjen be, inkább egy kellemes, fővárosi kávéházban üde feketét kortyolgathat abból a pénzből, melyet a késedelemért hamarosan kapni fog. Ezért tartott fülig érő, önelégült mosollyal a pótlóbusz felé.

A vasúti társaságnál azonban nem mentek a dolgok ilyen precíz, patikamérlegen kimért módon. A pótlóbusz bent állt, de az ásítozó jegyvizsgáló legyintett. Indulás ezzel a tragaccsal? Legkorábban fél óra múlva. Fél óra! Győző ezért tajtékzott. Olyan márpedig nincs, hogy nem nyer meg mindent, amit tervezett! A pénz rendben, a késés meg kit érdekel, ő maga is ráhúzott volna. De a kávé is hozzá tartozott volna a szertartásos délelőtthöz. Fél óra már sok lenne, hát mi legyen? Vidék, nem főváros, lepusztult agglomeráció. De kit érdekel! A kártérítést akkor is beváltja egy reggeli kávéra! Nem kell ide belvárosi kávéház, jó lesz a resti is!

A kopott asztalnál műanyag pálcikával, papírpohárban kevergetett valami enyhén zaccos löttyöt. Nem ezt szokta meg, ez zavarta. A győzelem tudata viszont még éltette. Ekkor csoszogott oda a rongyos ruhás Géza, a drága öltönyös Győző mellé. Enyhén borszagú, de jól ismert, kéregető testtartással közeledett. Normális esetben a közöny vagy néhány sűrű vállvonogatás rövidre zárta volna a helyzetet. Géza viszont szerette a szópárbajokat, így ő maga ment bele a párbeszédbe.

– Parancsoljon, mit szeretne?
– Uram, ki tudna segíteni? Nincs semmim, megáztam az esti viharban, élelemre gyűjtenék…
– Élelemre? Borgőzösen? Nos kérem, csakugyan?
– Értem, amit mond, de egy esős estén nincs más mód, mint olcsó szesszel beosztani a meleget…
– Arra bezzeg volt még pénze, mi? Az honnan volt?
– Kérem, a maradékok a kuka mellett hagyott üvegekből.

Győző kicsit meglepődött. A lesütött szem valahogy tényleg azt sugallta, hogy a rongyos alak igazat mond. Győző pedig tárgyalási rutinjával kizártnak tartotta, hogy téved. Folytatta az unaloműző szópárbajt.

– Jó, azt kéri, segítsek? Segítek, de egy tanáccsal. Menjen el dolgozni! Takarítót biztos keresnek az iskolában.
– Megromlott szemekkel sajnos nem alkalmaznak.
– Na hiszen! Egyszerű kifogás! Miért, mi baja lett? Előtte dolgozott egyáltalán bármit?
– Kérem, én… villanyszerelő voltam.
– Persze. És tönkre ment a szeme bele. Csak nem egy körte robbant az arcába?! – tette hozzá Győző gúnyosan. Nem véletlenül jött ez a szájára. Agyában egy különös véletlen folytán átvillant, hogy volt egy régi üzlete, amikor éppen a minőségellenőrzéssel trükköztek. Természetesen a plusz profitért. Vacak égőkkel seftelés, de úgy számolták, a kockázat minimális. Ezerből egy. Az bagatel. Minimális kockázat. Viszont Géza alapos is volt, ezért emlékezett a termék nevére. És Géza, akinek neve pár perc múlva garantáltan bevésődik Győző agyába, folytott hangon elsuttogta ugyanennek a terméknek a nevét.

Győző vére egy pillanatra megfagyott. Gézára üvöltött:
– De mi nekem ebben az üzlet?! Értse meg, nem tehetek engedményt nyereségnélkül!
– És ha eldicsekedhet egy megmentett élettel? Az mekkora győzelem lenne, Győző?

A buszon befelé döcögve Győző már lázasan dolgozott Géza rendkívüli életjáradákának kialkudásán. Hiába, értett a hatásos telefonbeszélgetésekhez.