A KIFESTŐKÖNYV

 

Hol is hagytam tegnap abba?

Lassan megtelik a mappa

a befejezett álmokkal,

de van pár hiányos oldal,

aminél sorsom nem hagyta

 

föltenni i-re a pontot.

Abba kellett hagynom pont ott

a kontúrok meghúzását,

ahol a jövő majd rálát

arra, mit kezem alkotott.

 

Naponta festesz egy képet,

színeseket, feketéket,

a vélt valóság hű mását,

vagy amin a szemed át lát,

melyben vágyad újra éled.

 

Néhol az ég vihart sejtet,

s szürke felhő mögé rejted

az árnyékot ölő napot.

De néha föltámad dacod,

és a képet újrafested,

 

s új színt keversz a palettán.

Azúr kúszik a magentán,

a sötétzöld lángba borul,

úgy változik a színmodul,

mint utcán a neonreklám.

 

Ma már nem remeg az ecset,

ma már többször mondasz nemet,

mint igent az Úr művére.

Nem kell a király hűbére,

i-re a pontot te teszed.

 

Nincs tökéletes alkotás,

befejezetlen a montázs;

néha mindent átfestenél,

s mindent elölről kezdenél,

de meggátol a sejtoszlás.

 

A végén rá kell, hogy jöjjél,

hogy csak egy képet festettél,

és minden egy nagy mű része.

Beleolvadsz feketébe,

újra kivirulsz a zöldnél,

 

vörösben mintha te égnél,

derültebb vagy a kék égnél,

ráébreszt a sötétbarna:

ólmot tettek az aranyba,

míg szín a színnel megbékél.

 

Lehetsz egy múzeum része,

mi eldönti, holnap élsz-e,

vagy az Ecserire kerül

képed, mit senki sem becsül,

s új vászon jön keretébe.

Prof. Dr. Bárdosi Attila az Irodalmi Rádió szerzője. Statisztikailag nézve, elég későn kezdtem el költészettel aktívan foglalkozni.De úgy…