Klotz Mária: Kakaó-dal
– Hoztál kakaót? – kérdezte reménykedve Zsófi, amikor hazaértem a vásárlásból. Anyukám, aki vigyázott rá, sietve hazament, talán főzni.
– Még szép, kislányom – válaszoltam neki, pedig ha tudná, hogy jutott mégis eszembe, az ígért finomság.
***
Lejátszódtak bennem az események. Ködös, szürke őszi nap volt. A levelek lassan hullottak le a fákról, ezért ahol nem söpörték el, ott szinte színes, süppedős levélszőnyeg fogadott. Egy-egy összegyűlt kupacból még barna gesztenye is kikandikált. Össze is szedtem néhányat, hátha barkácsolunk délután valamit. Bandukolás közben, egész úton az járt a fejemben, mit is kell vennem, de tudtam, valamit biztosan elfelejtettem. Megálltam, gondolkoztam, de nem ugrott be semmi pénzért, mit is kért a kislányom. Mentem, mendegéltem, egyszer csak találkoztam Kati nénivel, aki szintén vásárolni sietett.
– Jó napot, Kati néni! – köszöntem az idős nőnek.
– Szervusz, Marika! – válaszolta. Hova sietsz?
– Megyek a közértbe, sok mindent be kell szereznem még a főzés előtt – tájékoztattam a nénit.
– Akkor jövök veled, legalább nem kullogok egyedül, én is oda indultam – csillant fel a szeme.
Ó, gondoltam magamban, akkor nem végzek olyan gyorsan, mert Kati néni nem tud sietni. Nem is baj, legalább megtudok valamit a falu szaftos pletykáiból. Nem is kellett sokáig várnom, el is kezdte a mesélést:
– Képzeld, Marika. Tegnap hallottam a nagy hírt, hogy Karcsi otthagyta a feleségét és három gyermekét egy pesti nőért. El is költözött otthonról – ismertette a pletykát tágra nyitott szemekkel.
– Ne mondja, tényleg? – kérdeztem naivan.
– Nem hazudok, nekem is mondták – erősítette meg mondandóját.
– Nem éltek jól? – tettem hozzá.
– Úgy látszik, ha megcsalta – súgta Kati néni a fülembe, majd hozzátette: szörnyű, szegény asszony, mit csinál majd egyedül a gyerekekkel.
– Talán nem is igaz – feleltem, de aztán egy hangos mondatra lettem figyelmes, ugyanis Kati néni felkiáltott:
– A fene egye meg! Beleléptem egy kutyasz*rba! Nem söpörték el a leveleket, micsoda lusta emberek – jajgatott szegény.
– Ne is törődjön vele! Azt mondják, szerencséje lesz – vigasztaltam a nénit.
Miközben félreállt és Kati néni egy fával tisztítgatta piszkos cipőjét, bevillant, mit is kell vennem a boltban. Kakit látván beugrott a k betűvel kezdődő, kakaó szó. Egyből mosolyogva, örömtől ragyogva lépkedtem tovább. A fejkendős néni szintén elindult, de neki nem árultam el, milyen feledékeny vagyok.
– A közértben megvettem mindent, amire szükségünk lehet az ebédhez, még a cicás-kakaót is, a lányom nagy örömére.
***
– Mama, mikor főzöd már meg a kakaót? – ütötte meg fülemet Zsófikám kérdése.
– Délután kislányom, uzsonnára kapsz kakaót. Ihatsz sokat és ehetsz hozzá finom kuglófot is, tudod, amit tegnap sütöttem – vágtam rá.
– Én most szeretnék! – és már majdnem pityergett, de aztán eltereltem a gondolatait.
– Tudod, ebédre finom borsó levest főzök, és még lesz hozzá rizses hús tegnapról. Utána lefekszel aludni, és ha felébredtél, már vár az illatos kakaó – magyaráztam neki.
– Hú de jó lesz! – örvendezett.
– Ha szépen ebédelsz, akkor kakaóivás után gesztenyéből barkácsolunk szép figurákat. Szeretnéd? – kérdeztem.
– Igen! – kiáltotta.
– Amíg aludt összeraktam egy versikét, amely a kakaóról szólt, és uzsonnázás közben fel is olvastam neki:
Kakaó-dal
Drága szomjas gyermekem,
szereted az édes kakaót?
Készítek neked, nekem,
tejjel, porral, csudajót.
Együtt isszuk a nemes italt
nagy bögrével húzunk le,
amíg pocakunk dugig vele
arcocskád arany folttal tele.
Közben dallamot dalolunk
kakaó-dalt kedvünkre költünk,
hejehaj, danahaj
örvendjünk, nincsen baj!
Annyira örült, hogy még háromszor el kellett mondanom neki a szerzeményemet. Ettől kezdve ez lett a mi kakaózás közbeni kakaó-dalunk. Sokat nevetgéltünk, majd gesztenye manócskákat gyártottunk és játékból még őket is megitattuk a finom aranyszínű kakaóval. És a sztorit, amit út közben átéltem, később, amikor nagyobb lett, elmeséltem neki, persze szigorúan kakaózás közben. Akkor is nagyokat hahotáztunk.
2018. november 12.