Angyalföld

Száll a por a reggeli ködben,
s ásít az utcán, ki görbe örömben
maradt egész éjszakán át,
s lassan indulna aludni már.

Az út másik oldalán dobozok zörögnek:
tisztítják a várost, viszik a szemetet,
és füstösen indul a konténer tovább.
A hídról már látni az út forgatagát.

Mint rohanó hangyák futnak a kabátok,
elnyeli őket egy föld alatti boly,
túl mázolt falakon s füstös firkákon
lépnek ki a fénybe egy sárga villamoshoz.

Zörögve fut tovább, csörömpöl a sín is,
megremeg a híd, mint tegnap, mint mindig
oly ritmusban zakatol mint éhező gyomor,
s halkul el robaja mint szunnyadó asszony.

Az úton tova állva elfut pár raktár,
utánuk szalad pár kiégett, magos gyár,
s rohannak feléjük tovább emberek.
A megálló mellett felsír egy kisgyerek.

Álmosan szól még a hangszóró pár szót,
s rekedtes hangon köhög egy utolsót.
Visszhangzó ásítás, s szipogás ad kódát,
karmester pálcáját lendíti egy ország.

(2009, 2016)


Római hajnal

Bíbor hajnal oson kövek között,
píneák árnyai alá szalad csalfán.
Évezredek bomlanak a kövek törött,
éledező márványos boltozatán.

Kúszik az idő a császárok lábnyomán,
kergeti a fodrokat végig a Teverén,
menedéket lel az azúr ég sátrán
a buja forgatag az élet Szent kerekén.

Alakok lépnek, gurulnak, szaladnak
az utcák csipkézte dombok között
reggeli illatos párában dacolnak
kalapok, gombok s hullámos fürtök.

Századok csiszolta kövek a lábakon
kopognak a hős korok tarka emlékein,
körbe a sokat élt ősi árkádokon,
a boltívek arénáját támasztó kertjein.

(Róma, Budapest, 2016. március)

Római kilátás


Erdély

Zárom sorsom, fogom botom
Erdők, völgyek, kopár sziklák
Állnak szemben, búban s örömben
Maradnak velünk, a határ tovaszállt.

Cserél a beszéd, a fényes nyakék
Vándorol kézről, kötélre vált
Finom fonással, selymes szavakkal
Csillogó tükörben, hóhér vigyorán.

Tornyidon feszület: hagymára cseréltekTordai-hasadék
Idegen a vetés, közétek szórták
Fakul a faragás, halkul az áldomás
De áll a fényhíd, tartva éjszakát!

Nem választ folyó, hidad a hágó
Véreddel öntözted, falaztad a várt
Kebleden várnak tengeri tavak
Veled él vagy hal a napfényruhás leány!

(2011. augusztus 16.)


Visszavágyás

Tündöklő várhegyen, kövekre hegyezve
aranyló fény mászik a csipkés tornyokra.
Hűs szellő árad a belvárosi közökre.
Vonatok csorgása felel az ormokra.

De árva szívem sötétlő fátyla
vágyakozva térne a Palatinusra.

A levegőben száll a vén Duna illata,
de lelkem sóvárog a Tevere partjára.

(Budapest – Krisztinaváros, 2016.04.21.)