Verseimnek menedékházában
vigaszt keresve elpihengetek.
Éles fájdalmam már tompulóban,
leltározom az emlékeimet.
Élőbb vagy bennem, mint valaha is.
Álom nélkül aludtam hajnalig,
semmi képzelgés, kép vagy hang, hamis!
De tudtam, értő lelked itt van, itt.
Mint annyiszor már, találtál címet
könyvemhez, mely csak tervemben fogant.
Csupán két szó volt: „Zenélő névjegy”
a velem feleszmélő néma hang.