Már csak az összhatásra és az érzésre
tudott visszaemlékezni ennyi évre.
Kereste képzeletében a képeket,
melybe annak idején beleszeretett.
Égi magasságokba fel is emelte,
hogy a lényeget édesen összeszedje.
Meleg barna szeme vezette a nőnek,
vágyott teste formája , mint a sellőnek.
Lába a szempillantásában leragadt,
a tovább haladás esélytelen maradt.
Ajkak összetapasztották a hangokat,
csak az érző szíve kalimpált nagyokat.
Szólt a harang, a patak is csörgedezett,
lehet, hogy a madarak még csicseregtek.
Az alkonyat belecsúszott a homályba,
a távolság áthidalhatatlan kára.
Az időt ott megzavarta a kábulat,
járta mindkettő a fátyolozott utat.
Az érzés örökké él, nem lehet vitás,
nem léphet helyébe festőibb szárnyalás.