A bodzafa már zöldellő levelet hajt,
átadja magát az éhes langyos szélnek.
Szeméből a hűség harmatos fénye hull,
a testté lett tavasz rikolt az erdőben.
Pamacsszerű felhők párban kergetőznek,
az ég tiszta kékje elhagyta a hajnalt.
A havasok még utána kiáltanak
az eltávolodó, éledő vidéknek.
A madarak csőrében hangra kiáltanak
az eltávolodó, éledő vidéknek.
Melegség kelti életre karjaimat,
virágígéretben csillogó szememet.
A sóhajok földjén jár már a kikelet.
idenézz! A bodzafa nekünk integet!