Piacon vagyok. Nézegetem a precízen elrendezett, szemnek kellemes árut. Vizsgálódom. Mindenfélét megfogdosok. Zacskóba helyezem a jó húsban lévő zöldpaprikát, a piros arcú paradicsomot, a barnába öltözött kerekded hagymát, s máris számban és orromban érzem a belőlük készítendő lecsó pompás aromáját.  Az árus mérlegel, megmondja, mennyit kér. Fizetnék. Bukszám széles tenyeremből kiesik, sebesen zuhan a földre, s a benne lévő aprópénz vidám táncot lejt a zöldséges pult alatt. Lehajolok a szökevény forintokért. Párat sikerül felvennem. A többi csintalanul gurul egyre távolabb. Egyiket sem éri el hosszúra nyúlt karom. Alázattal térdelek le értük. Valaki megszólal:

  • Nézd már! Ez ki akarja imádkozni a pénzt!

Nevetés. Négykézlábra állok. Óvatosan bejutok az asztal alá. Térdemen apró horzsolás. Táskám mellettem van. Az emberek a környékemre gyülekeznek. Rólam beszélnek, talán fotóznak is. Innen biztató szavakat, onnan fejcsóválós mondatokat hallok. Az árus seprűvel kínál. Nem, nem elhessegetni akar, segíteni szeretne.

Egyik érme itt, a másik ott. Küzdök értük. Végre mindegyiket öklömbe szorítom. Lassan visszatolatok. Felállok. Eszembe jut: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”

Én dolgoztam.

Jól kerestem!

Megyek, megfőzöm a lecsót.

 

Nyíregyháza, 2019.08.07.

 

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője. Nyírteleken, egy nyolcgyermekes nagycsalád harmadik leányaként születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a…