Übersetzt von: László Szalai
under construction…
Juhász Anikó: Duino
Istenem, Duinóban a sirályok
még mindig találnak maguknak tengert,
s az üvegfalak mögé húzódó
verssorokból újra ki-kicsap
a bánat,
a kastély alagsorában meg
a háború sisakokba menekített
rettenete bámészkodik felénk,
még a csatatéren
elhagyták ők
maguk alól a katonát,
a vörös szalonba a pincéből
tengernyi vér futott át,
s a csellótokokba is befeküdtek
a vérző emberek,
ott fenn, nálad, Istenem, a
századok mindig összeérnek,
perc, pillanat és évezred
egyetlen gomolygásban…
sziklák falán asszonyi
emlékeit is hordozza a
délutánonként tengerben
mosakodó Nap, s a pincemély
hosszan tárolja a test enyészetét,
s benned, Istenem, akár a
versek mindenen átfutó
idegszálain,
a létezés katonáitól
az elégiák költőjéhez örvénylő út
vezet, melyet sirályok röpködnek
körül, s olykor megszakítanak
padokat kínáló betonudvarok,
s megszakítanak fejeket
körberepkedő golyók…
micsoda félelem húzódott le
a pincemélybe, s micsoda
időtlen gépezet formálódott
meg az elégiák egekig elérő
állványzatain?
Milyen homok csikordul
ma is az utakat járva lépteink
alatt? Istenem, gyümölcsödben,
annak húsában még ma is
szüntelen együtt forog
a múlt és a jelen idő.