Talán nem mindig értesz.
Talán túlontúl féltesz
a világtól!
Úgy hiszed, elragad, leránt,
vagy épp a magasba repít,
eléget, mint száraz gallyat a tűz,
elűz, mint vadat a lángoló erdő, a füst,
rángat, mint egy csiptető tartotta rongyot a szél,
eltaposva leszek, mint a parázsló cigarettavég…
Talán túlontúl féltesz,
s félted magadat a léttől,
mi várna nélkülem,
ha nem fonnám köréd magam,
ha nem szeretnélek hangtalan,
vagy néha hangosan,
ha nem lennék körötted
unos-untalan…
Talán túlságosan féltesz!
Ne tedd!
Mert engem nem ragadhat el semmi!
Nem rángathat, nem taposhat agyon holmi
emberi világ!
Nem vagyok én rongy, mit cibálhat a szél,
sem parázsló cigarettavég,
nem vagyok gyúlékony,
s nem vagyok elűzhető,
engem nem fojtogat a levegő,
nekem az még tiszta!
Hisz’ a
világ
önnön tükörképem.
Nincs mitől félnem!
Nincs mitől félned…