Ahogy a Nap lustán
nyújtózik az égen,
A tavasz zöld haját
kibontja a réten.
Karcsú testű füzek ága
nyárban hajladozik,
Méz illatú karjaiban
egy pacsirta ringatózik.
Őszi szél hullajt levelet
az erdőknek útjára,
Bordó tincseket fon lassan
a virágok szirmába.
A tél zord katonái
fehér fergeteget fújnak,
A didergő mezők
fejük búbjáig betakaróznak.
Egy réges-régi tavasz
engem is felkapott,
Azóta köröttem táncolnak,
fordulnak évszakok.
Repül az én időm
fürkészem arcukat,
Gyönyörű gyilkosom
közülük ki lesz majd.
De addig még nekem
nyílik minden vadvirág,
S édes illatát a létnek
lélegzem ereimen át.