A szavak messze elkerülnek,
Ajkamon a csend mosolyog,
Szívemre hajol a magány,
Céltalan tájakon bolyong.
Átnéz az idő felettem,
Szeme a távolba réved,
Tudom, hogy végtelen csordul,
Nekem csak emlék az élet.
Lábam már nem visz az úton,
Bénaságát borítja lepedőm,
Kezemből csusszan a kőre,
A megmarkolt földi időm.