Fejedben táborozó furcsa hangok
Nem mindig tudják hol a helyük
Feszegetik a kereteket
És érzékleteid oszcillálnak
Egy vonalon át-átszökdösve
Amelyet soha nem jelölt ki
Tervezőmérnök ceruzája
Hát hol merre húzódik
Ez a százszor meggyalázott határ?
Távolba révedsz a múlt idők
Horizontján feltámadásnap előtti
Sötétvörös színekben úszik az ég
Mint megfeszített aki előtt akarata
Ellenére lepereg élete filmje
Vered a fejed a kemény keresztfába
Pedig csak a mindennapi dolgokat látod
Nyílt lánggal lobognak fel szemeidben
Nem érzed ahogy lassan elmállik a határ.
Az egészséged törékeny jószág
Ideje volna lefeküdnöd valamikor
Éjfél körül vagy kora hajnalban
De nyújtod öntudatlan az éber órákat
Reggel hat után pedig bekevered
Az első whiskys kávét
Megigazítod a hajadat
És elgondolkodsz csöndesen
Hol lett volna a határ?
És végül megírod ezt a verset
Elküldöd rendeltetési helyére
Szép ajánló sorok kíséretében
Bármilyen silány is mert tudod
Csalhatatlanul különben
Megbuksz emberként mert
Nálad valahogy akként alakult
A dolgok természete hogy
Itt lett meghúzva az a határ…
(2019. augusztus 31.)
Lassan elkoptatom a “remekmű” és “mestermű” szavakat. De mit tehet az ember, ha újra és újra csakugyan azok kerülnek a szemei elé Teleki mester tollából?
Köszönöm szépen, igyekszik az ember…
Egyébként ez a vers ment be az Alföld folyóirat “Határ” pályázatára, ám ott végül nem kapott helyezést…
A laikus mondhatná: a sok-sok kiváló pályamű közül előfordul, hogy egy efféle verset nem válogatnak be. Csakhogy pontosan tudom, milyen gyengécske és közepes művek kapnak nyilvánosságot, miközben egy ilyet nem méltatnak. Sebaj, majd a következő verseskötetedben a megfelelő színvonalú közegben olvashatja a közönség!