Sorsom, mint kiszáradt folyó medre,
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.

A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.

Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.

Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc