Ima

Álomra hajtja fejét az est,
szunnyad sötétlő párnái közt a Hold,
a Nap fénylő sugára simítja párnája szegélyét búcsúzón;
mesét mond, s az égre ecsettel bárányokat fest.

Te se legyél rest,
ha mézszínű szemeit szerelmed reggel rádveti,
s hajad szálai közt az ezüstöt fürkészőn keresi,
majd hang nélkül karjaiba vesz.

Magára húzza sötétkék selyem paplanját a Nap.
Az ember itt e földön nyugodni tér.
A föld mélyén ördögi erő feszíti izmait,
halovány orcával a Hold tükröt tart.

Fonj körbe karoddal s kérd
az álmot, mi félúton elveszett,
hogy előre vezet az út, hitted,
nélküled semmi vagyok én.

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei…