Illegető méh potroha int, s édes szava nyárnak
napsugarát nyújtja feléd bodzatányéron. Nevető fény
szántja a szép eget és vele itt van a holnap.
Bár ma lopott csók íze a felhőkig viszi fel kedvem
Őrzi a mária-tüske-tövis, vele küzd, fut a lonc és
ebbe a nyárba virít a titok. Leszek, élek.
Kell e ma küzdeni holnapokért? Lesz e még veled itt mond
nyári melegben, ilyen fájón izzó, szépség kegyelem, vagy
majd az idő viszi, és fedi bódulatát szerelemnek?

Évszakon homok pereg, megáll, köszön, lebeg
Hisz szavakba szőttem így neked, szerelmemet
Vágyva csókokat lehelsz, szirom köszönt megint
Bérc szilárdan áll, de búsan int időgerinc

Ha itt az ősz, lopott időnk a holnapunkon
csak árny. Veled ragad, lehel ma csókjainkon,
álmosan mereng, megpihen majd a szenvedély
Múlt idő nem érdekel. Lehetsz megint enyém!