Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy kicsike falu mit inkább csak idősek laktak. A fiatalok mind beköltöztek a nagyváros poros zajos szívében. Itt e csendes falut szerettet falujának nevezték s úgy is jegyezették be. Az itt éltek nem voltak rokonok csak szomszédok, de mindig mindenben segítetek egymást. Egy csendes őszi napon egy egyedül élő lányka tévedt be ide karján egy három éves gyermekkel. A helyi polgármester egy házat és munkát is adót neki. A lány mindent megtett, hogy elfogadják fiatal kora ellenére. Akár hogyan járt kelt mindig szemébe ötlőt, egy kis kopott sudár fenyőfa a faluháza előtt. Jobban szemügyre vette majd meg nyírta le porolta tette vette, míg szépé nem alakította. Az idősek csak nézték a lányt, ahogy tüsténkedik minden hol. A helyi atyával meg beszélte, hogy készítsenek együtt adventi koszorút kopogtatókat és egyéb dolgokat. Egy nap kisfia készített egy angyalt majd ki vitték és felrakatták a fára. Mire másnap kiment már egy horgot csillag volt rajta. Ez így ment napról napra. A polgármester csak ámult és bámult, hogy mivé lett az a kis csökevényes fenyő. Mária néni is oda ért kezében kosara benne a házilag elkészített szaloncukor. Na, István segít e nékem felrakni őket?
– Igen természetesen, de nem értek semmit?
– Nem baj a kis hölgy elkezdte mink meg láttuk megtetszett és csatlakoztuk. Minden nap valaki valamit tesz rá egész december 24 ig.
– Értem és akkor
– Akkor polgármester úr akkor összejőve közösen ünnepeljük az Urr érkezését. És most van a falunak saját fenyőfája, saját karácsonyi ünnepe köszönve Zsófinak, hisz e falu a szeretet faluja akkor mért ne lehetne, egy közösen felöltöztettet gyönyörű fenyőfánk?
– Igaza van kedves, hogy is hívják? Kolompár Zsófia a kisfiam Péter.
– Értem kedves Zsófia, de itt csak maga fiatal mindenki idős.
– Nem baj majd lesznek, fiatalok ne aggódjon, már nem vagyok egyedül
– Hogy gondolja ezt?
– Egyszerű itt a fiam ki down szindrómás ezért kellet eljönnünk otthonról és így kerültük ide. Tudja, sokat lehet hallani erről a faluról a péktől, a hentestől, a botostól, sőt még a plébános, is meg szokta miséjében említeni hát én is így szereztem tudomást önökről és így kerültük ide.
– Értem és mit szeretne csinálni?
– Van e itt asztalos az idősek között?
– Igen az ács a falu végén.
– Értem, ha most meg bocsájt viszont látásra s elballagót karján gyermekével.
Már későre járt mikor haza értek ellátta a gyermekét ágyba dugta s elő vette a bibliát és olvasni kezdte Péter nagyon szerette hallgatni anyukáját. Zsófia szívesen olvasót s idézet a bibliából, mert azt tartotta ilyenkor Istennel beszél s önéki köszönhetően él s van a kisfia. Másnap kora reggel felkelt s elment fenyőágakat szedni a közeli fenyvesbe és haza vitte. Péter örömtől csillogó szemmel látta a sok fenyőágat. Igen gyere, csinálunk koszorút ide az asztalra. Péter apró kezét anya felé nyújtotta. Zsófi mindent megtett, hogy gyermeke boldogan nőhessen fel nem riasztotta vissza semmi munka mindet pontosan el végzet. Délutánra a parókia ajtója is ki nyílót, hogy együtt készíthessék el az Adventi koszorúkat. Mindenki hozott fenyőágat minden féle szalagot és egyéb holmikat. István ragasztót hozót és sok más érdekes hozzá valót a városból. Zsófi befűtőt feltette a teát főni mellette Zsiros kenyeret tett az asztalra. Énekeltek beszélgetek a szeretet ölelte magához az itt élőket. Este Mihály atya celebrált miséje alatt meg áldotta a sok szép dolgot. Egyik reggel ara ment ki, hogy leeset a hó boldogan szólt Péternek kin szemmel láthatólag igen csak meg látszót ez a szörnyű betegség. Péter boldogan nevetett korához képest igen csak túl fejlett. Az itt élők szerették őket Péter szeretet festeni és sok dicséretet kapót mindenkitől mi még jobban buzdította benne az alkotási vágyat. A helyi plébánosnak annyira megtetszett a gyermek művészi tehetsége, hogy nap, mint nap foglalkozót vele. Egy nap arra lett figyelmes az atya, hogy a zongorát nézegeti.
– Szeretnéd meg próbálni?
Pétert felültette a székre s egy egyszerű karácsonyi dalt játszót neki. Péter hamar tanult. Zsófia közben az Ácsnál volt kifűzetni a munkabért miért meg csinálta a Betlehemet. Zsófi meg kérte Józsefet, hogy egy éjjelre had legyen a jászol egy új szülötté.
– Rendben kíváncsian várjuk mit ötlött ki, mert mióta magácska itt van minden meg változót.
– Mire gondol kedves József?
– Minden este van ének tánc, beszélgetés élet költözőt ebbe a csodás faluba.
– Köszönöm, ha így látja, de ez nem az én érdemem, hanem az önöké.
– Igen lehet.
– Holnap a harmadik gyertyát is meg gyújtsuk, a koszorúkon szeretném, ha holnap este a harmonikájával muzsikálna hisz az öröm gyertya fog égni.
– Milyen hamar elreppent ez a két hét olyan mintha tegnap jöttek volna ide.
– Igen és nagyon jól is érezzük magunkat itt. Akkor holnap
– Rendben kis hölgy köszönöm viszont látásra.
Sietősen lépet be a plébániára ahol esténkét fel szokót mosni és leszokót törölgetni, vagy ha úgy látta el vitte az atya ruháját kimosni, vasalni. Meg lepetten hallotta fia nevető hangját hisz Péter nem nevetett idegenek előtt idestova már jó ideje. Benyitva vette észre, hogy a plébános és Péter hogy mókáznak majd meg akadt a szeme a falon ahol egy jászol volt fel festve és egy csillag. Péter egy egyértelműleg nem látszót ki a festékből Zsófi nevetve vette a lapot mikor az atya rá nézet még nagyobb nevetés keletkezet hisz ő is csupa festék volt tetőtől talpig. Az arcától a feje búbjáig, mint akik festék háborút tartottak volna a parókián. Jó idő múlva csak ki derült a dolog. Elnézést a rumliért szólt Mihály atya. s a fiúra nézet.
– Nem történt semmi baj gyere, elmegyünk meg fürödni te piktor.
– Holnap várlak és befejezzük.
– Rendben dicsértessék. Anya ráhúzta meleg kis ködmönét feltette kucsma sapkáját meg csókolgatta gyermekét kézen fogta s elindultak haza a másik faluvégre mi igen csak ki est mindentől.
– Anya ma is olvasol nekem abból a könyvből?
– Igen, de siess, mert meg fázol!
A szél csak dalolta dalát a hópihék csillogóruhában táncukat ropták. A távolban szöszke tücsök ként csendült egy dallam s hozzá jött a világosság. Ahogy haladtak a hó úgy roppant a lábuk alatt. A szél csak énekelte dalát seperve a fehér takarót. Péter összehúzta magát. Fázol?
– Igen nagyon Anya levette magáról vastag kendőjét s rá terítette fiára. Jobb?
– Igen, de most te fogsz meg fázni!
Á mindjárt otthon vagyunk, na, látod, itt a kis bokor itt bemegyünk és már bent is vagyunk. Az ajtóban egy ember ült várva őket. Zsófi igen csak meg ilyet a látogatottól. Mikor oda ért ismerte meg Péter apját. — – Te mit keresel itt?
– Benneteket meg mondtam nem tudtok, elbújni előlem most nyisd ki azt az ajtót, de hamar gyorsan iparkodj, mert ide fagyok. Már jó ideje itt ülök. Ne, mondjam kétszer!
– Nekem te nem parancsolsz, elváltunk nem emlékszel? Hányszor bántottál bennünket különben is, hogy kerültél ide és mi olyan sürgős? Majd meg tudod, ha ott benn leszünk.
– Te ide nem jössz be, hagyjál békén bennünket. Nem te mondtad, hogy lépjük ki az életedből és ki szórtál az utcára bennünket a válás után s még a kicsit fel is rúgtad?
– De igen, de nem volt jogod ezt a torzszülöttet elhozni neki meg kellet volna halni!
– De én vagyok, az anyja hagyjál bennünket békén. Petit meg nem adom olyan a milyen, de az én fiam csak is az enyém most meg takarodj! Petike sírva fakadtan bujt anya mögé. A férfi ki tépte a táskát a kezéből ki vette a bukszát mibe semmi nem volt csak pár forint. Mi van nincs pénzed?
– Nincs, képzeld el.
– De nekem kell? És te is szükségem van rád!
– Nem érted meg, hogy nincs, és nem leszek az ágyasod! Erre ököllel arcon vágta Zsófit úgy, hogy a vér elöntötte és hanyatt vágódót maga alá gyűrve fiát, kit testével védet. Fejét igen csak beütötte a gádor széli betonba. A férj bele rugót, kettőt és fen, hangon kijelentette nem tudsz meg szabadulni tőlem tökre teszem az életed meg érteted! Még találkozzuk, mikor Nem hiszem szólt egy hang a háta mögött. Ki maga?
– Ennek a torz szülőt szörnyetegnek az apja s most elviszem majd lesz belőle pénzem és szabadságom és nyúlt a fiú felé.
– Álljon meg azt a fiút hagyja békén és ezt a hölgyet is, míg jól érzi magát most meg távozón, de gyorsan. Mert feljelentem magát különben meg bűzlik az italtól.
– Mi köze magának ahhoz inkább húzón oda vissza ahonnét jött.
– Az atya meg pillantotta a csillogó fényt a férfi kezében egy gyors mozdulattal ki csavarta a kést és földre teperte kezeit hátra feszítve térdelt az elkövetőn. Zsófi nehezen felkelt. Hozna egy kötőt vagy valamit mivel meg kötözhettem! Mire ki vitte a kötelet a lámpa oltogató is oda ért énekelve dalát-nyolcat ütőt az óra térjetek már nyugovóra. A háta mögött a két csendőr portyázott a toll csak úgy járta táncát. Itt meg mi történt atyám?
Zsófi remegve mondta el a történteket Péter csak sírt. A csendőrök meg fogták és elvitték be az őrsre. Zsófi remegett. és valami forróság szaladt az arán lecsepegve a fehér takaróra. Mihály kézen fogta Petit gyere kis barátom már nincs baj! Vége ne félj! Kérem, mossa meg az arcát? Zsófi lemosta a vért az arcáról s teát főzőt és letette az asztalra. Meg sem köszöntem, de mi járatban?
– Elhoztam egy könyvet Petinek.
– De ő nem tud olvasni?
– Tudom ez képes biblia így ő is tud Urunkkal beszélgetni.
– Köszönök mindent mit értük tett.
– Ugyan gyermekem ez természetes dolog. De már megyek is majd holnap találkozzuk és téged is várlak tudod, sok dolgunk van. Peti rámosolygót Mihály atyára majd anyjához bújt.
– Elmegyünk nem maradhattuk itt ezek után.
– Kérem, maradjanak, majd keresek, valami megoldást most beszélek, a polgármester ural ez ügyben.
Mihály nagy léptekkel ment el. Péter vet, egy jó forró fürdőt majd bebujt a dunyha alá és a kapót-könyvet nézegette. Anya vacogót köhögőt hiába itta a teát. Arca éget és fájt. Meg tisztálkodott s belebujt az ágyba. Peti várta a mesét, de anya nem mesélt neki. Idebújhatok?
Gyere, drága s bebujt anya mellé át ölelte két kezével s úgy aludták át az éjszakát. Másnap a polgármester kopogtatása keltette fel őket. Szeretném meg kérni, hogy költözzenek fel hozzánk ott biztonságosabb, mint itt.
– Köszönöm, de nem, szeretnék úgy döntöttem elmegyünk úgysincs nincsen, semmink könnyen el tudjuk hagyni ezt a csodás falut, aminek a nyugalmát, csendjét, nevét
– Ugyan nem kell, befejezni a mondani valóját. De meg tudhatnám valójában ki is volt az ki magára támadt?
– Igen és Zsófi elmondót mindent Istvánnak. értem. Van nálam egy kieső szoba a földszinten a konyha mellet az önöké lehet, ha gondolja. És ha ünnepek után is így gondolná, akkor segítek megoldást keresni a problémára.
– Rendben köszönöm úgy sincs semmik csak két táska ruhánk.
– De, hogy nincs ott az a hatalmas szeretet.
Este a faluháza a tagharmonika hangjától lett hangos. Öröm énekekkel köszöntötték a harmadik gyertyát. Zsófi csak ült bánatosan fiát ölében tartva. Ma visszahúzódóan csendes volt. Peti egy percre sem hagyta egyedül anyukáját perig sok finom süti várta az asztalon meleg teával. István és Mihály csak nézték anya és gyermekét a köztük lévő kapcsot, a szeretetet a ragaszkodást. Ahogy a kisfiú donga kezével öleli szorosan magához anyját. Mihály oda lépet gyere kis barátom nem lesz semmi baj a kicsi könnyes szemmel nézet anyára.
– Menjél nincs semmi baj.
István Zsófihoz lépet énekeljen, érezze jól magát, vége ez a maga érdeme! Nézze, milyen boldogok próbáljon maga is örülni legalább egy kicsit! Ő végette ne aggódjon délután elvitték oda ahova való ahonnét meg szökőt, és garantálom nem egy hamar fog kijönni onnét a szigorítóból. Zsófi egy nagy levegőt vet, és elmosolyodva köszönöm köszönök mindent. Már estére járt mikor mindenki haza tért. Hamar reppentek a napok Zsófi mézes kalács házikót készített, kisfia segítet neki. Egy kis mókakacagás töltötte meg a konyhát. István állt s boldogan nézte a vidám jeleneteket miben zajlik. Eszébe jutott az a boldog perc mikor frissházasok ként még ők is így készültek az ünnepre, de sajnos a karácsony egy szörnyű eseménnyel zárult. Annának feje kegyetlenül elkezdet fájni s egyszerűen nem tudta elviselni a fájdalmat-mit le kellet feküdnie. Mire az orvos kiért már csak a szörnyű hír maradt. Agyvérzésben elhunyt. Így az ünnepek után mindjárt temetés volt. István csak állt az ajtónak támaszkodva s az emlékekbe merte. Péter szavától meg rezelve tért vissza. Baj van Istvánbá!
– Ja, nem semmi s elnevet magát. Zsófi látta, hogy valami nem kerek bocsánat mindjárt összetakarítom a rumlit.
Ne tessék, zavartatni magukat folytassák, nyugodtan én kérek elnézést mosolyogva távozót a dolgozó szobába. Ahol bele ült a székbe s tovább emlékezet hitveséről ki már a mennyből nézz kedvesét. István örök hűséget érez szívében így nem is gondolt rá hogy egy újabb házasságba vagy kapcsolatba lépjen. Még is mindig mosolygós jó kedvű az emberek előtt. Senki nem sejtve mekkora terhet is cipel már idestova 20 éve.
Mire elért a karácsony Peti boldogan játszotta egyedül a mennyből az angyalt a kiskarácsony nagy karácsony és az idős emberek szívét ellengető kis Jézus arany alma című dalt. Elérkezett, a nagy nap a falu ragyog pompába tündökölt. Mindenki készült valami finomsággal az érkező vendégeknek. Már csak egy rossz emlékkép foszlánya volt az egy héttel ezelőtt történtek. Délután Mihály atya a falu harangjával hozta tudomásul a falunak a szeretet jelét képző ünnep megnyitotta meg kapuját. A templom folyosóján asztalvolt, rajta kenyér kockák és kicsi kupicákba vörösbor. Benn Péter ült a zongoránál s csak úgy szállt a dallam. Zsófi csak ült és nézte fiát. Valaki megállt mellette pardon ide ülhetek?
– Igen természetesen.
– Csodásan játszik a fia!
– Igen Mihály atyának köszöngető.
– Igen valószínű, de az Isteni csoda hogy ekkora tehetség van benn a betegsége ellenére.
– Mélyen meg érint a játéka.
– elhiszem engem is pedig nem sok jót ígértek az orvosok.
– István elmélyedve elhallgatót, arcát a könny szürke átlátszó tisztasága takarta be. Bocsánat felállt és távozót. Péter befejezte a próbát. Mihály atya megtapsolta az ifja tehetséget. Zsófi és Péter is haza mentek készülődni az éjszakai fellépésre. Zsófi elő vette az ajándékot s át adta Péternek majd egy csomagot rakót az ünneplőbe öltöztetett fenyő alá Istvánnak. Este hat órára mindenki kin volt a kis fenyőnél, ahol Mihály és István köszöntőt, mindenkit a zongorán felcsendült a dal mennyből az angyal s mindenki énekelt. Keresték Zsófit, de nem látták sehol. Ahogyan sorra jött a másik s a harmadik. Péter csak játszotta mikor egy váratlan esemény netek figyelmesek. Sok szólamban köszöntötök a csendes éj című dalt. Az itt élő idős lakkosok mindenki hozzá tartozója érkezet meg és együtt énekeltek. Zsófi még mindig sehol István aggodat Mihály nyugtatta. József kíváncsi volt nagyon mi lesz az istállóba. Mikor Péter elkezdte Pásztorok, pásztorok Mihály elindult az istálló felé, ahogy meg volt beszélve mindenki követve énekelt. Elkerült Zsófi a városi iskola tanulóival kik be voltak öltözve. Egy anya gyermekével ki csak pár napja született mellette Férje ki csacsi háton hozta nejét és az újszülöttet. De hogy minden valós legyen, István egy hatalmas csillagot késztet s rögzített a tetőhöz egy olyan pillanatban mikor senki sem kereste. Csak most szembesültek vele mily csodás ember valójában. Igazán felemelő érzéssel töltötte be e kicsi falut a szeretet és az összefogás. Majd éjjelre
az Urr háza is lassan meg telet mindenki boldogan hallgatta a mennyei szólamokat és a soron következő Misét, mit a helyi Plébános celebrált Majd misevégén elfogyasztották a kenyeret és bort gyermekek málnaszörpöt kaptak. Így kívánt mindenkinek Meg hit áldót, békés Ünnepeket!

-3:51

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…