Ne nézz ide! Nem lásd, hogy élem a vegetáló napjaimat,
Nem tudsz ítélni, sem eltartani… legalább adj falatokat…
Csak nézz rám, a hajléktalanra, csukd be szemedet tán’ ítélkezz!
De ne felettem, én csak egy kivert kutya lettem. És ne mérgezz!

Nagy istenek ítéltek kárhozatra, vagy halandó emberek?
Már nyisd ki a szemedet és lásd, nekem is jönnek az ünnepek…
Többen lakunk a kiserdőben, nylon sátorban, ami huzatos
És felfűteni nem lehet, és még most jön a tél… nylon-huzatos.

Ti bizony otthon laktok, mások vagytok, nézem, és úgy látom!
Kivert ember vagy rühes kutya vagyok, de talán nem bánom…
Én is álmodok, néha a végső pillanatom álmodom.

Majd mi is kivágunk egy kis fát és bevisszük a sátorba,
Mert karácsonyeste lesz, nekünk is ott a sátortáborba.
A fát majd kikötjük, hogy el ne dőljön, alá nincs, mit tegyünk,
Nem telik semmire, ott körbe állva, talán csak el leszünk.

A szeretet estéjén eszembe jut, hogy volt nekem életem,
De elvették a házamat… és család volt nekem a lételem.
Ők nem tudom, hol ünnepelnek, mert mint földönfutók elmentek,
És csak bízok abban, valahol ünnepelnek, jólétben élnek.

Azért majd este együtt a nylon sátorban emlékezni fognunk,
A létre, és ha lesz, mindannyian száraz kenyeret rágcsálunk.
Nálunk szenteste lesz gyertya is, mert ott úgysincsen semmi más,
Azzal világítunk és így meg is lesz az ünnepi hatás.

Már nem érdekel, hogy házamat elvitték, ugyan mit tehetnék,
És már az sem izgat, hogy még tartozok, mintha jómódú lennék.
Nem maradt ruhám sem, már oly’ régen csak egy göncöt hordok és ez
Lesz rajtam szenteste is. A fa alatt cukkoljuk egymást… mi ez?

Talán szenteste a mi táboros közösségünkbe, remélem
Lesz egy kis szeretet is, mert éhes gyomorba nem lesz élelem…

Vecsés, 2014. december 18. – Kustra Ferenc