Csendes kis faluban éldegél, fájdalom marcangolja a szívét. Az időnapról napra változik, mutatva lelkét és meggyötört arcát. Már vissza fele számolják az idő múlását, hogy elérkezzen egy fájdalmas ünnep után a szeretett ünnep a ragyogás mi már inkább az anyagi ajándékról, mint a szeretet és a tiszteletről szól. Lassan pergő angyal könnyek peregnek, hol az öreg nap erejét remegtetve mutatja. É s még is az üzletek már heves tűzben égve rakják s kínálják, az ünnepel tükröző szépségeket. Sokan kapnak a lehetőségen s vesznek, előre majd otthon biztos helyen eldugják s elzárják, hogy ne az utolsó percben kelljen végig járni a hömpölygő tömeget. Kik meg gondolatlanul vásárolnak. Vannak, olyanok kik az ünnep alkalmában adósságba verik magukat azért, hogy az ünnep felejthetetlen legyen a családnak, fel sem mérve mekkora veszély lapul a hát térben. Hisz, a mai világban nem számítanak, az évek a munkahelyen bármikor elveszítheti az ember. De vannak kik bevásárlás közben állnak meg s elmélkedve nézik, a mikulás csomagot szemük könnybe lépve hisz a szív s a gondolat visszaidézi azt a percet mikor még kicsinyek voltak a gyerekek.  Milyen izgalommal várták a télapót. Majd arra gondol, hogy halad tovább szíve csupa emlékével milyen sok szép ajándékot vehet szeretteinek. De hamar letett a szándékról hisz rájött, hogy ez sajnos az ő életébe kivitelezhetetlen, ha csak nem akar el adósodni. De a gondolata és a színes emlékek egy másik irányba vezeték. Ahol meseszép kötőt pulóverek textíliák és más szemet gyönyörkötet termékek kínálták magukat. Meg állva nézegette és csodálta észre se véve az idő múlását. De a percek mind a pillangó reppentek, és ő még mindig ott állt csodálta a kirakót, portékát.  Ráért senki nem volt ki haza várja. Így még az a kevéske tüzelője se fogy addig, míg itt van, mert sajnos kicsi nyugdíjából többre nem telet, hiába dolgozót keményen éveken keresztül a földeken az állatok mellet. Hideget forróságot legyőzve. De ő csak állt és gondolatai reppentek tova, mint a szél. Valaki megfogta vállát megzavarva elmélkedésében az idős hölgy megijedve összerezzen. Majd zavartan motyogót, valamit s könnybe lábat szemmel kosaráért nyúlt és elindult kifűzetni a portékát. Még mindig a bő portéka kínálata keverget lelkében az öröm és fájdalom hevében. A biztonságőr végigkísérte a kijárati ajtóig mondván, hogy túl sok időt töltőt bent úgy, hogy nem vásárolt. A felettesei szóltak néki, hogy több órája bent van az üzletben. Ne haragudjon, de a dolgomat teszem.

  • Megértem fiatalember s ki lépet a nagy üvegajtón a hűvös cseppregélő esőre. Arcát a kirakatra tette s úgy nézte odabenn a hömpölygő tömeget a nagy megrakót-kocsikat tolva. Az áruház a gyerek zsivajtól és bemondótól volt zajos. A háttérben alá festve a bent történteket zene szólt a hangszóróból. Itt-ott egy bőmből hisztis akaratos gyermek tette fel a prémet a szülőnek a bevásárlásnál mikor a sok szép játék közül nem tudta eldönteni mit is szeretne. Volt olyan szül ki visszatükrözte gyermekének a hisztijét lefeküdve a földre ordítva rugdalódzót. Nagy felháborodást keltve. A gyerek megszeppenve állt nézte majd kézen fogta a szülőt. Ki nem hagyta mindjárt abba. A gyermek és döbbenten arra gondolt valójában most mi is történhetett vele. Kis idő elteltével felállt a földről hátrahagyva, a termékeket és elhagyta az üzletet. Hisz az üzletekben ott az ünnep a mámorító csábítás ereje és csak a csillagos ég szab határt az ajándékoknak. A szegény, kiskeresetű kevés pénze ellentéte az árak kivitelezhető formájának. Már elégé fázott és sok mindent látott mikor haza ballagót. Hálójában egy kis kenyér, tej lapult valami aprósággal. Otthon kiborította az erszényét és összeszámolta a tartalmát. Elő vette a kis összespórolt pénzét és számolgatta majd az emlékében élő árakhoz hasonlította. De minden képen kevés volt ahhoz mit az unokának szánt volna. Így úgy döntőt majd holnap vásárol fonalat és mindenki kap pulóvert, kesztyűt, sapkát, sálat. ezt még valahogy meg tudja a szeretet ünnepéig oldani. Gondolta majd lesz öröm, ha esetleg haza jönnek hozzá. Másnap újra elment az áruházba szemre vételezte a textíliák mintáját ismét körbe járta az üzletet szíve sajgó fájdalomba lépet, hogy ő nem tudja azt meg venni mind más ember. Vett egy kis kiflit magának majd egy kis csokoládét emelt fel, de visszatette, mert drágállta. Meg látva az őrt félelem és megalázottság lépet a szívbe. Sietve füzetet és távozót, de az ajtóban meg állítva kérték a blokkot, hogy igazolja a termékeket majd bekísérték egy kieső helységbe. ahonnét könnyes szemmel jött ki. Megalázva érezte magát. Hisz lopással gyanúsították és ő semmi mást nem tett, mint csak kiflit vett magának és meg vette a fonalakat. Sírva és keserű száj ízzel tért haza. Könnyek közt nézet a tüzelőre, hogy meleget csináljon magának, de még erről is lettet akkora fájdalom volt hetvenöt éves szívének. Másnap kora reggel elment a temetőbe kivéve a virágokat és mécsest re borult férje sírjára és zokogva mondta, hogy járt. Csak sírt és sírt a föld egyre hidegebb volt s a levegő is egyre jobban hűlt hisz November elseje volt. Körülötte mindenhol égtek a gyertyák a zokogó hangok az imák magaslatban szálltak. Már az est húzta szürke fátylát mikor a temetőgondnok oda lépet s szólongatta. Mire nehezen felnézet.
  • Mi történt? Ki maga?
  • Elnézést asszonyom én a temető őr vagyok, már késő este van.
  • Értem
  • Jól tetszik lenni?
  • Sajnos nem tudom, azt sem mi történt velem?
  • Jöjjön, segítek és nyújtotta kezét.
  • Az idős hölgy felállt s kereste a táskáját feje nagyon fájt.
  • Biztos, hogy volt magánál táska?
  • Igen és bent volt az erszényem-zsebkendőm és az imakönyvem a rózsafüzérrel.
  • Sajnálom, akkor egy értelmű mind jár, intézkedem tessék jönni! Majd a közeli szolgálati helységbe kísérte ahol észrevette az idős hölgynek a vért az arcán. Rögtön telefonhoz nyúlt hívta a mentőket s a rendőröket. Kik hamar megérkeztek. Hol a kendőm?
  • Nyugodjon, meg asszonyom kérem, mondjon el mindent mire emlékszik?
  • Veronika elmondta, hogy mire is emlékszik mikor iszonyú fájdalom hasított fejébe és hányingere lett majd sötétség kerítette hatalmába. A járőr elkapta s át adta a bajtásaknak kik azonnal kórházba vitték. Ők és a temető őr visszamentek a sirhoz. Nem messze meg találták a kendőt beletaposva a sárba és a táskát is a tartalmával mi szerte széthevert. Egy kopott megsárgult képeset ki az imakönyvből min ők voltak a férjével. Sajnos egy értelmű. Majd munkának láttak. Rövid idő múlva tetten érték a fiatalokat a temető ki eset részén, ahogy próbálták az emlékművet rongálni. Letartoztatták az öt fiatalt s beszállították a rendőrségre. Veronika közben magához tért s nézet körbe mit keresek itt?
  • Kérem, nyugodjon, meg erős agyrázkódása van. Kit értesíthetnék, van családja?
  • Nekem van, de sajnos évek óta nem tudom, mi van velük. Talán majd most haza jönnek és elkezdet sírni. A nővér úgy érezte mindjárt meg szakad a szíve hisz nem rég vesztette el az utolsó hozzá tartozóját, a legdrágábbat, az édesanyát. Így majd negyven évesen egyedül él a munkájával. Még a szerelem sem köszöntőt rá. Ne sírjon, kérem, majd holnap haza mehet, nyugodjon meg, de mindjárt jön a doktor úr. S megfogta vigaszként Veronika idős kezét. Felállt s elindult, kifelé de még az ajtóban visszanézet a síró asszonyra. Veronika már tűkön ült, hogy elengedjék haza és fejéről a kötés is lekerüljön. Hazafelé ismét bement a temetőbe a férjéhez és, hogy köszönetet mondjon, de senkit nem talált ott így rövidre vette a látogatást és haza siettet. Befűtött és csak kesergett. Csinált magának egy kis rántót, levest majd neki állt az ajándékok elkészítésének. Igaz a méret csak körülbelül volt az emlékekre rászámolva. Elmondva az imát s a tűz is ki aludt mikor ágyba bujt. A napok hamar váltották magukat az idő hol zord hideg hol tavasziasan meleg volt. Kiment a közeli erdőbe minden nap haza hordta a lepotyogót-ágakat kidőlt fákat. Otthon fejszét ragadva aprította s rakta össze. Hamar elérkezett a december. A reggeli séta az erdőben mást adót neki. Egy egyedül lévő síró gidát. Ki közel engedte magához. Veronika megnézegette majd beszélt hozzá. Mikor észrevette, hogy valamitől ropognak az ágak és egyre közelebb hallja őket. Hamar sietve vissza húzódót mikor egy hatalmas szarvas jelet meg gyönyörű trófeával. Majd mellette egy gyönyörű suta. Veronika boldog volt és hálás a mai napért az Urrnak. Kis idő elteltével felállt az őzike s csukló botló járása indult anyja után a bika a hátul sétált mid ki vigyázná őket. Veronika elő merészkedett és folyatta útját a fenyveshez, hogy ágakat gyűjtsön.
  • Haza érve a kis házba mi az erdő ölelt magához. Nem mesze egy kis patak is csordogált. Szeretet itt élni férjével és családjával. Leroskadt a székre és az emlékek ölelték magához. Jó idő elteltével ünnephez közéletével elhelyezte az Adventi koszorút az asztalon a gyertyákkal. Este templomba ment imádkozni. Sokan kérdezték tőle, hogy nem fél ott kin, a falu végén egyedül az erdő társaságában?
  • Nem semmi képen ki bántana egy öregasszonyt!
  • De Veronika kérem szólt közbe a lelkész vajon ki hisz nem olyan régen pont maga volt az áldozat.
  • Az régen volt!
  • Igen pont egy hónapja.
  • Akkor tessenek bejönni és kinyílót a nagy fa ajtó. Odabenn kellemes meleg volt mit a szeretet a kölcsönös tisztelet járt át. Mikor vége lett haza indult. A szél seperte a havat, mit hirtelen hozót s a foga vicsorgón marcangolta a mínuszokat. Hű de hideg lett hirtelenjébe, de lehet, hogy lappang bennem valami még sietősebben lépdelt hazafelé. Nem sok kellet a pulóverekhez a kesztyűkhöz hamar elővette és befejezte őket. Másnap reggel szép csomagoló papírba rakta tolat fogót s írta a neveket kis papira és rá helyezte az ajándékra. Majd a szekrénybe tette reménnyel és szeretettel. Már csak pár nap volt vissza a karácsonyig elment a kisboltba s vet párszem cukorkát, egy párszem csokoládét. szíve izgatottan kalapált. Odalépet az italokhoz s először évek alatt történt meg de levet egy üveg italt s mellé szörpöt s üdítőt rakót. A boltosok meglepődve nézték a kosarat. Mi történt szólt az eladó?
  • Mért lányom?
  • Ja, értem valami azt súgja ez a karácsony más lesz mind amilyen az elmúlt húszévi.
  • Miből gondolja kedves?
  • Nem gondolom, de úgy érzem
  • Hát akkor legyen szép és boldog karácsonya. Veronika haza balogot nehéz szatyraival. Lepakolt s megint az erszénye után nézet. Majd elkönyvelte magának mindent be füzetet minden rendben van, semmit nem felejtet el és még maradt ötezer forintja. Bevitte a szobába s betette férjének a parkett alsó nadrágja alá. Ki jőve becsukta a tisztaszoba ajtóját. izgatottság volt mind a két nap mi még vissza volt sütőt, egy kis süteményt elkészítette a pecsenyét. A kis erdő széli ház évek óta először ragyogót tündökölt a szépségbe mióta a férje elment. A két idősebb külföldön költözőt a kisebbik meg egy félreértés véget rá csapta az ajtót. Felöltöztette a fát ki rakta az ajándékokat s izgatottan várt. Oda kin a hideg harapdálta a természetet az ablakon kivirágzót a jégvirág a mínuszok kemény öklével verte a tájt. De semmi nem történt a Kakukkos óra csak kakukkolt s kakukkolt mutatva az idő leperget idejét. Veronika nézte az ünnepi asztalt s idős remegő ráncos kezébe takarta könnyes arcát.  Már majd Kilenc óra volt a tűz is ki aludt még mindig csak várt, de az ajtó nem nyílót ki. A ház pompáját egyre inkább elhagyta. Már csak itt-ott pislákolt a csonkig éget gyertya. Odalépet az ablakhoz és kinézet rajta majd kiment az utcára hol látta, hogy körbe mindenhol karácsonyi ének zenget boldog nevetéssel. Veronika visszament s leült megtörölte könnyes szemét. Még várok és lefekszem nem is tudom mért készültem miért is volt ez a fura érzésem nem értem tette fel magának a kérdéseket? Mikor egy autó ajtója csapódott. Na, egy újabb rokon érkezet biztos. még be sem fejezte gondolatát mikor megverték az ajtót. Veronika meg ilyet ki lehet az ilyenkor hisz már tíz óra is elmúlt. Ki ment ki nyitotta s nem hit a szemének a nővérke állt az ajtóban ajándékkal a kezében. Csókolom, ha nem haragszik eljöttem magához. Nem aranyoskám jöjjön csak, beljebb de hoztam valakiket magammal igaz nehezen találtam rájuk?
  • Kiket csak nem?
  • Kérem, jöjjenek, az édesanyjuk várja önöket. Veronika elsírta magát. József, Feri. Árpád ti vagytok?
  • Igen, és ha megbocsájtana nekünk és beengedne, akkor bemutatjuk a családunkat Édesanya, Veronika csak állt s nem jutót szóhoz a döbbenettől. József át ölelte meg csókolta, s könnyes szemmel bocsánatot kért. Veronika nem hite mit látott, de fáradjatok beljebb. Egy kis hölgy Árpád sudár termete mögött lépdel vissza fordult megfogta kezét majd Édesanya bocsásson meg kérem ő Katalin a menyasszonyom.
  • Gyertek be meg álltak az ajtóba senki, nem mert leülni, míg Veronika be nem ért. Üljetek le meg kínálhatlak benneteket? A fiuk összenéztek Édesanya hagytunk oda kin valakiket ők is bejöhetnek, ha már Árpád kedvesét meg ismerte. Erika könnyes szemmel állt s várta a fejleményeket. Mikor Veronika felcsattant igen várom őket a férfiak kiléptek s behozták kedvesüket és gyermekeiket. Elő kerültek a kosarak a finom étellel egy pillanat alatt mintha meg sem történt volna a húsz év újra boldog családként ültek össze. Erika ki szeretet volna surranni, de Mihály József nagyobbik fia megfogta a kezét. Kérem, ne menjen el?
  • Nincs már itt dolgom Boldog karácsonyt!
  • De igen én szeretnék udvarolni magának én magába szerettem. Tessék?
  • Mihály hangosabban elmondta újra mire mindenki oda figyelt. Mi történt?
  • Semmi édesapa csak szeretnék, Erikának udvarolni rég óta tetszik nekem hisz munkatársak vagyunk a szeretet szolgálatnál, de ez egy másik történet majd elmondom. Erika könnyezve igent mondót. A halványuló ház újra pompát öltőt s boldogság békesség megbocsájtás szeretet ölelte át!

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…