A nagyváros zajától nagyon távol volt egy nagyon kicsi falu, mit körbe hegyek erdők és szemet gyönyörköttető rét ölelt át. Minden hónap a maga csodájával kényeztette az itt élőket. Gyula és kedves Éva is itt éltek egy kis zsúptetős kicsike kis parasztházba az udvaron egy hatalmas gémeskút kút állt itatóval. A gazda, mint minden szomszédja minden féle állattal foglalkozót. A libák sátorozva szelték át az udvar a kacsák sem maradtak le. A disznók előszeretettel dagonyáztak. Egy gyönyörű rügyfakasztó napon Ibolya boldogan jött elő az istálló mögül. Csodálkozó szemekkel nézet körbe s hallgatta az éktelen hangzavart. Gyula épp az udvarban tette dolgát mikor oda ment s hozzá dörgölődzőt. Eredj már innen, hagyjál már békén! Hangzót ingerülten. Ibolya nem adta fel. Gyula mérgébe bement a konyhába.
– No, mi baj van apja?
– Ibolyát nem tudom lerázni magamról és nem akarom meg üti.
– Jó van, na, ne mérgelődj, mind jár lesz ebéd. Semmiből elő került Peti járt kelt az udvarba szeme sarából Ibolya termetét nézegette. Ibolya viszonozta az érdeklődést nagy barna szemeit Petire meresztette. Peti kihúzta magát így is megmutatva daliás termetét. Talán szerelem volt az első látásra, de az biztos volt, hogy sírig el fogja kísérni őket ez az érzés. Mi úgy perzselte belűről, mint a júliusi tüzű napsugár. Nem sok idő kellet és meg történt az eset a madarak és a baromfiudvar tárósságában. Az állatok a maguk nyelvén beszélték ki mit láttak egymás szavába vágva. Sanyi csak hallgatót és csak fülelt és tette tovább a dolgát minél előbb be szerette volna fejezni a szövést. Ibolya egy idő után dolga végezetével megrázta farát és kecses mozdulatokkal ott hagyta a kielégült párját. Ki csak állt és remegett a vére csak úgy fűtötte, légszomj fojtogatta torkát. Ibolya kacéran nézet vissza mintha csak csalogatni akarta volna Petit. De kedvese nem mozdult csak állt és várt, mint a cövek, hisz azt sem tudta melyik földön van. Ibolya megunta a várakozást égnek szegte fejét és tovább sétált faképnél hagyva kedvesét.
A gazda az ablaknál állva nézte a történteket és nagyot nevetett.
– Mi történt apja? Mitől lett ilyen jó kedved hirtelen? Hát tudod anya ez a dolog is meg vót nem kérette sokat magát. Az a szerencsétlen meg még mindig ott áll ezen már mind a ketten fennhangon nevetek. Gyula rá pacskolt kedvese hátsó domború farára, hogy csak úgy suhat a selyemszoknya rajta.
– Na de apja csak nem kedvet kaptál tőlük?
– Hát, ha jobban belegondolok akár vonna rá időnk hisz te épp olyan tüzes vagy mind ezelőtt harminc éve mikor elvettelek és olyan szép.
– Hát te sem panaszkodhatsz nem is teszem anya és egy puszit, nyomot Éva arcára és elment dolga felé. Telt múlt az idő
Ibolya csak kerülgette a gazát. Ki magas sudár termetű. kemény járású volt. Kinek nem tetszett ez a ragaszkodás. Egy nap valami meg változót Ibolya furcsán kezdet felé viselkedni. Éva gyanúsan nézet Ibolyára majd végig méregette szemével majd tekintete meg akadt gömbölyödő pocakján. A ház asszonya hamar tudomást adót párjának az észrevételéről. Gondolt egyet a hallottak alapján hátra tolta barna kalapját s kiment megkeresni a várandós kismamát. Barátságosan közelítette meg, de Ibolya nem hagyta magát fenyegetőn közelített felé. A várandóság igen csak meg viselte a nyugodtságát. No, ide figyelj, vonna, egy kis időm rád dugd, ide a farod had nézem mőg! Ibolya csak fészkalodót hol jobbra, hol balra. Kend mérgesen földre vágta kalapját. Állj már meg kiáltotta! De Ibolya csak nem hagyta magát. Hosszas nehéz percekbe és kemény erőfeszítéssel sikerült leterítenie.
Majd mikor bement nejéhez a házba igen csak húzta a lábát. Inge csupa vízvolt az izzadságtól. No, mond apjuk meg vót?
– Mög-mög szerintem jó vásárt csináltunk vele. Harcias és tüzes, de idővel, s türelemmel el lehet a bizalmát nyerni és meg lehet győzni..
– Látom apja hát inkább töltöttem volna veled.
– De apja és fogta magát Éva felfogta a teknőt és kiment teregetni. Az udvar csak úgy harsogót a sok állat hangjától. Őszes haja ki leselkedett a kendő alól, ahogyan hajladozott. Blúza könyékig fel volt gyűrve. Kedvese is kijött az udvara s párjához lépet.
– Nézd apja ott a réten s mutatót le a patak szélén álldogáló Ibolyára.
– Biztos megbánta mit tett.
– Á nem hiszem, kedves nézed, jobban meg len az öreg tölgynél ott van Peti.
– Talán már más után portyázik?
– Előfordulhat hisz nézd mennyi gyönyörűség van még körülöttük.
Megcsókolta nejét s felült az urasági hintóra s elindult a majorba. Az iroda elölt már sorban álltak a Csézék és a hintók. A hajtok. egy tábortüzet ültek körbe s énekeltek, míg odabenn mőg beszélik az ügyes bajos dolgokat. Lábuknál komondorok járkáltak. Gyula igen csak el volt foglalva a szépséges Ibolyával azt sem vette észre, hogy már kétszer szólt a gazda vigye be a demizsonokat. Mi vesszőből volt kötve. Pál meg verte a vállát hallod ezen egy komám szólt az uraság! Gyula felpattant s már kezébe kapta a két nagy demizsont. No, mondja, mi jár abban az agyafúrt csavaros fejében?
– Sömmi ne aggódjon, vagyis olyan mi nem veszélyezteti a mög élhetőségüket.
– Értem, de kerüljön, csak beljebb itt oly dologról van szó mi magát is nagymértékben érinti.
– Mi vonna az kedd uram?
– Majd odabent meg beszéljük. Gyula levette ősz üstökéről kalapját s úgy lépet be a nagy urak elé kezében a két kis termetű demizson mi magába zárta a mámorító édes nedűt. Hallgatom mi az a probléma mi engem is érint? Talán a földem vagy a dézsmáról vonna szó?
– Nem arról van szó, hogy vendégül látnák Pétert, ha elengedné, hozzánk nagy hasznukra lehetne. Na, mit szól hozzá?
– És ha meg tudnák egyezni, akkor mi, vonna az egyezség?
– Hát arra gondoltunk a teljesítménytől eltérően három hónapig felmentsük a dézsma alól. Aztán majd a többit meglátjuk.
– Rendben, ha rá tudják venni, hogy eljöjjön és, hogy dolgozón önöknek nekem semmi ki veti valóm nincs ellene.
– Na, akkor meg vonnák ezzel is, ha meg bocsátják, én ttávozom. Tekintetes úr kint mög várom.
– Rendben, ahogy végzem, megyek. Gyula elköszönt s távozót nem láttatva, hogy bajsza alatt a komisz mosolyt. Már látta Peti reakcióját. Ki érve le ült a többiek közé s beszélgetek. Hátukon más –más viselet volt kinek suba és volt kinek zeke volt terítve. Az ilyen beszédek sokáig elhúzódnak. Már az est hűvös keze ölelgette a tájat s a szürke szemfedőt is leeresztették mire az uraságok elő bújtak. Mindenki felült a saját kocsijára s elindultak haza csak páran voltak ki a lóhátára pattantak. Gyulát a hajnali pirkadat még az úton érte. Azon gondolkodót, mit az uraság mondót neki. De sehogy nem hajlót rá, hogy feladja az életét abban a csendes kis faluba és, hogy ki költöznek egy nagybirtokra. Arra meg pláne, nem hogy elfogadja az intéző posztot hisz már idős ahhoz, hogy olyan körülmények között éljen. Mire a gondolata az utolsó szót is elhagyta volna már az udvarukban az éjjeli bátor köszöntötte. Az ugatásra a ház asszonya is felkelt s kisétált férje elé, hogy köszöntse. Édes szentem hol volt eddig hisz már pitymallik,
– Tudom, de van mit mög kell, vitatunk mög ma meg próbálják Petit rá venni, hogy mennyen a nagy uraknak dolgozni.
– Az érdekes volna Éva felhangon nevetni kezdet.
– De mi van Ibolyával?
– Minden rendben vele. Nincs, fájdalma egész jól viseli.
– Ez jó, no meg nézem
– Mire jön, csinálok kézmosó vizet s teszek le valami harapni valót.
– Rendben. Letette kocsira zekéjét s elment Ibolyát meg nézni ki békésen még az igazak álmát aludta. A kakas kukorékolására az egész udvar ébren lett. Gyula belépet a külső helységbe és át öltözőt. Maga elé kötényt kötött kissé meg görnyedve köpőt markába és meg markolta a Vellát meg a taligát, belépet a disznókhoz s elkezdte kiganézni őket majd sora a többit. A szél csak dalolta dalát hol bele kezdet egy másik dalba. Angyalok könnyei is csepegni kezdet. Namá nem kő mamá lucernát kaszálnom mondta magának. Sietősen tette dolgát. Betérve a konyhába hol készült a finom ebéd meg mosta kezét a sarokban álló lavórtartónál. Leült az asztalhoz meg pödörte hatalmas bajszát aztán egy nagy szelet kenyér, szalonnával és hagyma társaságában elfogyasztotta a pálinkáját és neki állt falatozni. Anya lemorzsolom a kukoricát, mit szólsz, hozzá úgyis esik az eső.
– Rendben, ahogy gondolod apja.
– Mi a baj mért van rosszkedved?
– Á csak azon gondolkodom mi lesz, ha elviszik Petit?
– Ne félj, nem olyan fickó az kit oly könnyen rá vegyenek arra, hogy elvigyék.
– Igen tudom, de Ibolya véget is aggódom nem sokára itt a szülés.
– Hát, na, ja, reméljük rendbe fog lezajlani. bízunk benne. Éva kinéz az ablakon és nem hisz a szemének. Apja nézd mennyi ember?
– Kik anya?
– Nem ismerem őket.
– Gyula fel ált s ki nézet és akkor látta a Tsz elnököt, na, megjöttek, de milyen sürgős volt nekik az kiskésit. Azt gondoltam, hogy legalább egy hetet várnak még. Kiment mindjárt kezet nyújtva üdvözölte az érkezőket.
– Akkor hol van Peti?
– Na, jöjjenek s elindultak Peti lakrésze felé. Peti meg neszelve a bajt kitörve róhat a patak felé. Mindenki rohant s kiabált, de ő csak szaladt. Gyula csak állt és várt jót nevetve. Anya ezt nézd milyen fürge a fiunk. Éva ki lépve mosolygót hát tényleg nem lesz egyszerű dolguk.
– Gyula bement Ibolyához ki keservesen sírt. Mi a baj kis lány nagyon fáj? Anyja gyorsan forró vizet törölközőt itt az idő meg indult a szülés. Na, kis lány gyere, segítek. De Ibolya védekezve kalimpált mutatva hatalmas fájdalmát. Tudom, az első mindig nehéz hagyd, magad had segítsek. Már órák teltek el mikor visszatértek az emberek sikertelenül Gyula leizzadva ült Ibolya mellet nyugtatgat és próbált segíteni mire meg születet a kicsi. Ibolya nem fogadta el ott hagyta. Gyula lepucolta mit az anyának kellet volna, de nem is vet róla tudomást. Gyula nagy puffanásra figyelt vissza Ibolya elterült a földön. A Tsz orvosa mindjárt meg állapította, hogy nincs élet benne. De e kislány gyönyörű. És a színe egy igazi narancssárga más néven pirók színnek nevezzük.
– Igen tudjuk hisz Peti az apja és ő sem akár milyen díjnyertes szürke marha bika. Ezért szeretnék elvíni a Tsz-be.
– Ez így igaz, de ha meg engedi egy hét múlva újra meg próbáljuk. Ibolyát meg kérem szakszerűen eltávolítani.
– Rendben meg értetem. Már az este közeledett mikor Peti haza tért. Gyula bevitte a helyére. Ki még mindig bősz volt, így még őneki is elő vigyázatosságot kellet felvenni. A hatalmas termete és gyilkos hegyes szarvával bár mikor ki tudót volna oltani egy életet. Gyula nehéz szível láncolta neki a falhoz hisz eddig nem volt erre szükség. Peti fújtatva kapart kapkodva fejét. Gyula kezét elérte szarvának vége miből ki csurrant a vér. Gyula betért a konyhába. Anya ne menjél Petihez közel azt hiszem most jött el az igazán az ideje.
– Mire gondolsz?
– Bősz és vad hallod, hogy ordít!
– Mit csináltál vele?
– Semmit sajnos ki láncoltam mivel az ajtó tökre tette.
– Értem gyere, bekötöm a kezed. Hamar eltelt az egy hét. Az idő hol hidegé, hol langyossá vált. Azon a hideg kemény januári napon ismét meg jötek Petiért. Felkészülten minden eshetőségre. Gyula figyelmeztette őket az óvatosságra. Gyula bement s beszélt Petivel kinek szeme könnybe ázott tele véraláfutással. A fájdalom ellenére tekintélyt parancsolt. Gyula óvatosan levette a láncot a falról, de Peti ingerülten fujtatót. Gyula tudta, hogy fér e kell ugrania mert ebből baj lesz. A kin várakozok már kötelekkel felszerelkezve várták. Meg jelent Peti de Gyulát nem látták sehol.
– Kapart föld felé szegezte hatalmas szarvát. A levegő csak úgy áradt a az orr lyukából. Atya ég uraim vigyázzanak szólt az orvos ki már az altatóval közelítet a fal mellet. Kis huja volt, hogy bele tudta szúrni a bősz állatba ki még pár percig küzdőt s majd elterült. Sietve meg kötözték s hosszú küszködés után s felpakolták a kocsira. Peti kezdet magához térni. Az orvos egy másik injekciót, nyomot rá. Bementek az istállóba mivel nem jött el Gyula. Meg találták a szalma oldalába ingje csupa vér volt. Fel fogták s bevitték a házba letették a priccsre. Hívjon hamar orvost valaki. Éva a szomszéd házba lévőnek szólt, hogy segítsenek. A tsz emberei elindultak csak ketten maradtak vissza. segíteni Évának. Jóska hamar lóhátra pattanva ment az orvosért. Ki nem sokára meg jelent egy fekete feddet hintóval.
– Betérve meg állapítást nyert, hogy Gyulát felöklelte a bika s a szarva szét hasította az oldalát, mit meg kell vari. Forró vizet és világosságot kért. Bemosakodás után ellátta Gyulát kinek fejére is került egy hatalmas kötés. Már az alkonyat köszöntötte az aggódókat mikor ki nyitotta a szemét, de senki nem ismert meg. Éva szólongatta, de nem válaszolt. Sajnálom, azt gondolom, hosszú időre lesz szükség, hogy felépüljön. Értem, de nem ismer meg?
– Igen mert sajnos a feje betörőt s amnéziát kapót mikor elájult. De majd idővel ez is változni fog. Most az a fontos, hogy meg gyógyuljon s lábra álljon.
– Köszönöm doktor úr. Gyula minden nap erősebb és erősebb lett. Mire eljött a tavasz már csak a heg mutatta meg Peti emlékét. Halványan emlékezet dolgokra, de nem volt minden tiszta. Éva minden segítséget megkapót a szomszédoktól és a Tsz től. Egy nap Gyula már maga segítség nélkül ment ki az udvarra s nézet körbe. Leült a locára tenyerébe temette arcát. Valami érdekes dolog szegte fel fejét így felállt s elindult az istállóba. hol Zoltán a szomszéd rakatta a szalmát. Gyula meg ált és kérdőn nézet Zoltánra Peti?
– Gyula emlékszik hála az égnek. Akkor tudja, hogy elvitek és az is hogy mi történt.
– Igen részletek be.
– Ez jó. Telt múlt az idő és lassan visszaállt minden a helyére. Csak Peti hiányzót az udvarból a maga mulyaságával. És Ibolya a maga módján csábító szépségével. Gyula elment a Tsz be Ference, hogy meg nézze Petit. s körül nézzen mi is történt az egy év alatt míg ö lábadozót. Meg mutatták neki a bikát ki meg hallotta Gyula hangját barátságosan kezdet közelíteni felé. Az ott álldogálok figyelem felkeltően szóltak, hogy vigyázzon, de Gyula nem mozdult bízót a bikába hisz ő nevelte kicsi kora óta, s nem tudta elfogadni, hogy felnőtt s oda ajándékozta a Tsz nek hol bőséges helye volt és jó ellátása. Peti hirtelen elindult majd meg torpant, s mint egy kis gyermek óvatosan Gyula vállára tette hatalmas fejét mintha bocsánatot akart volna kérni. Gyula meg csiszálta a hatalmas fejet, valamit a fülébe mondót. Peti ránézet majd felbőgve elvált végleg a gazdájától.
– Éva hiába kérdezte Gyula senkinek nem beszélt arról mi ő és Peti között zajlót abban a pillanatba mikor végleg elváltak. Gyula azóta is tart Állatokat de Petit soha nem feledi.

 

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…