A döntési magasság a repülésben használatos fogalom. Azt a pontot és pillanatot jelöli – tehát térben és időben egyaránt – amikor a pilóta nem halogathatja tovább, választania kell, hogy le vagy föl. Vagyis, ha nem vállalható a leszállás, ez az utolsó lehetőség, hogy megszakítva az ereszkedést ismét felhúzza a repülőt, – ahogy szaknyelven mondják: átstartol, […]
Nincs olyan testi szerelem, mely csak hasonlót adhatna nekem; ha a gondolatit felváltja a testiség, én már senkire sem várhatnék. Vajon az írás hallgatag? Ha hallgatag, vajon miért zavar? Kavarva kerülgeti fény éji szívemet; még nem szóltak, hogy már nem lehet. Rejtjel… vagy kód… vagy kárhozat, ha régi ihlet merítette az áldozat, melybe láthatót fest […]
Ady örök „Semmit sem fordíthattok meg!” Mély sóhaj egy bús szívből Táltos lelkéből szakadt darab Intelem az utókornak Négy szó, kegyetlenül zárja a visszautat Száz éven túl, hogy kottáit olvassuk Szellemével bolyongunk az idő Nílusán Végtelent látó, csörömpölő Hétszilvafás nemessel a Golgotán Árnyas fény Ő, sápadt holdas éjszakán Szomjas szív, melyet gyötört vágyai ostora […]
Edit Szabó : ” Hogyha két életem volna ” ” Hogyha két életem volna, ” holnap sohasem zavarna, élném vidáman életem, kérném mindent adjon nekem ! Adja a gondtalan hajnalt, mikor nap ég alján ballag, rózsaszín lenne a vágyam, mosolyra nyílna a szájam. ” Hogyha két életem volna, ” boldog élet kaput nyitna, bejárnám az […]
MÉG Zuhanok álmomból, kifelé a fénybe. Hajnali lárma: utcazaj tol, taszít az ébrenlétbe. Közben vékony képek, pergők, sietnek a mélybe: mázsa súllyal szivárognak elmém sötétjébe. Itt-ott még látom: körülöttem álltok, leszegett fejjel énrám vigyáztok; míg idegen ágyból kacsintok, nevetek rátok. Nem fér mellém senki, nem ül mellém senki. Mégis olyan jó ott, köztetek lenni. Nyitott, […]
ÉJJEL Éjjel a világ minden baja az én fejembe fészkel. Belülről mar, hasít a koponyafaltól a kérgestestig idegen borzalom és csavargó szörnyűség; s mind eleven húsomban – élő máglyámon – ég. Vándor bánat int, csendes iszonyat forgat. Ismerős rettegést hint bennem minden mondat; s jövevény kín mint keserű oldat vegyül a szapora vérrel – minden, […]
BŰNBÁNÓK DALA Jó volt ez így, jó volt. Minden, ahogy éltem. Rejtőzködve, vágyakozva – nem mindig szerényen. Jó volt ez így, tényleg. Ahogyan kutattam. Feszengve és félig vakon – sokszor csak unottan. Történt, ahogy történt, nem bánhatok semmit. Félszívvel és két marokkal így élhettem, ennyit. Gondolhatták rólam: szürke, kevély, vásott. Nem érdekelt, mit suttognak hátam […]
HÁROMSÁG Álmokból születtem, borús, néma vágyból. Jönnöm kellett – jöttem ezeréves, vad magányból. Anyag lettem, sebes, sűrű, tömött – miben az élő szellem ébredt, munkált, gyönyörködött. Lelket kaptam, könnyűt, izzót, tisztát – az örökből, az egyből. Mely érzéseket csal a testbe pokolból és mennyből. S szellem vagyok, az maradtam. Éji lámpás az anyagban. Mérhetetlen, rendező […]
ARC Mindegy a homlokboltozat mélye, az orrnyereg hossza-széle, az arccsontok zabolátlan, egyenetlen éle. Mindegy, hogyan terül, omlik a bőr a vázra, hol kedves és merre mélabús az ábra; mindegy az arc gyűrött geometriája. Rejtett lankái, gyúrt vidéke, zavart, kusza, egybenőtt mindensége. Mindegy, merre apad és hol dús a szövet, porcot a hús hogyan követ; az […]
MÉLY AZ A SÍR Mély az a sír – mély ez a seb. Feneketlen, éjszínű kamrák. Múltat emésztő, titkos vermek – az élőt gyötrik, egyre marják. Néma a sír – néma a seb. Mindkettő elföldelt, zárt világ. Csak Isten tudja, mit rejtenek: ölük hangtalan miért kiált. Békés a sír – lobog a seb. Holt és […]
