Rózsa Iván: „Boldog” békeidők… „Hulljon a férgese!” – mondják ott, fent a férgek; Pedig nekik kéne hullniuk, s nem az értelmesebbjének… Ha kannibálok vannak hatalmon, emberhúst árulnak a piacon: Ez lesz így jogszerű; s ki nem zabál velük, messze szaladjon! Budakalász, 2019. október 26.
Rózsa Iván: Szétfoszlott álom (Bada Dada: Zuhanó cserepek az Oscar-díjra, avagy a síró pingvin) A virágcserepek a mennybe mentek; A pingvin-mókus a földön ragadt. Hiába sír, kiabál, csak bereked; Segge visszahúzza, hisz nagyon dagadt… A virágcserepek az Oscar-díjra és fejére zuhantak; Így a pingvin nem akar már talmi díjat. Most már Ő is a mennyben […]
Rózsa Iván: Nem játék, élet! Az omnipotens pantokrátor; Korántsem szemfényvesztő pankrátor. Véresen komolyan tette a dolgát: Bár a végeredményt nála is előre tudták… Budakalász, 2019. október 20.
Rózsa Iván: Maradjunk emberek! A sivatagban a tuareg: A jövőjén kesereg… Az Akropolisznál a görög: Egy dór oszlopnál ücsörög… Múlt és jövő egyre megy: Mohamed a hegyre megy… Vagy a hegy megy hozzá: Csak ne váljunk állatokká! Budakalász, 2019. október 19.
Sodorj! Csak sodorj! Porszem vagyok, ördögszekér! Könnyű… Áztass, moss bele a földbe! Szíts fel, perzselj, Hamuként hadd szálljak! Csak sodorj, sodorj! Oldj fel! Olvassz! Hús nélkül hadd legyek lélekmaradék. Porszem vagyok. Minden vagyok… Ördögszekér…
Minden álmomat karóba húzzák, minden vágyat elvisz a szél! Hol van, hol van az én menedékem? Nincs már semmi mi rólam beszél. Minden viharban kudarcom villan, villám cikáz az éj peremén. Várj még, várj még ne dönts a porba! Minden perc egy új születés! Légy most köröttem türelmes Isten! Légy most […]
Egyetlen levegővétellel gyűjtök erőt. Beszívom, s minden porcikámból a szívem felé terelem az érzést. Ott összegyúrom. Egészen kicsire, magamban tartom, szeretgetem, aztán egy újabb mély levegő… és kifújom. Bele az összekulcsolt ujjaim közé, csendben, észrevétlenül. Belesúgom izzadó tenyerembe azt, ami nem lehet a világé. Se az enyém. Két szó csupán. Belesúgom… Megvárom, míg a suttogás […]
Szítsd a saját háborúd! Aknádra lépve robbanjon a béke! Tankod legyen az öröm, puskád mosolyod! Ejts túszokat, kikbe a jót beoltod! Székedhez kötözve ordítson a rabság, kínlódva haljon, méreginjekciót csak a gyűlölet kapjon! Atombombád füstjében gombaformát a szeretet öltsön! Szórd szanaszét az empátiát, mert odaát csendben ringatózva az Isten már könnyet ejt látva káoszát…
Elegem van a körvonalakból! Elég a sejtekbe zárt énből! Elég volt a börtön! Hadd legyek végre pára, ami elnehezíti a levegőt! Hadd legyek zúzmarát őrző dermedt faág! Hadd legyek az üvegen megfoganó jégvirág! Hadd legyek én a korty víz, ami életben tart! Legyek a szájak szegletében megbúvó mosoly! Leheletnyi bűnös gondolat… Legyek az izzón sercenő […]
Amennyire csak erőm engedi, szaporázom a lépteim. Az ég már folyamatosan morajlik, a villámoktól úgy érzem magam, mintha vakuk kereszttüzében rohannék. Hátrapillantok, a látvány még szép is lehetne, ha nem félnék ennyire a vihartól. Mögöttem a meredek lejtő, amit méregzöld fűtakaró borít, a hosszú fűszálakat vadul cibálja a szél. A hegy lábánál elterülő kis falu […]
