Borús égre én Napot varázsolok,
már rég, aludni mentek a csillagok.
Nem minden az aminek látszik,
amit elképzelsz, az hozzájátszik.
Tudod-e, hogy mi valós és mi nem?
Az igaznak én csak foszlányát őrizem.
Megcsal a szemed és megcsal a szád,
de büszkén hirdeted, ez a te kőtáblád.
Szeretetre éhes, kihazudott délibáb,
útközben szól, nyakadig ér a láp.
Agyaddal fel-felvillanó kép játszik.
ahol a semmi is valaminek látszik.
Egyszer legördül a nehéz függöny és
mögötte állsz égő bőrrel meztelenül.
Elhal már lelkedben a sikító remegés,
és búcsút intesz, de azt is nesztelenül.