Úgy festenék, úgy festenék, úgy festenék egy képet!

Nem ecsettel, nem vászonra, csak gondolattal, néked!

Gondolatom útra kelne, rád találna, átölelne téged,

S te látnád, mit festettem, látnád azt a rétet!

Minek színétől, csak egy zöld szín volt még szebb,

édesanyám szeme, amikor rám nézett!

Mellette a házat, azt a békés fészket,

hol édesapám gondozta a szőlőtőkéket.

Rajta lenne minden, minden, ami lényeg,

testvéreim, s a kis bárány, aki mindig béget.

Látnád azt a csendes, kicsiny kis szobát,

Hol nagymamám varrta a babaruhát.

Látnád, mint én, mindazt a szépet,

amit tőlük kaptam, megosztanám véled!

Hogy tudd, hogy lásd, hogy értsd,mi a lényeg,

Hol kisgyermekként láttam meg e képet,

csupa sárga, meg zöld, és piros, és kék, és ezernyi szín lett,

mit tőlük kaptam , s megmaradt, a  lelkembe égett.

Azóta is látom, sosem felejtem én,

hiszen rajta vannak ,s élnek tovább életem festményén.

 

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település.…