Posted by
Posted in

Az voltam

Már el is felejtettem hogy a tenyeremben vagy csak egyetlen percben is elfér a boldogság… már el is felejtettem hol siklott ez félre, hisz mindig az voltam, kinek elég felnézni az égre s már száll is a sóhaj, mint a mesékbe’: köszönöm, hogy élek! Már el is felejtettem hol siklott ez félre talán a kopaszon […]

Posted by
Posted in

A festő

  Megállok előtted csodálva testedet, mily feszesen szép megragad a képzelet. Hozzád érve lelkem tombol, tudom, hogy a vágy mi elrabolt. Ecsetem kezembe veszem, palettám is elkészítve. E lélek mi átöleli az érzésemet, virágos rét a fák tövébe. Várom a tavasz színes arcát szürke a tél nincs havazás. Friss levegő a patak partján, vágyódik a […]

Posted by
Posted in

Apámnak

Bár visszamehetnék… hallanám dübörögni a zenét, és sokkal, sokkal többet adnék sokkal többször borulnék az öledbe, hogy tudd, hogy mindig tudd, mennyire… bár visszamehetnék, oda, a régi házba, ahol még a fotel is azt várja, hogy te benne ülj hogy magányodból is csak hozzánk menekülj! Bár visszamehetnék csak odakucorodnék rád hagynám összefolyni szívünk ritmusát, hagynám, […]

Posted by
Posted in

Anya mellett

Én nem tudom, ez másnak is ilyen-e de nekem van az a hely ahová hazatérhetek ha köröttem minden szétesik itt akkor is nyugodt leszek ez a hely ahol a csend is felemel ahol a levegőt kifújhatom de magamban is tarthatom mert itt mindegy, mit teszek vagy hogy ki leszek szeretve vagyok és magam is szeretek […]

Posted by
Posted in

Fagyott angyalok

Vigyázz, mert megfagynak így az angyalok! Márványtestük ezer szilánkra törve hever, jégcsappá dermedt holnapok lehelete kever sajgást a mába. Vigyázz, mert a szó kevés, hiába hányod bele a világba, hiába rázod az öklöd az égnek, megfagynak így az angyalok… s csak zuhannak, zuhannak a mélybe…

Posted by
Posted in

Angyallal teáztam

Tegnap én egy angyallal teáztam álomszerű, földöntúli jó szárnyai közt többé már nem fáztam keresztülfolyt rajtunk ezer szó. Híd volt nekem test és az ég között emberbőrű összeköttetés kincset lát ott, ahol én csak romot fénnyel telik minden érvelés. Lecsitított háborgó viharból angyaltolla mesét írt nekem csillagszőttes égboltról is az szólt: szabad nekem… szabad szeretnem!

Posted by
Posted in

Nem lehet

Egyetlen levegővétellel gyűjtök erőt. Beszívom, s minden porcikámból a szívem felé terelem az érzést. Ott összegyúrom. Egészen kicsire, magamban tartom, szeretgetem, aztán egy újabb mély levegő… és kifújom. Bele az összekulcsolt ujjaim közé, csendben, észrevétlenül. Belesúgom izzadó tenyerembe azt, ami nem lehet a világé. Se az enyém. Két szó csupán. Belesúgom… Megvárom, míg a suttogás […]

Posted by
Posted in

Akkor leszek

Most nem, mert keskeny a Hold. Már kifli sem. Csak hajtott vonallá préselve dermed a feketeségen, mint aki maga se tudja, legyen-e még. Most tényleg nem, mert olyan keskeny a Hold! Csak egy mozdulatlan fénykarc a csillagtalan égen, mint aki bizton tudja: nem kell már! Most nem, majd ha a Hold úgy dönt, hogy megdagad […]

Posted by
Posted in

Egy fekete arc

„Egy fekete arc”   A kandúr odament a csizmájához és felvette. De nem ám akárhogyan, lassan odasettenkedett hozzá, és hopp beleugrott! Marika ijedtében szinte kiesett édesanyja öléből, amikor az a hopp szóra megemelte kissé a térdét és elvékonyított hangon kiáltva mindkét kezével utánozva az ugró mozdulatot mutatta be a cica csizmafelvételét. Ám az ijedséget azonnal […]

Posted by
Posted in

Gönyén cipelem

Hétköznapi pszichológia… A földön, két lábbal álló ember vagyok, Gyenge vállal, gönyén cipelem a sorsom. Tudom, ha már megszülettem, meg is halok, S Közben meg, a poéták útján vánszorgom. Mindvégig kutatom, hogy vajon… ki vagyok? Vecsés, 2017. június 7. – Kustra Ferenc