Ez a virradat oly csodás: vakító, százszín ragyogás, és ámulat, és fényvarázs, ilyet ne adhat semmi más. Megyek bársonykék ég alatt, Most megszólalni nem szabad! Még a kutyák is alszanak. Nincs senki más, csak én vagyok, csak ragyogás és fény vagyok, a képzelet most béna lesz, szépszavú költő néma lesz, legélénkebb szín éjsetét, festő eldobja […]
Rezgő nyárfa ing a szélben, fürdik arany-ezüst fényben. Hajnali ég harmatozik szagos bükköny illatozik, kék rezedák táncba fognak, karcsú füvek hajladoznak, kövér lapuk mosolyognak, kis pacsirták dalt csattognak, hangjuk égbe szállva kérdi: mért is oly gyönyörű élni? Bajok múlt ködébe vesznek… Földi élet fonnyadt vénnek búcsúzás előtt a legszebb.
Pirosló hajnalban kora reggel órán mentünk a Fő utcán. Hajnal-piros rózsák, fénylő pocsolyák közt tavasz-eső múltán. Kölnivíz zsebünkben, vers zsongott szívünkben. Kapukon zörgettünk szíveken zörgettünk, csorduló szívünkből bőven csepegtettünk. „Hasad a szép hajnal, mutatja sugarát”. Ébredjetek lányok, piros tulipánok, harmatban mosdottak, üdék, szépek, tiszták. Szabad-e locsolni? Patyolat ingemet, patyolat hitemet, gyermeki szép lelkem, világra nyílásom, […]
Emlékezzünk a régi, eleven múltra! Nyoma, még most is kihat az utódokra, hetvenöt éve, hogy elvitték őket, hazát és családot nélkülözőket. Emlékezzünk a fájó, koholt vádakra! Tehetetlen, kilátástalan világra, embernek, ember elleni tetteire, szomszédok ellenségeskedéseire. Emlékezzünk a teljes reménytelenségre! A meg sem nevezhető körülményekre, állatiasnál is alantasabb utazásra, az ismeretlen helyzet bizonytalanságára. […]
Hó fedte be az ősz maradékát, a fehér ruha ad romantikát. Hideg pára fagyott az utakra, az ágakat zúzmara takarja. Jégcsapok csüngenek magaslaton, nem olvadnak le a hegyoldalon, mint mészkőcseppkövek a barlangban, gyönyörködtetnek lemenő napban. Fák közül kiszikrázik ragyogás, aranyba öltözik a kilátás. Búcsúzva integet a nappalnak, hatására légmozgások megállnak. Érzem, a […]
Pálcájával hangolja a létet, teszi dallamossá az életet. Hol belibbenti a boldogságot, hol elvillantja a búbánatot. Állandóan akad ezer dolga, mert neki is mindenre van gondja. Segíti a gazdagot, szegényet, olyan, mint anya a gyermekéhez. A lehető legjobbat akarja, ezért van szüksége varázslatra. Lapozza a sorsok imakönyvét, hogy letörölje emberek könnyét. Ősz […]
Repülve száll a gondolat, tollat ragadva, levetve mind az. Szárnyal a képzelet fehér lepelre, repül a gondolat madár képében. Lelke minden dobbanása ott van, szíve az alkotás motorja. Mikor elkészül a drága gyermek, Összegyűjtve egy kötetbe jelenik meg. Majd jő a várva várt pillanat, napvilágot lát az alkotás. Szórakoztatva gondolkodtat, visszatükrözi alkotó pillanatokat. Mikor […]
Nem tudom, mi tetszett meg rajta, amikor a metrón először megláttam. Talán az orra egyenes vonala, amint a fény végig siklott rajta, vagy a szemöldökének íve. Tényleg nem tudom. Leszállt az egyik állomáson, utána iramodtam. Pogácsát vett egy kis üzletben, aztán felsietett a lépcsőn. Követtem, láttam, egy bank felé veszi az irányt. Már nem emlékszem […]
Edit Szabó . Téli naplemente . Magas fákon az erdőben zúzmara csüng lemenőben, utat mutat a fenyőkben, végére ér háztetőkben. . Hófehér táj messze üzen, a Nap fénye oly tüzesen búcsúzik a téli tájtól, világosság a világtól. . Nem ad már ő melegséget, de narancsszín még szépséges, piros fénnyel azt üzeni, az éjszakát jól lehűti. […]
“Ne tapossátok le a kerti virágot… ” hűen szemlélteti a múló világot. Ház körül a finom, fürge asszonykezek, olyat tesznek, mint testen az új ékszerek. Mások öröméért gyakran hajladoznak, hogy az érzéknek boldogságot adjanak. Ma már ez nem természetesen működik, az önző szenvedély felülemelkedik. Örömködés nem jár érte, ha kinyílnak, úgy élünk, csak […]
