Azt hittem, az embernek kijár a boldogság.
Azt hittem, kijár, mondta ezt apám.
Azt hittem, ha úgy látom, akkor az rendben is van.
Azt hittem, hogy azt csak megkapjuk, és nincs többé baj.
Azt hittem, apám majd arra lép, arra az útra,
Arra, ahol nincs hely a búnak,
Az út, ahol minden aranyból van,
És a gondok a fejekből kiolvad, mint a vaj.

Én még nem érthetem őt,
Nem érthetem, mit szól feje.
Nem tudhatom, mi nyomja belül, mitől nehéz lelke.
Álmai elszálltak már rég
Nem remél, nem lát, nem akar.
Nem aggódik, nem is igazán él.

Folyik a könnye anyámnak,
Folyik a padlóra,
Nem kértem tőle az életem,
Mégis megadta.
Mégis sír, sír apámért, és sír miattam.
Szerette őt, amíg kellett,
De apám eltaszította,
Így nem marad anyám mellett,

Keserű az íze ennek már,
De elszállsz, apám,
És nem is ismerhettelek igazán,
Nem tudhattam, ki vagy,
Mi volt a célod az élettel,
Mi volt a célod velem?
Miért? Miért tetted?
Nem szólsz semmit, csak elszállsz, a madarakkal tovaállsz,

Nem engedted őt magadhoz, pedig ő jött eleget,
Nem engedted, elüldözted.
És meg sem állt, elfutott, menekült,
És minden eltompult körülötted,

Elment máshova, és máshol igéz.
Elment, ahol már becsülendőt idéz.

Óhh, mondd, apám, mit tettem?
Miért nem szerettél?
Miért nem kellett már a fiad?
Apám, mit tettem ellened?
Miért mentél arra?
Arra az útra?

És most itt hagytad a választ magaddal,
Arra az útra léptél, amiről eltaszítottad őt, a Boldogságot,
A vágyakat, anyámat, engemet és a sok álmot.
Akarok szaladni én is, látni a két utat, de majd ha odaérek,
Megköszönöm neked, mert rájöttem, melyikre kell lépjek.
S ha nem szerettél, nem baj.
Én szerettelek, hiába gondolod, hogy nem így van,
Ez volt a te történeted, Apám,
S elszálltál, már csak a nyomait látod.
Eltompul mélyen, a másik úton hagyott álmod.

Balog Bercel az Irodalmi Rádió szerzője. Balog Bercel vagyok, a nagy átlagnak csak Berci. Az említett nagy átlagban…