Egy ismeretlen férfi szavai egy másik ismeretlennek

Egy hotelben találkoztam vele,
Azt mondta, mondjam el az enyémet, s ő elmondja az övét, mit úgy hívnak, mese.
Láttam, hogy egy ötvenes a pasas,
Lecsúszott, hotelban alvó,
Alkoholbűztől és a kosztól keze ragad.
De belementem a fura cserébe, kezet ráztunk,
Minden pénzemet elköltöttem, így a teraszon fáztunk.

Megkérdeztem tőle, nem gondolod, hogy ez fura?
Mióta vagy a sötét szobában
A világ elől bújva?
A szemeibe néztem, és tudtam,
Az élet már megverte,
Isten nem ver bottal.

Úgy számolt, hogy nem volt tervben,
Majd váratlanul, hirtelen
Elhagyja az exneje.
S a gyerekei sosem hívják,
Nem hiányolják, nem keresik az apját.
És én itt vagyok, egy gyenge ember,
Mást látni, mást, ki nem érdemli meg, mégis szenved.

Sosem volt a terve,
Hogy majd középkorúan egy hotelfalba verve
Rázzon kezet idegenekkel,
S elmesélje az életét néha-néha elfojtott idegekkel.
De meghúzza ismét a flaskáját,
Az ilyen ember abban leli utolsó boldogságát.

És én megkérdeztem tőle,
Oh, hogy ameddig annyi mindent tesz?
Hogy a világ napról napra másabb lesz?
A szemébe nézek, és tudom most,
Senkinek sem tart mást a sors.

Balog Bercel az Irodalmi Rádió szerzője. Balog Bercel vagyok, a nagy átlagnak csak Berci. Az említett nagy átlagban…