A boldogság otthona

 

A robogó vonatból nézem a tájat,
csodálom most is, ez egy szép varázslat.

A gőzös lassít, jelző füttyét hallatja,
megérkeztem kis falum vasútállomására.

„Erdőkertes megálló” kiáltja a női kalauz,
keblén feszesen idomul a kék blúz.

Merengve bámulok, nézem a fényeket,
de sietnem kell, mert tudják, hogy érkezem.

Az alkonyat fénye a Mikszáth utcában,
hasonló színvarázs nem létezik a világban.

Látom édesanyám gyönyörű alakját,
kitárja a kaput, várja szerető hű fiát.

Együtt indulunk a gondozott kert felé,
apám alkotása, Isten áldja meg a kezét.

A háziállatok etetése most rám vár,
hálát adok a szeretetnek, hogy erre jár.

Az esti harangszó a Mindenható hangja,
mindenki térjen most már nyugovóra.

A szürkület terelget a kis házba,
hívogat a fény a megértés otthonába.

A heti események fontossága a tét,
megszínesíti e felejthetetlen estét.

A boldogság öröme jelenik meg a házban,
az érzés örök, tudjuk mind a hárman.

A társasjáték veszteseként ülök a fényben,
de győztes vagyok, mert a szüleimet nézem.

Eljött a megérdemelt pihenés órája,
testem frissíti majd az éjszaka világa.

 

Cserepka István

Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka…