A színek magányos csendje

 

Mennydörgésként robbant az életébe,

maga sem értette ezt mire vélje.

Villámokat hányt háborgó a lelke,

mi is okozhatta ezt, nem értette.

 

Túlságosan tág ez a sokszínűség,

erőszakot képez a kényszerűség.

Új, érthetetlen állapot, csalódott,

nem ilyen zavaros jövőt álmodott.

 

Idővel a csattogás csillapodott,

már önmagával együtt gondolkodott.

Akárhogy feszegette, feszegette,

tovább kell lépni, mégis megértette.

 

Magányra vágyása vitte előre,

sietve menekült ki az erdőbe.

Úgy érezte ott tisztulhat a feje,

mert az egészet fehér lepel lepte.

 

A kékséget magában is szerette,

a vad forrongást hűségre késztette.

A gallyak közt lopódzó fény állt elé,

indította a boldogságot felé.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…