A történelem szubjektivitásáról

 

A Nap magasan járt az égen Versailles kastélya felett, és életet adó fényével világította az alatta elterülő tó víztükrét. Ebben a tóban halak százai élték értelmetlen életüket. Körbe-körbe úszkáltak, és igyekeztek valamilyen módon élelemhez jutni. Ezt csinálták már világra jöttük óta, és ezt fogják csinálni addig, amíg meg nem halnak. Soha egy pillanatig sem fogják elhagyni kis tavukat, és sohasem tudják meg, hogy létezik egy egész világ, az ő apró otthonukon kívül. A tavat körülvevő fákon sok tucatnyi madár fészkelt. Bár nekik megvolt a lehetőségük, hogy elrepüljenek, és lássák a világot, nem tették meg. Egész életüket a parkban élték le, és sohasem mentek tőle távolabb pár mérföldnél. A halakhoz hasonlóan ezek is hiába éltek, és hiába haltak meg, nem változtattak a világon. És ez a sok állat csak élte értelmetlen életét, és nem is fogták fel, hogy az a férfi, aki a tó partján állt, milyen nagy ember is volt. Hogy ez a férfi megváltoztatta a világot.

Ez a férfi a tó másik végében álló kastélyra meredt. Annyi sok fontos ember járt már ott, ahol most ő volt, akik megmaradtak az emberiség emlékezetében dicső tetteik miatt. Vajon felérhet hozzájuk? Bár a gigászi épület, a tájjal együtt gyönyörűséges látványt nyújtott, ő szinte észre se vette azokat, nem azokra figyelt. A háta mögött összekulcsolta kezeit, és lassú, kimért léptekkel elindult a part mentén. Azon gondolkozott, hogy ki ő, és mennyit ér mindaz, amit tett.

Ez a férfi egy igazi hős volt, aki jobb hellyé tette a világot, és gazdagságot, jólétet, boldogságot, és békét hozott el a népe számára. Egy magasztos célja volt, amit már gyermekkora óta dédelgetett. Éjt nappallá téve dolgozott azért, hogy teljesíthesse azt a sok feladatot, amivel ez járt. Talán Isten adta neki ezt a küldetést, talán csak úgy az eszébe ötlött. Talán szintén az Úr ruházta rá hatalmát, talán a néptől származott, de az biztos volt, hogy azt szent célja eléréséhez kellett használnia. Teljesítette-e a küldetését? Lehetetlen tudni. De az biztos, hogy jobb hellyé tette a világot, és emlékezni fog rá az emberiség.

Ez a férfi egy reménytelen teremtés volt, aki kétségbeesetten igyekezett betölteni azt az űrt, ami a lelkében tátongott. Minden embernek megvan a maga bálványa, amivel megkísérel értelmet adni jelentéktelen életének. Ennek a férfinek a hatalma volt az, és a dicsőség, ami vele járt. Emberek százezreit volt képes halálba taszítani, nemzeteket volt hajlandó elpusztítani, hogy ezt elérje, és azzal a tudattal aludhasson el esténként, hogy a történelem emlékezni fog rá. Hiábavaló fáradozás volt az élete. Mint mindenki más, ő is meg fog halni, és jelentéktelen tettei feledésbe merülnek, mint minden ezen a világon.

Ez a férfi egy démoni zsarnok volt, maga az Antikrisztus. Minden tette halált és szenvedést hozott az emberekre. Önös érdekei vezérelték csupán, az erkölcs legcsekélyebb foszlányát sem lehetett felfedezni benne. Soha véget nem érő gonoszságával megnyomorította az emberi nemzetet, és átkozni fogja a nevét a történelem.

Ki volt ez a férfi? XIV. Lajos? Napóleon Bonaparte? Otto von Bismarck? Adolf Hitler? Nem számít. Mindegyikükre illik mindegyik leírás. Csupán az számít, kit kérdezünk. Egy volt közös bennük: legendává váltak és az emberiség emlékezni fog rájuk.

Ki tudja? Talán én vagyok az.

Bence az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhét éves gimnazista diák vagyok. Rajongom a történelemért, ez kihatással van sok munkámra…