Volt egy kis falu, egy mesebeli völgyben, őzikék lakta hegyek között. Olyan aprócska, hogy egy utcája volt hosszában, négy meg keresztben.  Amikor a nap kibújt a hegyek mögül, bizony elgyönyörködött, miközben megcsillantak sugarai a háztetőkön. A szellő gyengéden simogatta az ott élők arcát. Az eső nagyra növesztette a búzát, amit vetettek. Vasárnap a családok eljártak a templomba, beszélgettek, hét közben dolgoztak a földeken, így tengették a napjaikat. Kezdhetném így is a történetet, de azt hiszem ez az eset, bár egy kicsiny faluban játszódik, egyáltalán nem ilyen békés és idilli, bár úgy indult.

Történt egy friss, tavaszi reggelen, amikor a tél még latyak formában lent hagyta lábnyomát az utakon, a hóvirágok is éppen csak nyújtózkodtak a kertekben, hogy Barnabás, aki nagy tréfamester hírében állott, nagyot nyújtózott az ágyában, és miután jól megropogtatta tagjait, megszólalt.

  • Érzem, ma valami történni fog! A kakas, ma másképpen kukorékolt!

Barnabás okos ember volt. Rettentő nagy eszénél, csak tréfás kedve volt nagyobb! Ha ő egyszer azt mondta történni fog valami, akkor az meg is történt. Ha másképpen nem, hát segített, hogy megtörténjen. Bár szerették a falucskában, tartottak is tőle. Mindenki mehetett hozzá tanácsért, segített is, amikor kellett, ám ha fergeteges jó kedve kerekedett, hát az ördöggel is lecimborált. Volt neki egy barátja, akivel együtt dolgoztak a falu végén levő kis tanyájukon. Volt pár hektár földjük, azt művelték nagy egyetértésben. Lázár éppen az ellentéte volt Barnabásnak. Halk szavú, komoly ember hírében állt. A tréfa messziről elkerülte őkelmét. Nem bánta, tette a dolgát. Az ember azt gondolná a tűz és a víz sem fér meg egy helyen, hát ők hogyan lehetnek meg egymással? Elég az hozzá, hogy megvoltak. Amit tudtak megbeszéltek, amit nem, arról hallgattak.

Azon az ominózus reggelen Lázár nyitotta be barátja házának ajtaját. Izgatottan gyűrögette a kabátja szélét, nem élt a felkínált hellyel, azonnal belefogott a mondókájába.

  • Itt az új autóm, meghoztuk! Gyere, nézd meg! Nagyon szép! – És büszkén mutogatott ki az ablakon.

Barnabás éppen kedvenc pálpusztai sajtját eszegette. Az utolsó falatoknál tartott. A sajt papírja még ott volt a tányérja mellett. Jóízűen lenyelte a falatot, megtörölte a száját, letette a kést a kezéből a papír mellé. – Majd kidobom! – Gondolta a papírra nézve, és szó nélkül megindult Lázár után az utcára. Tényleg szép autó volt. Méregzöld, fényes, Fiat Tipo. Barnabás kicsit irigyelni kezdte. De azért örült barátja új autójának. Az meg ki sem volt a dicséretből. hogy így, meg úgy, ennyivel, meg annyival megy, milyen jó a karosszériája, milyen kényelmes, milyen jó a szaga! Abba sem akarta hagyni! Barnabás gondolt egy merészet.

  • Te Lázár, aztán kipróbáljuk –e? Elviszel egy körre?
  • Persze! Gyere, ülj be mellém! – Lázár alig várta már ezt a kérdést!
  • Bemegyek a kabátomért, jövök rögtön!- Barnabás ezt már futtában vetette oda.

A kabátját leakasztotta a fogasról, belépett a konyhába, ránézett a sajtpapírra. Még ott volt rajta egy kis maradék a pálpusztaiból. A halvány gondolatfoszlányt tett követte. zsebre gyűrte a papírt.

Az autóban aztán nem gondolkodott sokat. Egy óvatlan pillanatban szépen feltapasztotta jó mélyen az anyósülés alá. Pont a vas és a kárpit közé. Észrevehetetlen volt. Jó kedve kerekedett. Nesze neked jó illatú kocsi! Lesz itt szagorgia nem sokára, ha a melegtől beindul a sajt! Hiszen még fűteni kell! Mikor aztán elköszöntek egymástól alig várta a másnapot! Majd holnap elmondja Lázárnak, mitől a büdös! Jó kis tréfa! Ezen még az unokák is jót nevetnek!

Ahogy mondani szokás, ember tervez, Isten végez. Este meglátogatta a fia, nem lenne – e kedve elmenni velük másnap síelni a hegyekbe? Utolsó alkalom, kihagyhatatlan! Reggel korán indulnak. Hát persze, hogy nem mondott nemet! Se Lázár, se az új autó nem járt a gondolatai közelében sem!

Másnap a barátja beültette a feleségét az új autóba. Mentek vásárolni.

  • Te Lázár! Mi ez a szag?
  • Milyen szag?
  • Hát ez a büdös! Olyan mittudoménmilyen szag!
  • Én is érzem! Nem tudom! Húzd le az ablakot! Otthon megnézzük.

Megnézték. Nem találtak semmit. Másnap még büdösebb lett. A meleg garázs ugyebár nemigen használ a pálpusztainak.  Lázár gondosan átnézte az autót. Semmi. Eltelt még egy nap. Kitakarította, hátha beleléptek valamibe és behurcolták a lábukkal. A bűz nem szűnt. Már csak lehúzott ablaknál lehetett közlekedni. Egyre büdösebb lett. Márpedig autózni kellett,hiszen ha már megvan, már csak nem járnak busszal a két faluval odébb lakó mamához segíteni!  Mindketten, a felesége is az autót bújta, egyre jobban forgó gyomorral. Újra kitakarították.  Lázár nem volt híresen morcos ember, de most olyan vörös képpel járkált, az asszony nem győzte nyugtatni, attól félt megüti a guta! Másnap meg őt kellett orvoshoz vinni, mert a hideg tavaszi levegőtől huzatot kapott a lehúzott ablaknál. Hát betelt a pohár! Nincs mit tenni, vissza kell vinni oda, ahonnan vették. Leengedett ablakokkal, hiszen az oszlásnak indult sajtmaradványos papír addigra már olyan szagot árasztott, hogy lehetetlen volt felhúzott állapotban kibírni. Ötven kilométert utaztak így. Kicsit kiabáltak az eladókkal, akik nem értették maguk sem a dolgot, de készségesen darabokra szedték az autót. Nem sokára megtalálták az okot.

  • Nem ártana uram, ha máskor a kukát használnák szemetes gyanánt! – Jegyezte meg pikírten csak úgy a bajusza alatt a szerelő. – Ha már a sajt a kedvenc ételük!

Lázár szégyenkezve Kifizette a szerelési költségeket és meg sem próbálta megmagyarázni.

Barnabás éppen addigra ért haza a síelésből. Sietett a barátjához, aki feldúltan mesélte el neki mi történt. Hát, a mi tréfamesterünknek bizony inába szállt a bátorsága. Nem merte elmondani az igazat. Nem gondolta ő, hogy ilyen nagy bajt csinál! Tőle szokatlanul, igen gyorsan és igen halkan elköszönt. Hónapok múltán aztán összeszedte magát és bevallotta, ő volt. Két évig nem állt szóba vele a barátja. Azután lassan megbékélt, de máig is a csuklás jön rá, ha erre az esetre gondol! Barnabás is csak hébe-hóba mosolyog a bajusza alatt, ha egyedül találja az este és éppen a kedvenc sajtját eszi.

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település.…