Bolgárfalvi Z Károly

Szelíden búg fenn az ágon

Szelíden búg fenn az ágon

Búg a gerle, búg, magányos

Ráhajol a messzi távol

Visszhang sehol, párja távol

Felhők súrolják a földet

Szelek érik, tépik őket

Szaggatják a zöld mezőket

Ömlik eső, ömlik bőven

Fenn olvadnak a csillagok

Lenn a tavasz úgy harsog,

Mint rakoncátlan kisgyerek

Futna szerte amint lehet

Dús tavaszi áradatok

Lankadatlan átutazók,

Mint vénasszonyok a padnál

Egymást szapulnák, ha hagynák

Természete van a létnek

Az igazi szép erénynek

Hol szikrázik a táj szerényen

Áldott örök napsütésben

Mosolyog a földi élet

Reménykedik szerepében

Reménykedik bátran abban

Természete majd kicsattan

S nem csak eső mossa arcom

Friss szellő is hűsít, karcol

Lelkem kapuja kitárul

S befogadja amin ámul

Elhagyott út mentén állva

Tiszta, kedves régi házak

Egykedvűen mesélik másnak

Az évek során mit is láttak

Mint kapaszkodtak a földbe

Mint kúsztak az indák körbe

Fojtogatva, tekergőzve

Mint tették vakolatukat tönkre

Szelíden búg fenn az ágon

Búg a gerle, búg, magányos

Ráhajol a messzi távol

Visszhang sehol, párja távol.

  Bolgárfalvi Z Károly az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1954. szeptember 24-én, értelmiségi családban. Apám a Budapesti Műszaki…