Posted by
Posted in

A minden is

Te vagy nekem az a szín, mely színezi a világot, Te vagy nekem az a víz, mi élteti a virágot. Te vagy nekem az a fény, mi megtöri a sötétet, Te vagy nekem az a kéz, mi megsegít, ha én félek   Te vagy nekem az az egy, ki úgy szeret, mint senki más, Te […]

Posted by
Posted in

A két szemedben

A két szemedben látom azt, mit nem mindenki láthat, Látok szépet, s látok könnyet, látom, hogy mi fájhat. Ha belenézek, érzem azt, hogy lám jó helyen vagyok, Remélem, a Te szívedben jó emléket hagyok.   Ha a szavaidra gondolok, most is hallom őket, Mindegyik csengése bennem reményt szőhet. Bennük hallom mindazt, mire szükségem lehet, Ez […]

Posted by
Posted in

Aki ételt, italt adott…

Aki ételt, italt adott… Aki ételt, italt adott, kiért kezed összefonod, telt tányérod, ha kiapad érte töröd az ujjadat. Aki kimért egy darabot a napból és lángot adott. Majd összegyúrt száz felleget, hogy uralja a vizeket. Aki benned érik majd meg, ha a térded már nem tart meg. Bizonyságért reszket agyunk, pedig csupán álmok vagyunk. […]

Posted by
Posted in

Utolsó találkozás az élővel

Edit Szabó : Utolsó találkozás az élővel . Nincs attól soha nagyobb kínszenvedés, Anya elveszti egyetlen gyermekét, Áldott teherként mindig simogatta, Saját véréből vérével táplálta, Életét mindennap védte és óvta, Szeme fényeként ragyogott csillaga. Jóslatok jelezték megszületését, Birodalmak akarták az Ő vesztét, Felső hatalmak gyermekként keresték, Míg oly féltő szeretettel nevelték. Édesanya, szemed előtt vezetik, […]

Posted by
Posted in

A búcsú

Búcsú   Itt állva csak meredten nézve. nem értve, hogy történhetett ez meg? Felgyúltadnak a gyertyák szomorú fénye a fájdalom tépi öröké a szíveket.   Merengünk, gondolatunk messze reppen, a fájdalom könnye arcunkon gördül le. Hallatszik messze a fájdalom hangja könnybe lábadt szemmel hívunk haza!   A búcsú néha nagyon nehéz, mi az életben fájó […]

Posted by
Posted in

Eljöttem (locsoló versike)

Szép nap ez a mai. Ni, csak, nyúl alatt a tojás. Asztalon meg sonka, süti, Itóka, meg még sok más. Eljöttem, hogy ünnepeljünk, Egy kis időt együtt töltsünk. Van-e itthon lány s néni És szabad-e őket locsolni? Vecsés, 1998. október 4. – Kustra Ferenc