Szonettkoszorú /mesterszonett/

XV.

Megvalósult álom

.

Fényes végtelenbe repülő álom,

Színes fáklyaként robogó üstökös…

Boldog szenvedélybe becsatolt járom:

Szerelmi tűzben égő életöröm.

.

Szívemben szendergő vörös virágom

A szeretet melegében tündököl.

Lelkedbe költözik álomvilágom

Csillagommal ölelkező börtönöm.

.

Nektárként csurranó  hűsítő könnyed

Szerelem-patakként zúdul nyakadba:

Csókkal apasztom boldogságod gyöngyét.

.

Káprázatban hunyorog égő szemed,

Kék tengerben ringatózik csillaga,

Tűzrózsa érleli lelkének fényét.

.

I.

Fényes végtelenbe repülő álom:

Társra lelt szerelmes szívek világa,

Mint a szenvedély kinyílott virága,

Létet vidító, sejtelmes vigalom.

.

Szellő susog, átsuhan a szép tájon,

Legyezve lomb hajlong, üdít hatása,

Hársillat terjeng, andalít varázsa,

Napsugár fekszik a réti pázsiton.

.

Fények aranyló sugarán jön a nyár,

Árnyékba bújt szerelem csókokra vár,

A lágy déli szél vele már csak flörtöl.

.

Esteledik. Az éj sok szeme fénylik,

Egy tüzes világító csík elsiklik:

Színes fáklyaként robogó üstökös…

.

II.

Színes fáklyaként robogó üstökös,

Amit a testében háborgó tűz hajt,

Hogy lélektelenül érjen majd talajt:

Valaha kiégett lelke már üszkös.

.

Csillagos égen még sok álom röpköd,

Feltöltődve életviráguk kihajt,

Szeretet nélkül szerelmeket elhajt,

De Földre érve szerelmes lesz rögtön.

.

Vágyódik az ember, mindig kell egy szebb,

A meghitt szerelem a legeslegszebb:

Szeretet nélkül nem lesz ilyen álom!

.

Aki a szerelemre rátalál: él,

S amíg az tart, szeretetével remél:

Boldog szenvedélybe becsatolt járom.

.

III.

Boldog szenvedélybe becsatolt járom,

Önként vállalt keserv-édes szerelem,

Ahol a botlásra nincs már kegyelem:

A szív diktál, s a szeretet oltalom.

.

Ó mily’ csodás, beteljesül egy álom,

A vak szerelem lelkeket vezérel:

Tetteiben benne van a szeretet,

S önként a magánytól elzarándokol.

.

A csendet az áhítat körülveszi,

A harmonikus életet szereti:

Keresztülnéz mindenfajta közönyön.

.

Lesújtottan kószál az egyedüllét,

Társra lelve szíve ontja melegét:

Szerelmi tűzben égő életöröm.

.

IV.

Szerelmi tűzben égő életöröm:

Lelkünk kis harangja szívünkben kondul,

A szeretet láza bennünk tornyosul…

Valóság s álom robban gyönyörökön.

.

Kikapcsolt agy lebeg rózsaszín ködön,

Megpihen az érzelem, mert túlcsordul,

Ózonba fúlt idegszál már elcsitul,

Nem maradt száraz hajszál az üstökön.

.

Elmélázik a gondolat a légben…

Jéghegy csúcsa olvadt a szenvedélyben:

Virágos kertté alakult az álom.

.

Parázsban nyugszik a szerelem lángja,

Érlelődik újabb sok kis szikrája:

Szívemben szendergő vörös virágom.

.

V.

Szívemben szendergő vörös virágom,

Lelkemben sarjadó vágy, simogatás,

Hajnallal kél az ébredő pillantás,

Ölelkező fénysugárban kelt álom.

.

Napsugár ragyog a harmatos ágon,

Szellő pásztázza éji fátyol útját,

S a reszkető csipkebokornak alját,

Majd egy szívet rajzolva továbboson.

.

Tavasz vége, nyárelő már érkezik,

A természet aranyszínben nyújtózik,

Minden szem színek világában dőzsöl.

.

Felkarolja ember társa életét,

Neki áldozza hűséges szerelmét:

A szeretet melegében tündököl.

.

VI.

A szeretet melegében tündököl

Napsütésben aranyba burkolt lelked.

A szerelmet nem kell már megkeresned,

Mert fényével az egekből Rád köszön.

.

Melletted állok, szépséged elbűvöl,

Ábrándot űzök, szívem őrzi képed.

Ölelésre kitárom mindkét kezem,

Szerelmemmel életem így üdvözöl.

.

A csillagokat nem tudom lehozni,

Viszont, boldogságot tudok nyújtani,

S Te magad leszel a földi csillagom.

.

Támaszod leszek mindaddig míg élünk,

Szívünkben közös húrokat pengetünk:

Lelkedbe költözik álomvilágom.

.

VII.

Lelkedbe költözik álomvilágom,

Simogatón ott meghúzza önmagát,

Felszítja örök szerelmünk parazsát,

Varázsoddal elbűvölöd otthonom.

.

Óceán vagyok, lágyan elsimulok,

Mint az, amint megszeretgeti partját,

Magával ragadja annak homokját.

Vele egyesülök, s tovább álmodok.

.

Reád gondolok, és nem érzek kényszert,

Lelkemből Neked adok minden ékszert,

Mert csak nekem létezel, s ezt köszönöm.

.

Gyönyörűség Veled elandalodni,

Egész életen át együtt remélni…

Csillagommal ölelkező börtönöm.

.

VIII.

Csillagommal ölelkező börtönöm,

Mely’ magába záró szerelmes óhaj,

A Gondviselésből szivárgó sóhaj…

A végtelenig tartó kéjes öröm.

.

Táplálom benned a bimbózó jövőt,

A szívünk mindenkor egyszerre dobban,

Együtt sírdogálunk mikor már baj van,

Mert ketten építünk egy eljövendőt!

.

A boldogság mámora nem távozik,

A szerelem gyakran felkínálkozik:

Rózsaszín felleg repked a kék égen.

.

Vállamon pihen tested, nyújtod kegyét,

Ajkam itatja csillagod nedűjét:

Nektárként csurranó hűsítő könnyed.

.

IX.

Nektárként csurranó hűsítő könnyed

Elmossa szorongásod rejtett szálát,

Visszaadja életed színes álmát:

Beteljesül vágyad, titkolt szerelmed.

.

Virágzó orgonafa őrzi kedved,

Illatával serkent, add lelked csókját,

Teljesítsd véle szívem vágyódását:

Legyen mézelő a nyújtott szerelmed!

.

Szerteszórt életremény vágyban úszik,

Napsütötte  virágos réten alszik:

Ébreszd fel! Itt a szerelem hajnala.

.

Mint várandósan kék égen a felhő,

Melyből örömkönnyként ömlik az eső,

Szerelem-patakként zúdul nyakadba…

.

X.

Szerelem-patakként zúdul nyakadba

A magasztos lét minden szeretete.

Te vagy életem egyetlen szerelme:

Légy az álmaim örök hordozója!

.

Áldott szíved a szeretet otthona,

Egyesül Benned vágyaim reménye,

Szerelmed féltetten őrzött vad tüze:

Létem megváltottad, s lettél donora.

.

Általad felgyógyultam a magányból,

Még egy új életet kaptam a sorstól…

Nekem adtad életed szép szerelmét!

.

Öröm s kedély figyel fentről az égből,

Éjszaka leplét Rád teríti féltőn:

Csókkal apasztom boldogságod gyöngyét.

.

XI.

Csókkal apasztom boldogságod gyöngyét

Mosollyal pirosodó szép orcádról.

Mesél a szemed egy álomvilágról,

Ahonnan csillagod tükrözi fényét.

.

Megsimogatom egyetlenem kezét,

Gyöngédségről eszembe jut egy jászol…

Tüzes Nap ránk aranyszínű áldást szór.

Lelkünk megtalálta szívünkben helyét.

.

Esküvőre készülődik a lelkünk,

Tervünk szerint egyesül majd a szívünk,

Ezután módosulni fog a neved.

.

Villogó fények tördelnek árnyakat,

Forró szellő hintáztat faágakat,

Káprázatban hunyorog égő szemed.

.

XII.

Káprázatban hunyorog égő szemed,

Véred forr, szívedben szerelem izzik,

Kezed érzelmes ölelésbe siklik:

Vágyaid jótékony hatását érzed.

.

Szép emlékeid felszállnak Teveled,

Súlytalanul lebegsz, magasság szédít,

Az érzéseid szépsége felvidít,

Nem várt új életbe tart zsenge lelked.

.

Repkedj, csak sokáig repülj kismadár,

Csak Teneked szépül most a nagyvilág…

Te lettél az Éden vörös rózsája!

.

Sorsoddal hozzám vezetett a karmád.

Az éjszaka fényei festik orcád…

Kék tengerben ringatózik csillaga.

.

XIII.

Kék tengerben ringatózik csillaga,

Boldogságban úszik szerelmes lelke,

Navigál ott felfűtött  nagy érzelme:

Menyasszonyi uszálya ring utána.

.

Szerelmes embernek nincs életkora,

Amikor a lelke eljut egy révbe,

A szeretet várja, csókot kap tőle:

A lét tovafut, de megáll az óra.

.

E két hajós álmomban találkozott,

A kikötőben összeházasodott:

Egyikük sem számolta élte évét.

.

Azóta virág neveli csíráját,

Felhő locsolja a színes ágyását:

Tűzrózsa érleli lelkének fényét.

.

XIV.

Tűzrózsa érleli lelkének fényét,

Szeretet őrzi szíve minden álmát,

Szerelme ízesíti annak vágyát:

Utódok hordják lénye üdvösségét.

.

Telnek az évek, őszül a halánték,

Nem feled a múlt, felidézi sorsát,

Elnyüvi a boldogulása jármát,

Nagy sóhajtásokba rejti jövőjét.

.

Vajon hol van a kerek létnek széle,

Akad ott az életnek reménysége?

A célba érkezést már nagyon vágyom.

.

A létünk útja eltért más irányba:

Odaért a mai valóságba a

Fényes végtelenbe repülő álom.

 

Reményi Tamás az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten 1946. július 17-én születtem. Gépipari érettségi után ifjúságpolitika tanszakon tanultam. Két…