Szabó Edit : Amikor kicsi voltam

Nem vagyok már mai gyerek, túl jutottam életem derekán. Ám a gyerekkor emléke ma is elevenen él emlékezetemben, hiszen felnőve a sajátjaimat nevelve már ég és föld volt közötte a különbség.

Nem emlékszem mindenre, szüleimtől tudtam meg,hogy bérlőként éltek egy nagygazda házában. Itt a Nagyságos Asszony annyira szeretett, hogy mindenáron azt akarta, hogy legyek az övé – örökbe akart fogadni. De szüleimnek is szeme fénye voltam, dehogy adtak oda !
Ekkor vettek valahogy egy kicsi házat és elköltöztünk. Egy szoba és konyha volt ez csupán, égre nyílott az ajtaja és nádtető fedte be. Világosan emlékszem mindenre ! A kis szobánkban két oldalt a két ágy, a végében szekrények és közepén volt az asztal székekkel. Rajta a petróleum lámpa, hiszen áram nem volt – sokáig fényénél tanultam.
Az ágyban nagy szalmazsák ropogott, minden évben hozta a hátán Édesapám a frisset és ropogósra töltöttük. Ezen aludtunk négyen, apám a később született öcsémmel, én az édesanyámmal.
Kicsi konyhánkban minden nap főtt az étel, az ásott kútról vederben hordtuk be a vizet, amit ittunk és amit a masina melegített mosakodásra. Télen nehezebb volt, mert a havat is bevittük a földes házba, nehezen száradt fel. Nyáron már könnyebb volt, magam is felmázoltam, tisztára a ház külső falánál is. Örültem, hogy mindezt csinálhattam.
Házunkhoz tartozott egy kisebb telek, melyet minden tavasszal felásóztunk és minden féle magokat ültettünk el. Volt ott hagyma, zöldségfélék és krumpli is. Alig vártuk, hogy kikeljenek, láthassuk a sorokat, amiből enni fogunk.
A gyümölcsfák maguktól teremtek, volt több féle szilva,alma,meggy és a nagy diófa! Nem kellett a boltban vásárolni akkor csak az alapvető élelmiszereket és a kenyeret. Liszt,cukor és a fűszerek, mert ezek nem teremtek meg. Örök élmény maradt, amikor kenyérért mehettem. A friss ropogós kenyérvége – a dumó – haza felé mindig nagyon jól esett. A házi zsírunk egy bödönben volt, mert évente egy kis hízócskát tudtunk nevelni, amit Karácsony előtt vágtunk le. Szorgosan segítettem mindenben, a szalmától való perzseléstől kezdve. Hordtam a kútról a sok vizet, kapargattam a bőrkét amíg hófehér lett. Édesapám darabolta és osztotta el, melyik részéből mi lesz. Csináltunk hurkát és kolbászt, a szalonna része és a combok,oldalas besózva alaposan a tekenőbe került. Jó sokáig állt a sós lében,majd a füstölőbe raktuk – ez tartósította. Nagyon sokáig került az ételünkbe belőle, hiszen elállt ! A mai napig is számban van az íze ! A zsíros kenyeret is nagyon szerettem, hiszen házi volt és jutott hozzá zöldhagyma vagy uborka a veteményeskertből.
A kertünk vége a mezőre ért és közel volt a kiserdő. Édesapám,később mi gyerekek is idejártunk tüzelőnek való gallyakat szedni. Akkor még lehetett a száraz ágakat haza hoznunk , a hátunkra kötve fel. A régi nagygazdának még hatalmas kertje és legelője volt, ahol mi gyerekek megfordulhattunk. Nem sajnálták a gyümölcsöket, szedhettünk sóskát és minden féle epret is. Soha nem feledem el a kertjük végén azokat a hatalmas nyárfákat, melyeket tízen sem tudtunk körbe ölelni ! Sok-sok évet megélhettek, korukat senki sem tudta. Szerettünk alatta és körülötte játszani,mi falusi gyerekek – fiúk lányok vegyesen. Gyerekként éltem meg, hogy mi történt velük ! Nem száradtak el az öreg fák, más sorsot szánt nekik az élet és a gazdájuk !
Egyszer csak a kis utcánkban sátoros lovas szekerek jelentek meg, jó pár volt belőlük ! Kíváncsian néztük, kik lehetnek – tele emberekkel. Volt közöttük asszony és gyerek is, szóval családok. Futottunk utánuk, míg az utcánk végén lekanyarodtak a legelő felé menő közön és befordultak a kertek alá ! A mi kertünk alatt is elmenve a régi öreg nyárfánk körül telepedtek le.
Csodálkozva néztük, mit akarnak itt ! Még nem mertünk a közelükbe menni, mert ugye, idegenek voltak és számunkra nagyon barna bőrűek. Mint később megtudtuk a felnőttektől, igazi vándorló oláh-cigány családok voltak, akik ott éltek, ahol munkát kaptak.
Most is ezért jöttek, mert valakiktől hírét vették a két hatalmas nyárfánknak és megegyeztek a kitermeléséről. Bizony, amikor csak tudtunk a közelükben jártunk és láttuk hatalmas munkájukat.
Sajnáltuk a fánkat nagyon, de ezen emberek keze által naponta új meg új dolgokat láttunk. Egy-egy darab levágása után sorra ültek a munkának, hatalmas fateknők sorakoztak előttünk. Soha nem láttunk még ilyet !! Kisebbek is készültek, gyönyörűen kidolgozva, simára faragva. Késük nyomán fakanalak, kisebb edények is megleptek minket, hogy ezeket is ők dolgozták ki. Lassan fogyott az óriási fa, egyre több lett a kész – eladásra készült fa árú. Egészen kora tavasztól késő őszig ott dolgoztak, amíg el nem fogyott a munkának való fa.
A nyáron megszáradt fateknők lassan elfogytak, vitték eladásra. Óriási családi munkát láttunk abban az esztendőben. Szüleim elmondása szerint a télen mindent eladnak, új tájakra vonulnak.

Mi megszoktuk őket, nem volt velük semmi gond. Dolgoztak és éltek ! Az ő közöségükben ez volt a családi összefogás és munkamegosztás.
Csak nekünk, gyerekeknek hiányzott a hatalmas játszótársunk, az évszázados nyárfánk ! Üresen tátongott a gyep, nem hullottak a levelek, nem zörgött az avar lépteink alatt. Elmúlt két élet ! Nem feledtük el sohasem !

Bőcs,2020. április.

 

 

Életmese pályázatra . Nem  felhasználható júniusig !

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve.…