A zöldfülü politikus.

Ó századunk kovácsa
Hódolva köszöntünk minden hajnalon
Testünk, lelkünk tenyeredbe letéve,
Létünket betöltve
Fenséged győztes himnuszát hallhatom
Mert a Te hangod a kezdet
Nyelved a rádió, s
A napunkat záró vég: a TV műsora
Földünk jó gyümölcse
S italunk fölsége
Csak benned talál igazán gazdára
Földi hívságunk igaz hordozója
Hamis álmainknak
Így lesz majd kufárja.
Ó időtlen idő
Széltet, s hosszat kerülő
Árnyékból árnyékba merülő
Most emberi arcot felöltő
S majd az álmos misztikumba tűnő,
Karvalytáncra pergő
A bűnben kielégülő, gyűlölve szerető,
Éltéért reszkető,
Akár szülőt, testvért ölő,
Istenné kikiáltott:
Politikus Ő!

Csak állítsál tükörképet utadba,
Ha tévedtél tükörképed
Majd helyreigazít
De hiába keresed bárhol is
Szemed vörös víszfényét,
Homályos lencse borítja
Szép reményeid ösvényét.

Ha sok gondol terhel
Úgy emeld ki magad belőle,
S fújjál rája
Hamvasszürke álomruhát,
Mely betakarja
A politikus kétszínű arcát.
S a törvényre, a szépre
Az életre mit sem adva
A vesztesből mindig győztest fabrikál,
Tetemrehíváskor
Vagy, ha színt kell vallani
Mindig elsőként
Az árnyékba beáll.
Ereje az alkalom
S gyengéje az idő
De mindig és mindenütt
Tudja mi a fő
Beszélni, beszélni, s mindig
Csak beszélni

S mi a bűvös antidótum
A hallgatás, vagy
A cselekvés ténye
Vagy hogy
Sötétséget zúdítsunk
A fényre?

Hogy csupán csak
Állva maradjunk
Az Ő fegyveréhez kellene
Közösen nyúlnunk,
S így lenne majd
Zászlónk jelszava:
Beszélni, beszélni!

S most: ki lesz a nyertes,
S ki fog köszönni?
Én ezt meg nem várom,
Nevetve elhúzom sorom
Mert ezt súgta nékem
Saját belső politikusom.

A hatalomban

Egy gondolat röppent be ablakomon át
S hűs szobámnak árnyékában megpihent
Fordítva a fejét jobbra is meg balra
Váltni véli lelkét pénzre vagy aranyra
Mert nagy ám az ára fenséges hírének
Sok jó nevű harcos üres holdfejének
Csalogató kedve ravasz hálót vet be
Hogy legalább egy is zümmögjön körötte
És mint rabszolgája
Térdre vetve várja
Az igaz, s a hazug egyoldalú harca
És örök csatája míg megvív
Addig csak várja
S ez tesz tragédiája
Mert a vágyakozásban
Elepedt a vágyban
Hogy, mint gyermek volt Ő
Csupán egy gondolat
Nem nőhet fel többé
Megvalósult tetté.

Hatalomvesztés után.

Búcsúzom a naptól és
Ő búcsúztat engem,
Tettem érte némi
Jót meg rosszat.
Nyugalmam is megtért
Fáradtságom eloszlott,
Már csupán csak
Egy csekélység bosszant:
Mikor erőm van
Nem lehet szavam.
Mikor szavam lehetne
Nincsen már erőm.
Mikor hitem van
Nem lehet még célom
Mikor célom lehetne
Nincsen már hitem.

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…