Egy szenvedélybeteg segélykiáltása !

Halálveriték boritja homlokom
S szinte cseppjeiben számolom a kint,
Amint lelkemre, értelmemre rátelepedve, s abroncsba veretve
A végtelenbe kivetitve hatalmába hajt,
Száz meg száz Tündér Ilona szüzi fátyla
S a fátyol alatt megbúvó buja testi csodája,
Mint Wolsburg éjszakája : két marokkal nyúl felém,
Hogy megtörje selyemszálra apadt menekülési utam reménysugarát.
Segitsetek! Segitsetek!
Ott limuzinok suhannak, melyek banktitkokat hordoznak
Kamatszámokról suttognak, s lakói havannai szivart szivnak.
Itt pedig vánszorog az élet
Megfosztva minden, minden jellegétől
S csupasz testü svábbogarak irtóztató félelmétől
Húsomba vájják szörnyű csápjaik.
Nincs hajnali ébresztést okádó kommersz pléhharang
Nincs a kánont járó panelárnyékszék tengerré dagadó reggeli imája
S nincs már a kiszáradt kenyérvég keserü magánya
De van emberhulladék füstöt eresztő kihúnyó parázsa
S közömbös bábarcok nagy – nagy álmélkodása.
Segitsetek ! Segitsetek !
Ismeretlen: legyintenek
Személytelen: becsmérelnek.
Az együttérzés már régen kihült szemükben
S a részvét irántuk már rég magtalanná vált keblükben.
Szakadt körmeimmel segélykérő számok után katatok
Fakult, béléstelen kabátom útvesztőiben
S keserveimben legnagyobb bánat:
Elveszteni Apámat, s Anyámat!
Elveszteni az “élhetés” reményét
Hogy a voltál helyett a lehetsz még
Elmerült az illemhely gyomrában.
Csuklyám fejembe húzom,
S markomba szoritom utolsó gyilkos adagom,
És nem engedem, hogy veszendőbe menjen,
Mert feláldoztam érte sovány becsületem,
S vele mérlegre tettem lepusztitott lelkem.
A nedves por már roncsolt vénáim falait átjárja
Elmerülve lefolytja a fülemben zakatoló tenger moraját
Majd szárnyára vesz, s a végtelent célozza álságos nyugalmával
Mindent,-mindent mi szent volt lenyeli kéjes orgiával
Múlasztja az időt, s igy hosszú óráim mennek veszendőbe
Az apadó drog hiánya eszmélésemkor
Mint malomkerék sejtjeimbe harap.
Igy lesz az ébredés lét-reményeimnek sötét vesztőhelye.
Az űz, hajt újabb és újabb látomások felé
S mire szomjamat oltani
Egy pohár viz után tudnék nyúlni
Kiüresitve érzem magam
S a megdöbbenéstől csaknem meg akarok fúlni.
Segitsetek ! Segitsetek !
Évezredek óta a bibliai szózat
Ott lebeg a mindenség fölött:
Az ” önvizsgálat, s önmegtartóztatás” a legnagyobb szeretet!
Bölcsőtől a szemfedőig emlékeztess rá minden halandót,
Mert, ha megfogan bennük a gondolat
A veszélyt érezve nem nyúlnak a tiltott gyümölcs után
Mert nem ismerhetik testük gyenge pontjait
S nem szabadság az, mi rombolni rendeltetett,
S nem választás az, mely mint amerikai párbaj
Gyilkolni tud ártatlan élteket
S meghallhatja segélykiáltásomat
Hogy szánalom helyett emberséget adjanak
Mivel talán sikerül ismét a fényre kijutnom.

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…