Mikor a Nap lemenőben,
magam vagyok temetőben.
Fű sem rezdül, csendes minden,
körülöttem halálisten.

Pitypang fogná vissza Napot,
bíborszínbe von égboltot.
Társa tartja magast fejét,
nem vesztette el az eszét.

Tudja, időt fordítani
senkinek meg nem adatik.
Elmerengek e látványban,
szememből könnycsepp kibuggyan.

Régi emlék, messze innen,
szívem mélyén megőriztem:
erdélyi fenyves lábánál,
apám kő-keresztfájánál

búcsút mondani elmentem,
fájdalomtól elernyedtem.
Leborultam sírhalmára,
vágytam az Úr irgalmára.

Feltekinték, szem könnyezve,
álomszép volt naplemente.
Pitypang ölelte a Napot
jelként, “Lészen őrangyalod.”

Így is történt, valahányszor
életúton, mint egy vándor
ott volt mindig énmellettem,
nem hagyta, hogy bajom essen.

Őrangyallal telt az idő,
szemem immár öregedő.
Sokszor láttam bíbor eget,
ím, emlékkép újra meglelt.

Mikor a Nap lemenőben,
magam vagyok temetőben.
Fű sem rezdül, csendes minden,
körülöttem halálisten.

Budapest, 2020. július 2.
B. Moravetz Edith

 

B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe,…