Hol volt, hol nem volt, valamikor nagyon régen élt egy juhász és volt neki egy fia Palkó. Egyszer a juhász mondta a fiának:

–  Fiam, Palkó, már elég nagy ahhoz, hogy dolgozzál. Nem jó egész nap itthon ülni, és a legyeket csapkodni a térdeden. ma hazafelé jövet hallottam a csárdában, hogy királyurunk juhászfiút keres az aranyszőrű barikái mellé. Holnap reggel elmész, és jelentkezel juhásznak. Ismernek jól engemet, ezért felvesznek. Jó dolgod lesz a várban. Még a végén úriember válhat belőled

Palkó megfogadta édesapja tanácsát, és másnap korareggel elindult a várba. Ahogy bandukolt a poros úton egyszer csak keserves csipogást hallott az egyik közeli bokorból.

Közelebb ment és látja, hogy egy madárka beszorult a tüskés ágak közé. Bármennyire is igyekezett nem tudott kiszabadulni.

–  Majd én, kiszabadítalak – mondta Palkó, és szétfeszítette az ágakat, ahol a madárka volt.

Így már szabad volt az út a fogoly előtt, és ki tudott repülni. De mielőtt a madárka elrepült volna, a fiú vállára szállt.

–  Amiért kiszabadítottál, adok neked egy madártollat. Ha bajba kerülsz, csak fújjál rá, és én segítek.

Palkó megköszönte az ajándékba kapott madártollat, és folytatta az útját.

Alig ment tovább és egy sekély folyóhoz ért. Amint kereste a gázlót, hogy átkeljen a túlpartra, látja, hogy egy hal vergődik a parton. Ugrált, csapkodott az uszonyával, de sehogy sem tudott visszakerülni az életet adó vízbe.

Megsajnálta Palkó és visszadobta a folyóba.

–  Ússzál kicsi hal, hiszen neked a folyó az otthonod! – mondta és indulni akart tovább.

De a megmentett hal utána kiáltott:

–  Állj meg, fiú! Amiért megmentetted az életemet, megajándékozlak egy halpikkellyel. Ha bajba kerülsz, csak fújjál rá, és én segítek.

Miután Palkó sikeresen átment a folyón, elindult a király vára felé, ami már feltűnt a távolban. A vár egy égig érő hegy tetején volt.

A fiú éppen azon törte a fejét, hogyan mássza meg a hegyet, amikor egy kutyus szegődött melléje. Szomorú hangon kérte Palkót, hogy vele mehessen. Régi gazdája elkergette, mert túl hangosan ugatott.

–  Gyere vele, kutyuska! Úgyis megyek a királyhoz juhásznak és kell egy kutya, aki majd segít nekem az aranyszőrű barikák őrzésében.

Nemsokára megérkeztek a hegy lábához. Többször is körbejárták, mire feljárót találtak a várhoz. Három éjjel és három nap mentek, mire felértek. Ott a vár kapujában egy szigorú tekintetű őr megállította őket.

–  Hová mentek? – kérdezte, és hatalmas kardjával elállta az útjukat.

–  Hallottam, hogy a fenséges királyunk juhászt keres az aranyszőrű barikái mellé. Azért jöttem, hogy szolgálatot vállaljak a királynál. Ő a kutyám, aki majd segít a barikákat őrizni.

Az őr elnevette magát.

–  Hej, fiú, ha kedves az életed, akkor most azonnal visszafordulsz. Nehéz mesterség az aranyszőrű barikák őrzése. Nincs az a juhász, aki vigyázni tudna rájuk. Tegnap is a juhász feje a porba hullott, mert az aranyszőrű barikák elkóboroltak. Kár lenne a fejedért.

Palkó nem ijedt meg, amit az őr mondott. Nem lehet, hogy a világ legjobb juhászának a fia ne tudná megőrizni az aranyszőrű barkákat.

–  Én azért próbát tennék – mondta határozottan. – Van egy jó kutyám, aki majd segít nekem.

–  Menjél csak, de meg ne bánd!

Palkót az őr beengedte, és a juhász fia egyenesen a királyhoz ment.

–  Fenséges királyom, hallottam, hogy juhászt keres. Szívesen beállnék megőrizni az aranyszőrű barikáit. Felfogad-e juhásznak?

A király nagyon megörült Palkónak. Az utóbbi időkben nagyon nehezen talált olyan embert, aki ezt elvállalta volna.

Mindenki jól tudta, ha az aranyszőrű birkák elkóborolnak és a juhász este nem tud elszámolni velük, akkor a király lecsapatja a fejüket. Ezt senki sem akarta. Igaz a fizetség minden napra egy zsák arany volt, de valahogy az emberek jobban szerették a fejüket a nyakukon tartani.

–  Örülök, fiam, hogy beállsz hozzám juhásznak. Van nekem három aranyszőrű barikám. Ezekre kellene vigyázni. Reggel kihajtod őket az ezüst mezőre, és estig ott legelteted őket. Este pedig szépen behajtod a karámba. Ha este nem hibádzik a számuk és a barikák is elégedetten bégetnek, kapsz egy zsák aranyat. Nálam egy év három napból áll. Miután becsülettel kiszolgáltad az évet, elmehetsz. De ha valamelyik barikámnak baja esik, a fejed a porba hull.

Palkó a király tenyerébe csapott, és ment szemrevételezni a barikákat.

Ott voltak azok hátul a vár udvarában felállított karámban, és már nagyon mentek volna az ezüst mezőre legelni.

Boldogan bégettek, amikor meglátták az új juhászukat. Majd kidöntötték a karám oldalát, annyira virgoncok voltak.

Palkó füttyentet egyet a kutyájának és szélesre tárta a kaput. A három aranyszőrű barika, mint a szélvész nekiiramodott a nagyvilágnak. Egy szempillanat alatt eltűntek Palkó szeme elől.

Talán más ilyenkor megijedt volna, de a juhászfiú újból füttyentet egyet, és a kutya a barikák után rohant. Nem telt bele néhány másodperc, és máris terelte vissza a szökevényeket.

–  Nem lesz az jó barikák, ha ti elkóboroltok. Még a végén a fejem bánja meg. Nem szeretnék megválni tőle. Ott van jó helyen, ahol van – mondta komolyan Palkó és mindegyik állat nyakára kötött egy kötelet és így vezette azokat az ezüst mezőre. Ott szépen kikötötte az aranyszőrű barikákat egy fához és leheveredett. Megparancsolta a kutyának, hogy tartsa szemmel a rábízott állatokat!

Elővette a furulyáját és olyan szép dalokat csalt ki a hangszeréből, hogy még a fölötte elrepülő madarak is leszálltak a közeli fára gyönyörködni benne.

Amikor megunta a furulyázást, szundított egy kicsit a selymes fűben.

Este hiánytalanul visszavezette az aranyszőrű barikákat a karámba. Mindenki nagyon csodálkozott, hogy nem történt semmi baj. Mind a három aranyszőrű barika vidáman sétált be a karámba.

Ezen a napon a bakónak sem akadt dolga. Nem kellett lenyakazni a király juhászát.

A második nap is kihajtotta Palkó az aranyszőrű barikákat az ezüst rétre. Most is, amint kinyílt a karám kapuja a barikák elszaladtak, és a kutya alig bírta megtalálni őket. Sok – sok percnek kellett eltelnie, mire sikerült visszajönni velük. Ezután már nem volt semmi baj. Palkó elővette a furulyáját és estig szórakoztatta a környék kismadarait.

Úgy gondolta, hogy a harmadik nap már nem lesz semmi gond. Vígan meglesz az ezüstréten a három aranyszőrű barikával és a kutyájával.

De olyan dolog történt, amire még csak gondolni sem mert. A három barika, amikor kinyílt a karám ajtaja olyan gyorsan kezdtek el futni, hogy amire Palkó észbekapott, már hetedhét határon túl voltak. Mindjárt utánuk küldte a kutyáját, hogy visszaterelje a szökevényeket, mint az előző két nap.

Eleinte nem is igen zavartatta magát, de amikor már sok fertályóra múlva sem jöttek vissza aggódni kezdett. Talán már dél is elmúlhatott, amikor csapzottan, holtfáradtan ballagott visszafelé a kutya egyedül.

–  Hol vannak az aranyszőrű barikák? – kérdezte riadtan Palkó.

–  Bejártam sok hegyet és völgyet, szimatoltam jobbra – balra, de nem leltem rá a barikákra – válaszolta szomorúan a kutya. – Elvesztek, mintha a föld nyelte volna el őket. Sajnálom gazdám, nem tudok segíteni.

Nagy bajban volt Palkó, ha estig nem találja meg a három aranyszőrű barikát, akkor a bakó máris élesítheti a bárdját. Nem lesz kegyelem, elbúcsúzhat a fejétől.

A kétségbeesésében eszébe jutott a kismadár. Hátha ő tud segíteni. Elővette a tarisznyájából a tollat és ráfújt. Nem telt bele egy perc, és a kismadár megjelent.

–  Mi a gond, édes gazdám? Mondd el bánatodat, hátha segíthetek! – mondta és Palkó vállára szállt.

Az meg részletesen elmesélte, mibe keveredett.

A madár se szó, se beszéd, megbillentette a szárnyát és elrepült. Palkó azt hitte, hogy talán vissza sem jön. Jó ideig távol volt, mire újból a vállára szállt.

–  Az aranyszőrű barikák egy parttalan, hatalmas tenger közepén vannak – mondta. – Oda kell elmenned értük, ha vissza akarod kapni őket. De vigyázz, mert ezt a szigetet egy hétfejű sárkány őrzi! Le kell győznöd, mert csak akkor léphetsz a szigetre. Sajnos többet nem segíthetek.

Palkó elindult, hogy megkeresse az aranyszőrű barikákat. Igen csak szaporáznia kellett a lépteit, hogy még estig vissza is érjen.

Hosszú gyaloglás után megérkezett a parttalan, hatalmas tengerhez. Csak az volt a kérdés, hogyan jusson el a szigetre?

Megéhezett, és belenyúlt a tarisznyájába, hogy előhúzza a tegnapról megmaradt kenyérhéjat. Ezzel akarta enyhíteni az éhségét. Sokáig kotorászott benne, de a kenyérhéj helyett a halpikkelyre akadt rá a keze.

–  Talán a hal tud segíteni – mondta magában és ráfújt a halpikkelyre.

–  Mit parancsolsz, édes gazdám? – kérdezte a tenger habjaiból előbukó hal.

–  Vigyél minket a parttalan, hatalmas tenger közepén lévő szigetre!

–  Nagyon szívesen, de csak téged tudlak elszállítani. A kiskutyának itt kell maradnia – mondta a hal. – Ülj fel a hátamra, és már megyünk is! Ugye tudod, a szigetet egy hétfejű sárkány őrzi? Le kell győznöd, ha a szigetre akarsz lépni.

–  Tudom – válaszolta elszántan Palkó. – Majd csak valahogyan megbirkózóm vele.

–  Kívánom, hogy ebben a küzdelemben te legyél a győztes. Sajnos, nem segíthetek neked.

Ripsz ropsz megérkeztek a szigethez. Valóban ott már várta a hétfejű sárkány Palkót. Amint ki akart lépni a partra, mindjárt a sárkány mind a hét torkából kénköves tüzet okádott feléje. Szerencsére Palkó az utolsó pillanatban el tudott ugrani előle.

A juhászfiúnak nem volt más fegyvere, mint a furkósbotja. Ezt mindig magánál hordta. Sokszor még éjjel sem vált meg tőle. Így most is jó erősen a kezébe fogta és meglóbálta. Még mielőtt a hétfejű sárkány újból kénköves tüzet okádott volna, Palkó botja jól fejbe kólintotta.

Meg is lepődött a hétfejű sárkány, kinek már csak hat feje volt. Még nem találkozott ilyen bátor legénnyel. Nem várta meg, hogy a furkósbot újból eltalálja a kobakját, könyörgésre fogta a dolgot:

–  Kegyelem! Hagyd meg a többi hat fejemet! Ígérem, nem foglak bántani. Oda mehetsz a szigeten, ahová csak akarsz, sőt még el is kísérlek és mindenben a segítségedre leszek.

Palkó nem volt kegyetlen természetű legény. Szívesen megkegyelmezett a sárkánynak.

–  Megkegyelmezek az életednek, javaslom ezentúl legyünk jó barátok!

Ezt a sárkány is elfogadta, és most már szabad volt az út Palkó előtt. Bemehetett a várba. Alig, hogy tett néhány lépést, meglátja az aranyszőrű barikáit, amint éppen egy nagyot bukfenceztek, s három gyönyörű királykisasszonnyá váltak. Azon nyomban jött is mindjárt két herceg, és boldogan átölelte a két idősebb királykisasszonyt. Csak a harmadik árválkodott ott szomorúan. Mire a legidősebb királykisasszony így szólt a húgának:

–  Ne szomorkodj, kicsi húgunk! Meglásd egy nap teérted is eljön egy herceg, s nem leszel egyedül.

Alig, hogy ezt kimondta Palkó is odaért. A királykisasszonyok ijedten kezüket az arcuk elé emelték.

–  Jaj, Istenem! Itt van az őrzőnk, és édesapánk megtudja titkunkat. Soha többé nem enged ki bennünket a várból. Hétpecsétes lakat lesz a szobánk ajtaján – siránkoztak és Palkóhoz fordultak. – Kedves juhászfiú, ha csak egy parányi könyörület van benned, ne árulj el édesapánknak!

Palkó nem tudta, mitévő legyen. Barikák nélkül nem mehet vissza a várba, mert akkor a feje a porba hull. Annyit azért el kell árulnom, Palkónak nagyon megtetszett a legkisebb királykisasszony, és úgy látta, ő is igen csak pislog feléje.

–  Rendben, tartom a számat, de cserébe azt kérem, hogy a legkisebb húgotok legyen a feleségem!

A királykisasszonyok összenéztek, egy kicsit tanakodtak, majd végül mondták:

–  Te is tetszel a legkisebb húgunknak. Úgysincs neki párja, szívesen lesz a feleséged. Csak az a gondunk, ha királyi apánktól megkéred a kezét, akkor kiderül a titkunk, és jaj, nekünk!

–  Ezért ne fájjon a fejetek! Most szépen visszajöttök velem a várba, s a többit bízzátok rám!

A királykisasszonyok kénytelenek voltak elfogadni, amit Palkó mondott. A hal segített újból átkelni a parttalan tengeren, ahol már a kutyus várta őket.

A király nagyon elégedett volt, amikor meglátta a három aranyszőrű barikáját.

–  Ilyen jó juhászom még nem volt. Meg is kapod érte a jutalmad. Azonnal szólok a kincstárnoknak, hogy töltsön meg három zsákot színültig arannyal.

Még mielőtt a király szólhatott volna a kincstárnoknak, Palkó mondta:

–  Fenséges királyom, nem kell nekem a három zsák színültig töltött arannyal. Inkább ajándékozza nekem ezt a három barikát! Úgyis mindig elkóborolnak, és csak baj van velük. A három zsák arannyal annyi barikát vehet, amennyit akar. Én meg viszem ezt a három mihaszna állatot. Majd én móresre tanítom őket.

Ezt meghallva a két idősebb barika nagyon megijedt. Soha többé nem láthatják viszont kedvesüket. Gyorsan bukfenceztek egyet és két gyönyörűséges királylánnyá változtak.

Ekkor a király így szólt Palkóhoz:

–  Látod, fiam ezért nem adhatom oda a barikáimat. Ők az én szépséges leánykáim. Csak azt nem értem, hogy a legkisebbik, miért nem változott vissza.

–  Azért édesapám, – szólalt meg a harmadik barika – mert én szívesen elmegyek Palkóval, akár a világ végére is. Leszek a hűséges felesége, nővéreim meg csak várják a parttalan tenger közepén lévő sziget daliáit.

Ezzel a legkisebb királykisasszony felfedte, hová kóboroltak minden nap. Palkó tartotta a szavát, nem árulta el a királykisasszonyokat.

A király nagyon meglepődött, amikor ezeket meghallotta. Először mérhetetlen haragra gerjed. Legszívesebben szíjat hasított volna a lányai hátából, de végül megbékélt, majd mondta mosolyogva:

–  Miért nem hívtátok ide a hercegeket? Hiszen ismerhettek, nem ettem meg volna őket. Mindjárt üzenek nekik a leggyorsabb postagalambommal, hogy nyugodtan eljöhetnek, és megkérhetik a kezeteket. De mondd csak legkisebb lányom, te miért nem változtál vissza királykisasszonnyá?

–  Azért édesapám, mert valahogy ki kell fizetni a juhászát, amiért minden nap hiánytalanul elszámolt az aranyszőrű barikákkal. Gondolom, ha nem kell neki három zsák színültig arannyal, akkor elfogad egy aranyszőrű barikát.

–  Azt már nem! – ugrott fel a király. – Megparancsolom, hogy te is azonnal változzál vissza királykisasszonnyá, és itt maradsz a várban.

A legkisebb királykisasszonynál eltörött a mécses, és hangos sírásba kezdett.

–  De mi lesz akkor Palkóval? Nem lehet olyan szívtelen, hogy fizetés nélkül világgá engedi. Királyi édesapám mindig arról volt híres, hogy mindenkit becsülettel kifizetett, ha alvégezte a munkát.

–  Most sem lesz másképpen – mondta szigorúan a király. – Azonnal változzál vissza királykisasszonnyá, és még a mai nap feleségül mész ehhez az ügyes juhászfiúhoz. Ettől a naptól fogva pedig itt fogtok élni a váramban. A másik két lányomat meg feleségül veszi a parttalan tenger közepén lévő sziget daliái. Punktum eldöntöttem, és ebből nem engedek.

Az harmadik aranyszőrű barika bukfencezett egyet és belőle is leányka lett, mint nővérei.

Amikor mindenki megérkezett olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy hetedhét országba elhallatszott a dalolásuk. Palkó a várba hozatta édesapját, édesanyját és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem…