Egyszer réges-régen volt egy ember. Hosszú bajszáról volt híres, ami legalább háromszor körbeérte a földgolyót.

A hosszú bajusz csodájára messzi földről is eljöttek és álmélkodva nézték, ahogyan gazdája reggelente fésülgeti nap, mint nap.

Nem volt egyszerű feladat megfésülni ezt a tekergő arcdíszt. Felesége segített neki. Ilyenkor az asszonyka elszaladt a bajusz végéig és ott jó erősen megmarkolta. Amikor elkiáltotta magát az ember nekilátott a fésülésnek.

Egyik reggel az ember felesége megunta a szaladgálást és ezt mondta a férjének:

– Drága férjuram, nem segítek tovább a bajusza fésülgetésében. Egyre hosszabb és maholnap már a holdig ér. Hogyan menjek a holdig? Nem vagyok madár. Nincsenek szárnyaim. Javaslom, vágja le a bajszát! Szabaduljon meg ettől az ékességétől! Meglássa magának is jobb lesz!

Nem tetszett ez az embernek. Mérgesen nézett a feleségére.

– Még hogy levágjam a bajszomat? – hördült fel. – Soha, inkább tőled válok el. Ha nem tetszik a bajszom, akkor szedheted a sátorfádat! Ne is lássalak többé.

A felesége egy kicsit dünnyögött, hogy férje a bajszát jobban szereti, mint őt. Végül belátta jobban jár, ha hallgat urára, és elmegy a háztól.

Egyedül maradt az ember a hosszú bajszával. Ez még rendjén is lett volna, csak az volt a baj, hogy nem volt senki, aki segített volna a bajuszfésülésben. Egyedül sehogy sem sikerült rend behozni a szőrszálakat. Hiába igyekezett, cibálta ide – oda, de valahogy sehogy sem jutott el a végéig.

Bánta már, hogy elküldte a feleségét. Talán könyörögnie kellett volna neki, hogy maradjon vele és segítsen. Most már késő bánat, a feleség hét határon túl van. Ilyen hosszú bajusszal nem lehet utána menni.

Elhatározta, hogy keres magának egy bajuszfésülő menyecskét. De miképpen csábítsa magához. Amint bárki meglátja a hosszú bajszát, mindjárt megijed tőle és elszalad.

Valamit ki kell találni. Valami okosat kell mondani, hogy a menyecskék százával tóduljanak a házába.

Szólt a kisbírónak, hogy dobolja ki a városka főterén: A király, fésülő-lányt keres szolgálatra.

Másnap el is hangzott a felhívás, aki csak hallotta, annak mindnek felkeltette az érdeklődését és álmodozni kezdtek. Milyen jó lehet egy királyi fésülő lánynak. Reggel megfésüli a fenséget és egész nap sétálgathat a virágoskertben vagy pihenhet, nagyokat aludva a selyem pamlagon.

A városkában élt egy asszony és volt neki három szép lánya. Mondta is az elsőnek, a legidősebbnek:

– Menjél lányom! Legyél a királyfésülő-lánya! Meglásd, nagyon jó dolgod lesz!

El is ment a legidősebb lány a bajuszos emberhez és, amikor megtudta, kit és mit kellene fésülni, mindjárt vissza is fordult. Otthon nem árulta el, hogy nem a király keres fésülő lányt, hanem azt füllentette meggondolta magát.

Az asszony mondta a középső lányának:

– Menjél lányom, próbálj szerencsét a királynál!

A középső lány is elment a bajuszos ember házához, de neki sem tetszett a munka és inkább haza ment. Ő sem árulta el, hogy igazából miről van szó. Hagyta, hogy a legkisebb lány is elmenjen. Biztosak voltak benne, hogy neki sem fog tetszeni a bajuszfésülés. Már előre kuncogtak testvérükön.

Alig, hogy elment kiálltak a kapuba és ott várták húgukat, amint majd jön vissza a bajuszos ember házából csalódottan.

De bizony nem jött. Várhatták estig, sőt másnap reggelig is, a legfiatalabbik lány nem jött vissza. Elvállalta a bajuszfésülést. Amint megegyeztek a munkában, azonnal neki is látott a már napok óta nem fésült kesze-kusza hosszú bajusz kifésülésének. Pár nap alatt a szőrszálak úgy összekeveredtek, hogy három hétig tartott, amíg a lány rendet rakott közöttük.

A munkát az ember orránál kezdte és így haladt a vége felé. Amint már mondtam a bajusz igen hosszú volt. Először csak a házból ért ki, majd a városkából és ekkor egy nagy sötét erdőbe tévedt. Itt is serényen fésülte gazdája ékességét, amikor egy aprócska manó toppant eléje.

– Te lány, adj egy szál bajuszt! Egy mély kútba pottyant a varázs aranygyűrűm gyémántokkal kirakva. Azzal szeretnék leereszkedni és megkeresni a kút vízében.

Eleinte a lány szóba sem akart állni a manóval és már azon volt, hogy elküldi, amikor eszébe jutott, jó lenne neki is egy ilyen varázs aranygyűrű.

– Mit adsz cserébe, ha kapsz tőlem egy bajuszszálat?

– Kérhetsz tőlem bármit – mondta a manó.

– Rendben – válaszolta a lány. – Kapsz egy bajuszszálat, de ha becsapsz, akkor csúnyán megjárod.

– Ettől nem kell tartanod. Egy manó mindig állja a szavát.

Ezzel megegyeztek és a lány kitépett egy hosszú bajuszszálat az ember orra alól, aki erre fájdalmasan felszisszent:

– Ne olyan vadul, mert még kitéped az orrom.

– Bocsánat gazdám, amiért ügyetlen voltam!

A kitépett bajuszszálat átadta a manónak. A lány követte, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe meglépni.

Egy – kettőre odaértek az erdei kúthoz és a manó a bajuszszál segítségével leereszkedett. Szerencsére nem sokat időzött lent a vízben. Hamar megtalálta, amit keresett és boldogan mászott vissza.

– Itt a varázs aranygyűrű – újságolta el csillogó szemekkel a lánynak. – Mit kérsz tőlem, amiért segítettél?

– Először is áruld el, hogyan kell varázsolni ezzel a gyűrűvel! – mondta ravaszkásan a lány. – Másodszor szeretném egy pillanatra kezemben tartani.

– Csak ennyi? – csodálkozott el a manó. – Azt hittem legalább egy zsák aranyat, ezüstöt kérsz szolgálatodért. Nem nagy ügy varázsolni vele, csak annyit kell mondani: Valósuljon meg kívánságom! Tessék itt a gyűrű, kezedbe foghatod.

A lány megfogta a varázs, aranygyűrűt és még mielőtt a manó tiltakozhatott volna gyorsan mondta:

– Valósuljon meg kívánságom! Ez a kicsi manó az idők végezetéig fésülgesse gazdám bajszát!

A varázslat ellen nem lehetett tenni semmit. A manó kénytelen volt beállni bajuszfésülőnek és így már az embernek idők végezetéig lett szolgája, aki minden nap megfésülte bozontos, hosszú szőrzetét.

A lány visszasétált a házhoz, ahol már a gazdája várta. Ki tudja, hogy, mint az embernek nagyon megtetszett a szegény asszony legkisebbik leánykája. Amióta csak meglátta állandóan ő járt a fejében. Nem is bírta sokáig nélküle. Amint meglátta a visszatérő bajusz fésültetőjét, mindjárt meg is kérte a kezét:

– Leszel-e a feleségem?

– Nagyon szívesen – jött mindjárt rá a válasz.

– Akkor három hét múlva megtartjuk az esküvőt. Csak azt nem tudom, hol fogunk lakni? Ahogy látom kettőnknek és gyermekeinknek kicsiny lesz ez a házacska.

– Ez legyen az én gondom – nevette el magát az ifjú ara. – Egy bajuszkirályhoz méltó kastély illik kendhez, hogy csodálói elámuljanak, ha meglátják.

Elővette a varázs aranygyűrűt és mondta:

– Valósuljon meg kívánságom, hogy e házacska helyén egy csodaszép kastély legyen!

Abban a pillanatban a ház eltűnt és egy gyönyörű kastély állt helyette. Ezt látván az ember nagyon meglepődött és kérdezte a leendő feleségétől:

– Ezt meg, hogyan csináltad? Tán csak nem boszorkány vagy?

A lány elmesélt mindent, ami vele az erdőben történt és végül megmutatta a gyűrűt, de az ember nem nagyon hitte, hogy ez mind lehetséges.

– Nem hiszi, édes párom? Idenézzen, ha azt mondom, valósuljon meg kívánságom, hogy tűnjön el orra alól a bajusz, mindjárt be is teljesedik.

Az ember tiltakozni akart, hogy csak ilyet ne kívánjanak neki, de még mielőtt mondhatott volna valamit, a bajsza eltűnt. Nagyon megijedt. Majdnem sírva fakadt az arca ékességének hiánya miatt. Ezt látván a lány sietett megvigasztalni:

– Nincs semmi baj. Nem kell megijedni, ahogyan eltüntettem, úgy vissza is tudom varázsolni.

Ellenben valamit a kicsi manó elfelejtett megmondani. A varázs aranygyűrűvel csak hármat lehet kívánni. Utána hiába próbálkoznak, nem sikerül többé. Egyszerű, közönséges aranygyűrű lesz belőle drágakövekkel kirakva.

Nem volt, mit tenni. A gyűrűt jó pénzért eladták, megtartották az esküvőt, és várták, hogy az ember bajsza újból hosszú legyen. Már csak azért is, hogy a manónak legyen dolga fésülgetni az idők végezetéig gazdájának az orra alatti ékességét.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Itt a vége, fuss el véle!

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem…