Két eset

– Gyerekek! Most, az utolsó órán csak beszélgetni fogunk. Ha valakinek van kérdése akár a tananyaggal, akár az évvel kapcsolatban, vagy csak úgy, szeretne valamit mondani tegye meg nyugodtan. Kéz erdő lendült magasba a 6.a-ban.
A gyerekek nagyon szerették Attila bácsit, aki bár nem régóta tanított az iskolában, hamar megkedveltette magát, mert jó kiállású, határozott, megnyerő modorú, művelt tanárember volt. A történelem szerelmese, aki nem csak szakmának, nem csak kihívásnak, hanem hívatásnak tekintette a tanítást. S ráadásul nagyon szeretett tanítani. Szerette az osztálytermek és az iskola hangulatát. A felkészülést az órákra, az éjszakai dolgozatjavítást, a tanári kart, a tantermeket, de mindenek előtt a gyerekeket. A csillogó szemű gazembereket, a szelíd kislányokat, a haszontalan, de éles eszű nagyvagányokat és általában mindent és mindenkit, aki és ami az iskolához tartozott. Az ő óráin elképzelhetetlen volt a rendbontás vagy a fegyelmezetlenkedés. Leginkább azért, mert olyan érdekesen, hitelesen és igényesen tudta tanítani a történelmet, hogy még a legizgágább kamaszokat is lekötötte.
Kicsöngettek. A gyerekek boldog zsivajjal tódultak ki a teremből, ami nem is csoda, hiszen ismét véget ért egy fárasztó tanév, megkezdődött a vakáció. Néhányan, búcsúzóul még odaköszöntek Attila bácsinak, hogy: „Kellemes nyarat tanár úr! Ősszel majd találkozunk.” Aztán ők is szaladtak a társaik után. Pedig ha tudták volna….
Attila bácsi ugyanis már döntött s – bármennyire szerette is a hivatását, és vérzett a szíve a gyerekekért – elhatározta, hogy elmegy, feladja hivatását. Az év végeztével elvégzi a kötelező adminisztrációt, lezár mindent és továbbáll.
– Nem tudunk megélni ebből a fizetésből – panaszkodott a szüleinek, amikor mesélte az elhatározását. Maradnék szívesen, de, egy kisváros iskolájának tanáraként nem keresek annyit, hogy megéljünk belőle. Friss házasként, a családalapítás küszöbén egyszerűen nem tehetem meg, hogy ott maradjak, hiszen ezzel nélkülözésre ítélném a feleségemet és a nemsokára megszülető gyermeket.
Rossz napok voltak, amikor megszületett ez a döntés. Ború, komorság, feszültség szállta mg a felújítás alatt álló házat. Nagyon nem akarózott mennie, meghátrálásként, cserbenhagyásként élte meg, de muszáj volt. Felelős gondolkodású férfiember, családfő nem hozhat önszántából olyan döntést, amelynek következtében nyomorognia kell a családjának!
Aztán eljött a nap, behívták az óriáscég központjába, ahová beadta a jelentkezését. Természetesen angolul zajlott a diskurzus. (Hogyan másként is lenne ez egy Magyarországon üzemelő cégnél? ) Sok mindenre kíváncsiak voltak, végül megállapodtak, és másnapra várták telefonon a végső választ. És a főnök asztalán megszólalt a telefon. Dallama egy család új életének nyitányaként hangzott. A felek megelégedetten nyugtázták a sikeres tárgyalás eredményét. Úgy érezték mindenki jó üzletet csinált. Talán csak a gyerekek nem, de őket meg nem kérdezte meg senki.
S amikor ősszel, az új találkozás örömével és reményével érkeztek az iskolába, Attila bácsit r nem találták sehol. Sokkal több fizetésért egy csavar, bérrabszolga lett egy multi cég bonyolult rendszerében.
A kisvárosban egy darabig még meg-meg állították az ismerősök, érdeklődtek, sajnálkoztak. De ez a csoda is csak három napig tartott, az emberek beletörődtek, így végül Attila bácsi sem maradt más a szemükben, mint egy a fővárosi „gyüttmentek” közül.

***
Hosszúévek óta jól üzemelt a vállalkozás. A turisták áramlottak, a forgalom évről évre nőtt, újabb és újabb beruházások szegélyezték a folyamatosan felfelé törő nyereség grafikonját. Nem is maradt el a jutalom. Először új lakás, később új autó, majd az „évi rendes” világkörüli út jelezte, hogy minden rendben van az ügyvezető körül, megy a bolt. Igaz, – szerencsére – nem a vezető magatartásán, mint inkább csak az őt körbevevő tárgyak minőségén látszott meg a gazdagodás. Ő üzletasszonysága megmaradt kedves, vidám, szerény és okos lánynak. Mindennek azonban az ára volt: az irdatlan mennyiségű munka. Reggeltől estig, estétől reggelig, ha kellett ünnepnap, sokszor mások helyett is, s ha úgy adódott akár hétvégén is.
Egy jól működő vállalkozást, – kiváltképp, amelyik több száz embernek ad munkát, – még akkor sem egyszerű lefékezni, ha valaki ezt a célt tűzné maga elé valaki. Esetünkben azonban szó sem volt ilyenről. Mindössze annyi történt, hogy a koronavírus okozta csendben való elmélkedés közben utat tört magának egy gondolat: elég volt a pénz hajkurászásából, egy élhetőbb, emberi élet reményében váltani kell.
Pedig jól jött a pénz, könnyű volt megszokni a jólétet, s szükség is volt rá, mert a kényelem bizony sokba kerül. De a pénznek – az ismert közgazdasági tétellel ellentétben – nem csak a kamat az ára, előbb vagy utóbb az ember egészsége is benyújtja a számlát. Az állandó pörgés, a feszült hangulat, a reggeli gyomorgörcs, a kapkodva evés, az állandóan kattogó agy, a kevés alvás és a soha el nem engedett munkahelyi gondok, kikezdik a szervezetet. Alvászavar, megnövekedett vérnyomás, gyomorbántalmak, de kiüresedő majd elmaradó baráti kapcsolatok, végül ellaposodó társkapcsolat a jelek, amelyek figyelmeztetnek, egyszersmind józanságra, életmódváltásra intenek. S Anna megértette a figyelmeztetést.
– Igaz, nem biztos, hogy ezután is meg fogom tudni venni azonnal, ha meglátok egy cipőt a kirakatban, de az az igazság egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy eddig szükség volt erre. Elég volt már az örökös vásárlásból – mondta, egyszer telefonon. Valójában az ember sokkal kevesebbel is beéri, mint amennyire a reklámok és az állandóan érkező információbombák belelovalják – fakadt ki.
S valóban. Rá kellett döbbennie, hogy messze nem a pénz a legfontosabb, s hogy nagyon sok minden a nélkül is megoldható. Hogy az otthon csendes nyugalma mennyivel értékesebb, mint a napi rekordbevétel öröme! Hogy milyen jó, amikor egy nyári hétköznap este nem a telefont kell lesni, vagy a számítógép billentyűjén kopogtatni, hanem ki lehet ülni a kertbe tücsökciripelést hallgatni a meghitt beszélgetés szüneteiben. S mennyivel értéktelenebb a külsőség, mint a belső harmónia. Az igazán fontos pedig a munka és a magánélet egészséges aránya, a kollégákkal vagy a társsal töltött értékes idő, a korlátlan vásárlás vagy az ésszerű gazdálkodás, az egészséges, belülről fakadó jókedv vagy a drágán megvett magán egészségügy által megtámogatott színjáték, a kellemes meghitt pihenés vagy a csillogó körutazás közötti különbségek felismerése.
Persze lehet ezeket a kérdéseket, gondolatokat lesöpörni az asztalról, de annak nagy ára van. Sokat, talán a legtöbbet kell fizetni érte.

Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…