Valamikor régen, túl az Óperenciás tengeren is, ahol a kurta farkú kismalac túr volt egy kicsi falu Nekeresd. Ebben a faluban lakott és dolgozott a nekersdi varga, aki arról volt híres, hogy olyan cipőt tudott készíteni, amelynek párja nem volt található a kerek világon. Minden magára adó gazdag ember a nekeresdi vargával készítetett ünneplő cipőt magának.

Hamarosan a híre a királyhoz is eljutott, akinek volt egy gyönyörű lánya. Heted hét határban nem volt olyan szép lány, mint ő. Csak egy rossz tulajdonsága volt a szépséges királykisasszonynak. Nem tűrt meg a lábán semmiféle cipőt. A királyi vargája képtelen volt olyan cipőt készíteni, amit a királykisasszony szívesen felhúzott volna a lábára. Télen – nyáron mezítláb csattogott a vár márványpadlóján. Félő volt, hogy felfázik szegényke.

Amikor a király hallott a nekeresdi vargáról, elhatározta, hogy magához hívatja a várba.

─ Azt hallottam – kezdte a király -, hogy te mindenki lábára tudsz készíteni cipőt. Van nekem egy lányom, kérlek, segíts, hogy kislányomnak is legyen szép cipelője, és télen ne fázzon szegénykének a lába. Pénz nem számít. Minden kincset megadnék, hogy legyen neki cipője.

─ Ne féljen fenséges királyom, lányának olyan cipellőt készítek, hogy a világ csodájára fog járni. – mondta a varga, és azonnal nekilátott a munkához. Hét éjjel, és hét nappal dolgozott műhelyében, amire a királykisasszony cipője elkészült.

Nyolcadik nap reggelén mindjárt szaladt is vele a várba, hogy felpróbálja a királykisasszony lábacskáira.

Mindenki kíváncsian várta, mit fog szólni hozzá a királykisasszony. Az emberek összesúgtak, és fogadásokat kötöttek, hogy a nekeresdi varga is úgy jár, mint a többi iparos, aki cipelőt próbált készíteni a király lányának. Ezt a cipőt sem tűri meg a lábán a kényes leányka.

De a nekeresdi varga fifikás ember volt. Jó előre mindent kifundált. Tervet készített, hogy a királykisasszony ne rúgja le a lábáról a cipelőt.

─ Aranyos, szépséges királykisasszony, íme itt van a csodacipellő, amit csak neked készítettem hét éjjel és hét nappal pihenés nélkül, étlen szomjan. Beleadtam atyait, anyait. Ilyen cipelője nincsen senkinek.

─ Miért lenne ez csodacipelő? – kérdezte a királykisasszony csodálkozva – Mit tud, amit a másikak nem?

─ Mit tud? Aki a lábára húzza, az meglátja az élete párját, ha ezzel a cipővel felmegy a várral szemben levő dombra.

A királykisasszonynak felcsillant a szeme, mert melyik eladósorban levő lány ne szeretné tudni ki, lesz az élete párja. Azonnal a lábára kapta a cipellőt, és futni kezdett a dombra. A domb túlsó oldalán lent a völgyben terült el Nekeresdfalva, és éppen a varga házára lehetett látni, ahol a délceg Jancsi fia csutakolta a lovat az udvaron. Amint lenézett a dombról, és mindjárt megpillantotta Jancsit. Ugye nem kell mondanom, amikor meglátta a feje búbjáig elvörösödött, és úgy beleszeretett a fiúba, hogy mindenről megfeledkezett. Különben is a varga azt mondta, aki a lábára húzza a csodacipellőt, az segítségével meglátja élete párját. Akkor meg minek tiltakozzon ellene. Többé nem törődött azzal, hogy cipő van a lábán, lélekszakadva rohant le a völgybe, hogy közelebbről is megismerje a legényt.

A cipőben olyan gyorsan tudott futni, mint a szél. Egy – kettőre a varga házánál termett.

Amikor egymásra néztek szívükben fellobbant a szerelem lángja, és egész testüket lángba borította. Attól a perctől kezdve, még csak elképzelni sem tudták, hogy egymás nélkül éljenek. Felpattantak a szépen megcsutakolt lóra, és egyenesen a király várába vágtattak.

A király, és mindenki, aki a király udvarában lebzselt már messziről látták, hogy a királykisasszony lábán ott díszeleg a nekeresdi varga cipelője. Erre hangos éljenzésbe kezdtek, de még nagyobb lett az öröm, amikor megtudták, hogy a két fiatal egymásba szeretett.

Boldog volt a király is, mert most már lányának is volt cipője, nem kellett szégyenkeznie, ha uraságok érkeztek a várba, és lánykája mezítláb közlekedett, még télvíz idején is. A boldogságát csak fokozta, amikor a fiatalok bejelentették, hogy összeházasodnak. Nem volt ellene, hogy Jancsi legyen a királykisasszony férje, hiszen a nekeresdi varga fia igen jóképű legényke volt. Egész országban nem lehetett hozzá hasonlót találni.

De talán legjobban a nekeresdi varga örült, mert olyan cipellőt sikerült készíteni, ami összeboronálta a királykisasszonyt és fiát.

Nem telt el egy hét, megtartották a lakodalmat, és az ifjú pár tán még ma is boldogan él, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem…