Berci morcos, durcás kisfiú volt. Senkivel sem barátkozott. Nem is voltak barátai az óvodában. Ha valaki megszólította tüntetően megfordult és elfutott.

Szülei ezért nagyon szomorúak voltak. Nem tudták, mit tegyenek, hogy fiúcskájuk barátságos legyen. Hiába vitték egyik orvostól a másikig a kisfiún egyik sem tudott segíteni. Kipróbáltak sok módszert, ami máshol bevált, de Bercit ezek sem változtatták meg.

Szegény édesanyja egészen kétségbeesett. Nem csoda, hiszen a fiúcska maholnap iskolába megy.

Milyen sors fog rá várni ott, ha addig nem lesz barátságosabb? Még rágondolni is rossz volt. Nem lesznek barátai, a tanító néni sem fogja szeretni, mint a többi kisfiút és kislányt.

Vészesen közeledett az iskola kezdete. Kérték, könyörögtek neki, hogy legyen barátságos és játsszon a szomszédban lakó gyerekekkel. Berci erre nem volt hajlandó. Inkább elfutott és elbújt a fészer mögött, ahol szívesen időzött. Itt el lehetett bújni és senki sem látta.

Nyár vége felé a faluba egy szöszke kislány érkezett még egy utolsó nyaralásra a nagymamájához. A nagyi háza közel volt Berciékhez és a két család jó barátságban volt. A nagymama szeretett beszélgetni a kisfiú édesanyjával. Egyik ilyen alkalommal is elkísérte az unokája Ági. Amíg a felnőttek beszélgettek a kislány leült a kanapé szélére, és a lábat lógatva unatkozott. Berci a másik szobában volt és hallgatózott az ajtó mögött.

─ Unatkozol, aranyoskám? – kérdezte a kisfiú édesanyja. – Menj át a szomszéd szobába és játsszál Bercivel!

Ági szeme felcsillant. Örült, hogy játszópajtás van a közelben. Leugrott a kanapéról és már szaladt is.

Berci ijedten húzódott félre, de nem tudott elmenekülni, mint máskor. A szobának nem volt kijárata csak egy, amin a kislány bejött.

─ Szia! – mondta vékonyka, csicsergő hangján Ági. – Mit csinálsz?

Először fejét leszegve, mint egy csökönyös csacsi nem válaszolt. Sőt egy idő után még el is fordult, hogy szemének ne kelljen találkozni a kislányéval.

A barátságtalan fogadtatás nem vette el Ági kedvét. Tovább folytatta az érdeklődést:

─ Ez a te szobád? Sok játékod van? Vannak mesekönyveid is? Kérlek, mutasd meg a játékaidat! Úgy szeretnék játszani, amíg nagymamám beszélget édesanyáddal.

Berci nem volt hajlandó válaszolni. Elhúzódva a kislánytól dünnyögött valamit az orra alatt.

Amikor Ági látta, hogy nem kap választ kérdéseire, elindult, hogy felfedezze a szoba kincseit. Mindent tüzetesen megnézett és kipróbált. Bercit ez nagyon zavarta. Nem szerette, ha mások piszkálják játékait. Legszívesebben rászólt volna a kislányra, hogy ne nyúljon semmihez. De ez a kicsi lányt úgysem nagyon érdekelte volna. Nagyon kíváncsi és érdeklődő természetű pesztonka volt. Szünet nélkül beszélt. Be nem állt a szája. Ez morci Bercit nagyon zavarta.

─ Te, mivel szeretsz játszani? – kérdezte. – Látom, van társasjátékod is. Ugye játszol velem?

Ekkor a kisfiú durcás szemeit Ágira emelte. Ilyen még soha nem történt meg vele, és alig hallhatóan kinyögte:

─ Játszhatunk.

Berci nagyon szerette a társasjátékokat. Szüleit gyakran nyaggatta, hogy játszanak. Sajnos a felnőttek nem mindig érnek rá ilyenre. Legtöbbször a kisfiúnak egyedül kellett tologatni a figurákat. Bármennyire is magának való volt, társasjátékhoz pajtások kellenek. Ez csak ritkán adatott meg Bercinek.

Most megtört a jég, a kislány javasolta, hogy töltsék el az időt ezzel a játékkal, amíg nagymamája beszélget a másik szobában.

A közös játék folyamán, Berci észrevétlenül megváltozott. Talán még maga sem vette észre ezt. Édesanyja csak arra lett figyelmes, hogy kisfia harsányan nevet és kurjongat. Máskor ilyet nem szokott tenni, vagy csak ritkán.

A két gyermek önfeledten társasjátékozott. Amikor Áginak menni kellett, még ő kérte:

─ Ugye holnap is eljössz?

A kislány nevetve válaszolta:

─ Igen, ha akarod. De te is gyere el nagymamámhoz és ott is játszhatunk. Hoztam magammal sok játékot.

Ettől a naptól kezdve Berci már nem futott el, ha valamelyik kisfiú vagy kislány játszani hívta. Boldogan csatlakozott hozzájuk, sőt egy idő után annyira felbátorodott, hogy, amikor iskolába került, ő lett az osztály legbarátságosabb nebulója.

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem…