Falunknak a végén volt egy tó, és ebben a tóban lakott egy nagy zöld béka. Olyan nagy volt, hogy ember még nem látott hozzá hasonlót.

Még a szomszéd községből is a csodájára jártak. Reggeltől estig jöttek az emberek békát nézni.

A népszerűség nagyon tetszett a békának. Egész nap illegette-billegette magát, mint egy híres színész. Külön bemutatókat tartott, hogyan kell fejjel vízbe ugrani. Ilyenkor egy jól sikerült ugrás után a nézőközönség hálásan megtapsolta.

Tetszett őkelmének az elismerés. Azt gondolta, a világ körülötte forog.

A népszerűség annyira elvette az eszét, hogy egyik nap dölyfösen ezt találta mondani a falu bírójának, aki mindennap meglátogatta:

– Bíróuram, ezentúl ingyen nem lépek fel. Csak akkor fogom mutogatni magam, ha naponta aranytálcán hoznak nekem ezer legyet kirántva.

A bíró hiába kérte, és mondta, hogy ez lehetetlen, a béka nem engedett a negyvennyolcból. Ha csak egy léggyel is keveset kap, akkor elmarad a produkció.

Lett nagy lótás-futás a faluban. Mindenki legyet kergetett. Még csak valahogyan összegyűlt az ezer légy, de nem tudták, hogyan rántsák ki. Túl kicsi volt, és amikor bepanírozva belerakták a forró olajba elégett, csak egy elszenesedett gombóc maradt belőle. Így mégsem adhatják oda a békának!

A bíró a városból hívatott neves szakácsot, azt remélve, hogy az meg tudja oldani a problémát, és sikerül neki kirántani a legyeket.

A szakács hosszasan kísérletezett, de egy idő után be kellett látnia, legyet rántani ő sem képes.

Közben a béka nagyon megéhezett. Követelte az ezer rántott legyet aranytálcán. A tóparton hangos kuruttyolással adta a falusiak tudtára, hogy ebédidő van.

Mindenki nagyon megijedt, mert féltek, hogy békájuk odébb áll a szomszéd faluba, ahol bizonyára tudnak neki rántott legyet készíteni. Micsoda szégyen lesz rájuk nézve! Már így is mindig csúfolódnak velük a szomszéd falu legényei! Most meg széjjelkürtölnék a világba, hogy még egy legyet sem tudnak kirántani.

A falu küldöttsége a tóhoz ment és kérlelték a békát, hogy még egy kicsit legyen türelemmel. Mindent el fognak követni, hogy találjanak egy szakácsot, aki ki tudja rántani a legyet.

Mindenhová plakátokat ragasztottak, és felhívást tettek közzé, hogy szakácsot keresnek magas fizetséggel. Hamarosan érkeztek is a szakácsok és szakácsnők próbát tenni, de mindegyik felsült. Senkinek nem sikerült elkészíteni a békavacsorát. A bíró egészen kétségbeesett, tanácstalan volt, mert nem tudta mitévő legyen.

A béka már türelmetlenkedett a tóparton. Megállás nélkül brekegett:

– Rántott legyet akarok! Rántott legyet akarok, de ezret! Ha nem adtok, elmegyek a szomszéd faluba.

A közelben lakott egy kondás. Volt neki egy szőke fiacskája, Áronka. Amikor meghallotta, hogy a falu milyen nagy bajban van, így szólt apjához:

– Édesapám, tudom, mit kell tenni, hogy a falu hatalmas békája nyugton maradjon.

– Mondd csak kicsi fiam, Áronka! Mit tegyünk?

– Őrt kell a tópartra állítani.

– De ki legyen az, aki egész nap strázsálni fog a tűző napon vagy szakadó esőben?

A kisfiú elnevette magát, és vidáman mondta:

– Ki más lenne erre a legjobb, mint a gólyaanyó a házunk tetejéről. Ne féljen édesapám, ha a béka meglátja a gólyát, mindjárt elmegy a kedve a rántott légytől, megelégszik azzal is, amit ő kapkod össze hosszú piros nyelvével. Meghúzza magát a nádasban, és nem kívánkozik majd a másik faluba.

A kondás elgondolkozott azon, amit fiacskája mondott. Végül elismerte, Áronkának igaza van. Elment a bíróhoz és elmondta fia javaslatát. Mindenkinek tetszett az ötlet, és megdicsérték a kondást:

– Derék fiad van. Dicséretet érdemel. Busásan megjutalmazzuk, ha elintézi gólyaanyónál, hogy felügyeljen a békára.

– Ezen ne múljon. – bólintott rá Áronka édesapja, és otthon elmesélte fiának, amit a bíró mondott.

A fiúcska kiment az udvarra, és felkiáltott a házuk kéményén fészkelő gólyaanyónak:

– Gólyaanyó, segíteni kellene a falunak! Tudod, mennyire szeretnek az emberek, ezért cserében vigyázhatnál a tóparton a békára.

A gólya nem ellenezte a munkát, mer ínyére való volt. Szeretett a tóparton álldogálni, mert ott mindig talált valami finomságot a kicsinyeinek.

A kondás visszament a bíróhoz, de most már Áronka is vele tartott. A kisfiú megígérte, hogy elmegy a tópartra, és ő is beszél a békával.

Még napnyugta előtt oda is ért. Éppen jókor, mert a béka már készülődött odébbállni és indult a szomszéd faluba, ahol kap rántott legyet.

– No végre, megkapom a vacsorám? – brekegtek. – Tovább nem várok. Ide az ezer rántott legyet aranytálcán!

Áronka elnevette magát, és felmutatott az égre:

– Nézd, ott repül! Remélem ilyen nagy rántott légy elég lesz, de ha nem, akkor még jön a többi is.

Békának mindjárt elment a kedve az ezer rántott légytől. Eszeveszetten menekült a közeli nádasba. Elég volt neki a szúnyog is, amit esténként sikerült elkapnia, amikor kimerészkedett a tópartra, de akkor is egyik szemével mindig az eget szemlélte, attól tartva, hogy érkezik az óriás rántott légy. Örült, hogy a vízben meghúzhatta magát, és a bámészkodók elcsodálkoztak hatalmas termetén, ha bukfencezett egyet.

Áronkát a bíró maga mellé vette, és kinevezte kisbírónak, akinek az volt a dolga, hogy mindennap kidobolta a legfrissebb híreket a falunk hatalmas békájáról, aki talán még ma is mutogatja magát az arra járó embereknek.

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem…