A rejtélyes beutaló

A gondviselésnek köszönhetően úgy alakult a sorsom, hogy orvosom laboratóriumi vizsgálatot rendelt el, meghatározandó szervezetem – olykor felfelé törekvő – vércukor szintjét. Hála és köszönet érte, hogy vigyáz rám, s ezzel is fenn- és megtartva egészségemet. De balsorsomra a vizsgálatra itt, Magyarországon az Úr 2020. esztendejében kellene sort keríteni. De kezdjük az elején.
A diabetológus doktornő a több éves rutinnak megfelelően egy időszakos laboratóriumi vizsgálatot rendelt el. Semmi különös, a főbb paramétereket szerette volna ellenőrizni, s ami esetemben még fontosabb, a szervezet elmúlt időszakban hosszabb távon produkált vércukor szintjét is. Ez ugyanis az a paraméter, amely a legmegbízhatóbb információkkal szolgál a szakemberek számára. (Meg 60 felett amúgy is illendő időnként laborba menni.) A szokásos gyakorlat ilyen esetekben az, hogy az ember elfárad a háziorvoshoz egyrészt, hogy tájékoztassa a vele kapcsolatos éppen folyamatban lévő egészségügyi eljárásról, másrészt, hogy kérjen tőle egy laborbeutalót, amely feljogosítja arra, hogy a társadalombiztosítás számlájára elvégeztesse az előírt vizsgálatot. Mindennapos gyakorlat, mindenki ismeri. (Jobb esetben aztán a beteg visszaviszi háziorvosának a leletet, aki átnézi, kiértékeli és megőrzi a beteg többi adatával együtt.)
Esetünkben azonban a telefonon történt bejelentkezéskor közölték, hogy a megszigorodott helyzet miatt már nem ők adják a beutalót, menjek vissza és kérjem a diabetológián. Igaz, némi szájhúzogatás közepette, de tudomásul vettem, hogy van ilyen, elvégre – nyílván ezért – vírushelyzet van. Szemem előtt már megjelent a sorban állás a rendelő előtt, a századszor is kitöltendő (senki által soha el nem olvasott) nyomtatvány, a tolakodó betegek, a lassú sor, a méltatlankodó öregek, a különleges elbánásban részesülő haverok és számtalan, a rendelők világát ismerő emberek által közismert (közutált) a betegek amúgy sem könnyű életét megkeserítő aktus.
De most nem így volt! Viszonylag egyszerűen be lehetett jutni az „SZTK”- ba, nosza irány az emelet, a Diabetológia. Éppen kint állt az asszisztens az ajtó előtt (az élethez mázli kell!) s türelmesen meg is hallgatta a problémát, vagyis, hogy – a bent ülő – doktornő elküldött laborba, sőt van már labor időpontom is, (egy hónap múlva!) de nincs beutalóm, tessék szíves adni egyet, mivel a háziorvos nem ad, na meg – nem mellesleg – amúgy is Önök küldtek oda. A hölgy együtt érzőn bólogatott, majd elkérte a TB kártyámat, azzal sarkon fordult és belépve a belgyógyászat helyi szentélyébe becsukta maga mögött az ajtót. Ilyenkor mi mást tehet a beteg, mint, hogy türelemmel kivárja, míg ismét megjelenik. S jött.
– Ne haragudjon, nem tudunk beutalót adni. Annyi dolgunk van, ezt nem tudjuk vállalni, kérjen a háziorvostól
– ???????? De hiszen nemrég mondtam el, hogy ők azt mondták már nem adhatnak, s pont ezért jöttem vissza. Akkor én most mit csináljak?
– Menjen el a háziorvoshoz és mondja meg, hogy adjon.
– De hölgyem azért jöttem, mert – mint említettem, – ők nem adnak azt mondták Önöktől kérjek.
– Sajnálom, de mi nem adunk.
– Tessék nézni, én elautózgathatok a háziorvos és önök között napesti, de ettől még nem lesz beutalóm. A háziorvos asszisztense világosan megmondta, hogy nem ad. Ön szintén azt mondja: nem. Akkor most mi a lépés? Véget ért a diabetológiai kezelésem?
– Nagyon sajnálom.
– Hát még én, hogy 15 évvel hamarabb kell meghalnom a mostantól kezeletlen diabetesz miatt. Nagyon köszönöm. A viszont látásra.
S a történet itt véget ért. (Azaz hátha nem. ) Ilyen egyszerű tönkretenni valamit ami eddig jól működött s végül is egy rendelőintézet folyosóján egy perc alatt lehet dönteni életről, halálról.
De, mert számtalan nyitott kérdés maradt, s nem szeretném úgy abbahagyni a kezelést, hogy legalább ne hozzam tudomására másoknak is kételyeimet, íme:
Mi van, mi lehet a laborbeutaló kiadása mögött, hogy mindenki ennyire irtózik, fél tőle, mint kisgyermek a büdös bogártól? Büntetik azt az orvost aki (sok) laborbeutalót ír? Számon tartják és levonják a támogatásból a limit felettieket? Elfogyott a laborkapacitás és igyekeznek spórolni? Valójában mit sem ér a laborvizsgálat? (Akkor eddig miért csinálták? ) Mi lehet az rejtélyes ok, ami ekkora fennakadást okoz?
Egyáltalán mi olyankor a lépés, amikor a beteg zsákutcába fut és nincs lehetősége továbblépni, változtatni ezen? (Mondjuk majd 10 évig kifogástalanul működött eddig.) Ember nem hallgatja meg, észérvekre senki még csak nem is reagál? Betegjogi képviselő? Panaszkodás, levélírás, vizsgálat, válasz: „Tisztelt Uram! Panaszát megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy tárgyis esetben az egészségügyi dolgozók szabályosan jártak el azonban Ön……”
Eszembe nem jutna szidni a háziorvosomat, asszisztensét pedig pláne nem. Mi ugyanis olyan kivételezett helyzetben vagyunk, hogy az emberileg is kiváló, közkedvelt, rendkívül felkészült háziorvosunk paradicsomi állapotokat teremtett a betegei számára. Az időpontfoglalás miatt soha nincs várakozás, tömeg. Gyönyörűen kialakított rendelőben fogadja pácienseit, akiknek egyébként mindenféle elektronikus lehetőségek is a rendelkezésükre állnak a kapcsolattartáshoz, ügyintézéshez, segítség kéréshez. De nem lehet egy rossz szavam a diabetológiai szakrendelésre sem. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező doktornő példás odaadással, türelemmel és szaktudással munkálkodik azon már vagy tíz éve, hogy rendben tartsa szervezetem biokémiai egyensúlyát.
Mi történt tehát? Azon kívül, hogy – mivel laboratóriumi vizsgálat nélkül csak vaktában lehet kezelni – épp elengednek egy beteget a szakellátásból. Vagyis kipottyantam az egészségügyi ellátás védőhálójából egy – élethosszom szempontjából meghatározó – szakterületen. Valami misztikus erő azon munkálkodik, hogy a továbbiakban alacsonyabb szinten legyek ellátva. Összeesküvés elmélet? Döntse el ki-ki maga. Vagy egyszerűen a rendszer szorgos fogaskerekei mostantól szolgai módon alkalmaznak egy – vélt vagy valós – utasítást, rendeletet, előírást? A papírra, a paragrafusra vetik tekintetüket, miközben elfeledkeznek róla, hogy minden vizsgálat, minden lelet, minden eset mögött egy-egy ember áll?

Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…