Most jó ez így, hogy nincsenek fények,
És tetszik az, hogy fekete az ég,
Hogy nem égnek rajta hazug remények,
Úgyis múlandó minden, ami szép.

És nem baj most, hogy a fekete a lényeg,
Lehet néha jó is a sötét,
Akkor is, ha forró, és a fekete már éget,
Akkor is, ha végtelen a feketeség.

Én most csókot dobok ennek a sötétnek,
Vegyen csak észre ez a hatalmas sötét,
Én nem futok el tőle, most semmitől sem félek,
Akár rám is szakadhat a fekete ég.

Én most csókot dobok ennek a sötétnek,
És a sötét rám félve visszanéz,
A fekete dolgok a csókoktól félnek,
Pedig minden csók édes, mint a méz.

Aztán ránevetek erre a sötétre,
Nevetni csak a sötétnek nehéz,
S most a feketének egyszer csak vége,
Vörös jön helyébe, gyönyörű és merész.

Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, tizenhat éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de…